Új német szaktekintély a magyar futballutánpótlás élén

Az MLSZ három évre a német Bernd Storckot nevezte ki utánpótlás-sportigazgatónak.

BuL
2015. 03. 03. 22:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MLSZ honlapja szerint az elnökség keddi ülésén döntött Storck megbízásáról. Az 52 éves szakember feladatai közé a magyar utánpótlás egészének fejlesztése, a belga Double Pass cég vizsgálati eredményeinek felhasználásával elkészült utánpótlásképzés-koncepció gyakorlati végrehajtása, az akadémiai rendszer működésének szakmai felügyelete és koordinálása, valamint az A-válogatott szakmai támogatása tartozik.

A szövetség a megbízást azzal indokolta, hogy Storck „felkészült, széles látókörű, nemzetközileg elismert szakember, aki pályafutása során értékes tapasztalatokat szerzett”. Az Mlsz.hu kiemelte, hogy az új sportigazgató különböző feladatkörökben Németországban dolgozott a Hertha BSC-nél, a VfL Wolfsburgnál, a Borussia Dortmundnál és a VfB Stuttgartnál. Emellett a szerb Partizan Beograd és a görög Olimpiakosz alkalmazásában is állt, s a kazah válogatottat is irányította.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.