Egy százszoros holland válogatott helyi klublegendát kiszorítani a kezdőcsapatból már önmagában komoly fegyvertény, de ha ez nem lenne elég, egy hónap leforgása alatt három bajnoki meccsen három gól, s a háromból kettő az adott forduló legszebb találatának minősül a szurkolók szavazatai alapján – az elmúlt fél évszázadban kevés magyar légiós büszkélkedhetett Stieber Zoltánéhoz fogható produkcióval.
Szombaton Kevin Trappnak, a Frakfurt kapusának rúgott ballal okos gólt – e pillanatban egyetlen magyar labdarúgóról sem beszélnek annyit, mint a 26 éves irányító középpályásról.
– Gondolta volna, hogy ilyen lehengerlően kezdi a tavaszi szezont? – kérdeztük Stiebert percekkel azután, hogy a HSV hazatért Hamburgba a frankfurti vendégszereplésről (1–2).
– Mivel kimondottan jól sikerült a téli felkészülésem, valamit sejtettem. Már a Köln ellen, január 31-én 32 percre beállított az edzőnk, Josef Zinnbauer, utána a Paderborn ellen már kezdő voltam, s azóta megragadtam a csapatban.
– És kiszorította a Hamburgban legendának számító Rafael Van der Vaartot!
– Tudunk mi együtt is játszani, ő a 8-as, én a 10-es posztján, tehát ő a támadó középpályás, én a center mögötti árnyékék. A Paderborn, a Hannover és a Bayern ellen például mindketten a kezdő tizenegyben kaptunk helyet, a Mönchengladbach és a Frankfurt ellen Rafael már valóban a kispadra került.
– Az egyik magyar honlap az ön sikereit méltatva azt találta írni, hogy a „fiatal magyar tehetség”. Októberben betölti a huszonhetet
– Itt, a Bundesligában másképp múlik az idő, mint odahaza. Itt az 1992-es születésű Mario Götze már 26 válogatottságnál tart, és világbajnoki aranyat jelentő gólt lőtt tavaly az argentinoknak. Egy biztos: 26 és fél évesen én már egyáltalán nem tartozom a fiatal tehetség kategóriájába. A Bundesliga-meccseken hétről hétre 1994-es, 1995-ös születésű, sőt, még fiatalabb játékosokkal találkozom.
– Attól kezdve, hogy Sárvárról nekivágott a világnak, a Hamburg a hetedik külföldi klubja, és akkor a Goldballról, a Győrről és az Újpestről még nem is beszéltünk. Most – úgy tűnik – célba ért. De mi tartott ilyen sokáig?
– Bár a látszat mást mutat, nem vagyok vándormadár típus, mindig is egy helyen szerettem volna leélni a futballkarrieremet, de másképp alakult. Én már az Aston Villát végállomásnak szántam 2005-ben, de Birminghamben nem kaptam elegendő játéklehetőséget, ezért mentem Koblenzbe. Igen ám, de a Rajna-parti csapat másfél év után kiesett a harmadosztályba, oda azért nem akartam követni. Aachenben jól sikerült a szezonom, kivásárolt a Mainz. Anyagilag is jobban jártam, újból összetalálkoztam régi újpesti játékostársammal, Szalai Ádámmal, szóval négy évre aláírtam 2011-ben. De nem játszottam rendszeresen, a mai fejemmel már nem kötelezném el magam ilyen hosszú időre. Mindegy, két év után jött a Greuther Fürth, az ugródeszka – bár itt meg becsúszott egy válloperáció –, hiszen a Hamburg elleni osztályozón itt figyeltek fel rám, tavaly májusban elvitt a HSV. S most itt tartunk.
– Februárban nagyon megnőtt az ázsiója!
– Nem baj, én Hamburgban hosszú távra tervezek. Mondtam már, hogy nem vagyok vándormadár.
– Szombaton 15.30-kor a Borussia Dortmundot fogadják. Reusék négyet nyertek zsinórban
– A rajtnál beragadtak, de mindig mondtam, előbb-utóbb talpra állnak. Klassziscsapat klasszisjátékosokkal.
– Nincs lámpaláza Reus, Hummels vagy Gündogan ellen futballozni?
– Ellenkezőleg, élvezem az efféle kihívásokat. Engem feldob ez a Bundesliga-közeg, a nagy közönség, rúgtam én már gólt a Dortmundnak idegenben, nyolcvanezer néző előtt is 2012 novemberében.
– Március 29-én Görögországot fogadjuk a Groupama Arénában Eb-selejtezőn. Eszébe jut már ez a sorsdöntő mérkőzés?
– Most nem fog örülni, mert olyan sablonmondat következik, amelyet nem szeretnek az újságírók, de én tényleg csak a soron következő meccsre tudok összpontosítani. A Dortmund ellenire. Ilyen az itteni profi mentalitás. Legfeljebb az jut eszembe, hogy a Borussiának is van egy görög válogatott védője Szokratisz Papasztatopulosz személyében.
