Ezzel kipöcköltük a görögöket

Inkább a vendégek irányítottak. Nem volt szép a játék, de ez az eredmény most elfogadható.

Ch. Gáll András
2015. 03. 29. 21:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Dárdai-őrület legújabb bizonyítékaként zsúfolásig megtelt a Groupama Aréna a mindkét csapat – de ha lehet, még inkább a vendégek – számára létfontosságú Magyarország–Görögország Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre. Hogy mennyire társasági eseménnyé vált az F-csoport ötödik fordulóbeli összecsapása, azt jól jelzi, hogy például Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum igazgatónőjét is felfedeztük a nézők között – azon cseppet sem lepődtünk meg, hogy Deutsch Tamás, az MTK, George F. Hemingway, a Honvéd elnöke, Puskás Lajos doktor, a Vasas egykori válogatott összekötője vagy Mátyus János, a Nyíregyháza edzője is ott volt sok más „szakmabeli” mellett.

A meccs (melynek percről percre zajlott történéseit ITT olvashatja) jelentőségéről még annyit, hogy Csányi Sándor, az MLSZ elnöke az InfoRádióban kijelentette: gondolkodás nélkül odaadná egy vasárnap esti győzelemért frissen elnyert UEFA-végrehajtó bizottsági pozícióját

Némi meglepetésre Király Gábornak szavazott bizalmat Dárdai Pál szövetségi kapitány, a 39 éves kapus 93. alkalommal volt válogatott, ezzel megelőzte Fazekas Lászlót a listán, akivel holtversenyben állt – már csupán a 101-szeres válogatott Bozsik József van előtte.

A várakozásnak megfelelően görög támadásokkal indult a meccs, végtére is nekik sokkal nagyobb szükségük volt a pontokra, hiszen eleddig mindössze egyetlenegyet sikerült gyűjteniük.

A 9. percben az előretörő Toroszidiszt buktattuk, Kone szabadrúgása elhalt a védőink között. A 10. percben a sokadik magyar szabálytalanságot Karaszjov már sárga lappal torolta meg, Leandro kapta. Kone ívelését Toroszidisz fejelte fölé. A 13. percben Dzsudzsák szabadrúgása egy picit magas volt Szalainak, így a labda a hoffenheimi center feje búbjáról fölé vágódott.

A 19. percben Dzsudzsák pompás csellel lövőhelyzetbe került, 23 méteres, jobb sarokra tartó labdáját Karnezisz kitenyerelte.

Már húszpercnyi játék után látszott, hogy az 1938-as 11-1-es magyar győzelem aligha ismétlődik meg Az viszont biztató volt, hogy egyre inkább átvettük a játék irányítását.

A 23. percben előbb Atanasziadisz 11 méteres lövését Juhász blokkolta, az ellentámadásnál Szalai labdája tisztán találta a 11-es ponton Gerát, aki egyet tolt rajta, majd az égbe lőtt. Hatalmas helyzet volt mindkettő, főleg az utóbbi.

Stieber csavart lövése foglalkoztatta Karneziszt a 38. percben, aztán lassan véget ért a félidő.

A második játékrészt Kone fejese nyitotta – szerencsére fölé ment a labda. Az 50. percben Toroszidisz beadása elcsúszott a gólvonalunk előtt, majd Fetfacidisz 14 méteres éles lövését biztosította szemmel Király. Látszott, ebben a periódusban döntésre akarják vinni a dolgot a görögök. Szalai rossz labdáján akadt el később egy ígéretes magyar kontra.

Budapest, Groupama Aréna, 22 000 néző, V: Karaszjov (orosz)

Magyarország: Király – Fiola, Juhász, Kádár, Leandro – Elek (Pintér, 70.), Tőzsér – Stieber, Gera, Dzsudzsák – Szalai (Nikolics, 68.). Szövetségi kapitány: Dárdai Pál

Görögország: Karnezisz – Papasztatopulosz, Manolasz, Toroszidisz, Sztafilidisz – Papadopulosz, Szamarisz – Fetfacidisz (Janniotasz, 78.), Kone (Kacuranisz, 78.), Hrisztodulopulosz (Fortunisz, 70.) – Atanasziadisz. Szövetségi kapitány: Sergio Markarián

Az F-csoport állása: 1. Románia 13 pont, 2. Észak-Írország 12, 3. Magyarország 8, 4. Finnország 4, 5. Feröer-szigetek 3, 6. Görögország 2.

Sok örömünk nem volt a játékban, a vendégek próbálkoztak, de nem tudták feltörni a magyar védelmet. A 64. percben Kone felrúgta Gerát, kapott érte egy sárgát. A feltűnően ügyetlen Szalait a hazai gólkirály Nikolics váltotta, majd az elfáradó Eleket Pintér Ádám.

A 80. percben a talán legjobb magyar, Dzsudzsák veszélyeztetett, szöglet lett belőle. Egyre kétségbeesettebben szorongattak a görögök, futottak a pénzük után. Mégis Juhásznak volt lehetősége, de szöglet után fölé fejelt. A 87. percben Pintér 18 méteres, sajnos középre tart bombáját bravúrral ütötte szögletre Karnezisz. A szöglet után a kaputól négy méterre álló Nikolics elé került a labda, aki ráfordult, és – fölé durrantott! Hihetetlen! Meccslabda volt

A 89. percben Kacuranisz 16 méteres, nem túl erős lövését védte vetődve Király. Ezzel vége is lett a meccsnek – és a görögök továbbjutási reményeinek. Mi őrizzük a pótselejtezőt érő harmadik helyet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.