Lehet mérkőzést rendezni az ETO Parkban

A klub több mint két hete került nehéz helyzetbe, mivel az egyesületet tulajdonló cég öncsődöt jelentett.

HZS
2015. 03. 31. 9:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kisalföld honlapjának Bacsek György ügyvéd elmondta, hogy a zár alá vétel vagy bűnügyi zárlat kényszerintézkedés, amelynek lényege, hogy a tulajdonos nem rendelkezhet a tulajdona felett. Nem idegenítheti el, nem cserélheti el és nem adhatja bérbe. Mindez nem befolyásolja a létesítmény használatát, így ebből a szempontból nincs akadálya, hogy hétvégén mérkőzést rendezzenek az ETO Parkban – nyilatkozott az ügyvéd.

A győri klub több mint két hete került nehéz helyzetbe, mivel az egyesületet tulajdonló Quaestor-csoport egyik cége öncsődöt jelentett. A Győri ETO FC Kft. ezután csődvédelmet kért, az események hatására a csapat főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. azonnali hatállyal felbontotta a klubbal kötött együttműködési megállapodását.

Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát vasárnap helyezték előzetes letartóztatásba, a nyomozó hatóság megkezdte a vagyon-visszaszerzési eljárást, ennek részeként hétfőn a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta biztosítási intézkedésként.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.