Az Európai Labdarúgó-szövetség március 24-én, kedden tartja harminckilencedik éves rendes közgyűlését. Platiniék nem mentek olyan messze, mint tavaly: 2014-ben Kazahsztán fővárosában, Asztanában rendezték a fórumot, most a szomszédban, Bécsben gyülekeztek. A Reed Messe Wien kiállítási és kongresszusi központban a szervezet közgyűlése meghallgatja és elfogadta az UEFA elnökének és végrehajtó bizottságának éves beszámolóját, a pénzügyi beszámolókat, és a 2015–16-os büdzsé is terítékre kerül. Ennél jóval súlyosabb döntést is meg kell hoznia a szövetségnek: új elnököt kell választania – a FIFA-alelnököket is most választották –, és a legfőbb irányító testületbe, a végrehajtó bizottságba új tagokat kellett találni.
A dolog itt válik érdekessé nekünk, ugyanis utóbbi testületbe kandidált Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is. A reggel fél tíz óta zajló kongresszus unalmasabbnál unalmasabb beszédekkel telt, majd a tagok elvonultak ebédszünetre, aztán pedig jött a lényeg, az elnökök és végrehajtó bizottsági tagok megválasztása.
Úgy érzem, tudok segíteni, de nem leszek szomorú, ha nem választanak meg, hiszen van elég munkám.
(Csányi Sándor az esetleges bizottsági tagságról az Associated Pressnek)
Michel Platininek, az UEFA regnáló elnökének nem volt kihívója, és mivel újraindult, így legfeljebb az akadályozhatta meg győzelmét, ha rászakad a mennyezet, mielőtt lezárulna a szavazás. nem történt csoda, újabb 4 évig ő irányítja az UEFA-t.
A végrehajtó bizottság három alelnöke közül Senes Erzik (Törökország) nem kandidált, az ukrán és a spanyol tag igen. Rajtuk kívül a testület négy – orosz, svájci, bolgár és román – tagjának járt le a megbízatása. Mircea Sandu (Románia) és Szergej Fursenko (Oroszország) végleg kiszállt. Az összesen hét lejáró mandátumot négy régi és nyolc új, összesen tizenkét jelölt próbálta megkaparintani. A nyolc szűz között volt Csányi Sándor és a horvátok vb-bronzérmes korábbi világklasszisa, Davor Sukert is.
A végrehajtó bizottsági tagság egészen rendkívüli megbízatás, a mandátumot négy évre nyerik el a jelöltek. A kandidálókat maga az elnök, jelen esetben Michel Platini jelöli. A bizottság nyolc tagját kétévente kell újraválasztani, 70 év felett nem lehet elindulni a voksoláson (Csányi 62 esztendős). A bizottság az UEFA legfőbb döntéshozatali fóruma, nincs olyan testület a szövetségben, mely felülbírálhatja a határozatait: leválthatja a főtitkári testület tagjait, lefekteti az UEFA működési szabályait és felügyeli a szövetség pénzügyeit.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!