Manchester United–Arsenal. José Mourinho feltűnéséig, a Chelsea, majd a Manchester City olajdollároknak köszönhető felemelkedéséig egy évtizeden át a rangadók rangadója Angliában. 1997 és 2005 között egyetlen olyan év sem akadt, hogy mindkét csapat ne végzett volna a dobogón, de többnyire kibérelte az első két helyet, s a bajnokság mellett rendre a kupában is tarolt.
Sir Alex Ferguson és Arsene Wenger párbaja, ami gyakran a verbális síkra is kiterjedt, az angol sajtó kiemelt témája volt. Wenger, hiába bírálják egyre ádázabban, még mindig nyeregben van, Ferguson koronája azonban David Moyes után Louis van Gaal fején is lötyög. A Premier League-ben a jelenleg szoros küzdelemben negyedik Unitednak vért kell izzadnia a jövőre Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyért, s most a mentsvárként számon tartott Angol Kupából is kiesett.
Fergeteges hangulatban, természetesen telt ház előtt kezdődött a hétfő esti mérkőzés. A 26. percben Oxlade-Chamberlain szép egyéni alakítása végén Monrealt hozta kihagyhatatlan helyzetbe. Két perc múlva érkezett a válasz: Di María beívelését Rooney fejelte védhetetlenül Szczesny hálójába – a gól emlékeztetett Aduriz hét végi találatára, amit a Bilbao csatára a Realnak fejelt.
Szünet után – így volt megírva – a tavaly még az MU-t erősítő Danny Welbeck a hazai védők és kicsit De Gea kapus hibáját kihasználva döntötte el a meccset a 60. percben.
A hajrában a bíró előbb sárga lapot adott Di Maríának, majd amikor az argentin támadó méltatlankodását kifejezve meghúzta a spori mezét, az önérzetes Oliver játékvezető nem habozott, kiállította a ballábas játékost.
Az eredmény nem változott: 2–1-re nyert az Arsenal, és bejutott a négy közé.
A találkozó után rögvest elkészítették az elődöntő egyelőre többszörösen feltételes párosítását, hiszen két negyeddöntős párharcban is újrajátszás következik. Tehát:
Bradford City (III.) vagy Reading (II.)–Arsenal
Aston Villa–Liverpool vagy Blackburn Rovers (II.)
Ebből azért kiolvashatjuk, hogy az Arsenal–Liverpool döntő a legvalószínűbb.
