Íme a párosítások:
Paris Saint-Germain – FC Barcelona
Atletico Madrid – Real Madrid
FC Porto – Bayern München
FC Juventus – AS Monaco
A negyeddöntő első mérkőzését április 14-15-én rendezik, a visszavágó pedig egy héttel később lesz.
Nem unatkoztak azok, akik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének bármelyik mérkőzését figyelemmel követték. Párharcot befolyásoló döntések, káprázatos gólok, elképesztő cselek.
A legjobb nyolc közé jutásért a végső győzelemre áhítozó Manchester City és a többszörös BL-győztes Barcelona párosítása tűnt a legérdekesebbnek. Mindkét mérkőzés nagy izgalmakat és két kihagyott büntetőt hozott. Manchesterben Messi hibázott, míg Barcelonában Sergio Agüero rontott. Ám a katalán csapat a visszavágón nagyobb arányban is nyerhetett volna, ha nincs Joe Hart.
A „Bolha" pedig főleg Barcelonában volt elemében. Lehet, hogy néhány angol játékos még mindig próbálja leadni a kapott kötényt a szertárban.
A Juventus–Borussia Dortmund első, torinói mérkőzése a már-már „szokásos” izgalmakat hozta. A visszavágót azonban gyorsan lerendezte Tévez. Az argentin sztár hamar megszerezte csapatának a vezetést Dortmundban, és onnantól kezdve a Juventus játszhatta kedvelt kontrajátékát. Az argentin bombagólja talán a sorozat legszebb találatának díjára is pályázhat:
Az Arsenal–Monaco párosításnak az „ágyúsok” voltak az esélyesei. De a hercegségbeli csapat Londonban bemutatta, hogyan kell három kapura lövésből három gólt szerezni. Hiába nyert Monacóban az Arsenal 0–2-re, az idegenben szerzett gólok miatt a Monaco jutott tovább. Wenger pedig újra kiakadt ezen a szabályon.
Három monacói lövés, három monacói gól Londonban:
A királyi gárda, azaz a Real Madrid a Schalke 04 otthonában magabiztosan nyert két góllal. A visszavágó már korántsem volt ilyen könnyed a madridiaknak. Csak az idegenbeli sikerének köszönhette a csapat a továbbjutást. Ha még egy ilyen hasonló gólt szerzett volna Huntelaar (Schalke 04), akkor most nagyon szomorú lenne Carlo Ancelotti.
A Bayern München felemás arcát mutatta a Sahtar Doneck ellen. Míg az odavágón egy unalmas, gól nélküli döntetlen született, addig Münchenben bepótolta a találatokat a Bayern, ugyanis hét góllal küldte haza az ukrán csapatot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!