Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt arról, hogy a klub kimondott célja az ezüstérem, de még az aranyról sem mondtak le. Emellett idén szeretnének bejutni egy nemzetközi kupa csoportkörébe is.
A Ferencváros 2015-ben még veretlen tétmérkőzésen. „Ez nemcsak a szakmai stábnak és nekünk tetszett, hanem a szurkolóknak is. Ez abból is látszik, hogy egyre többen vannak a hazai mérkőzéseken. Most már azért 10 ezer körüli nézőszámmal megyünk, ami nagyon jó – fogalmazott Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója, aki szerint beérni látszik a munka gyümölcse. – Olyan tavasz van mögöttünk eddig, amilyet mindig is szerettünk volna, meglátjuk, ez mire lesz elég. Kimondott célunk az ezüstérem megszerzése, nyilván az MTK-nak és a Debrecennek is lesz hozzászólása, vagy akár másnak, de szeretnénk mindenféleképpen megszerezni az ezüstöt, és a bajnoki címről sem mondunk le egészen addig, ameddig matematikai esélyünk van” – mondta a célokról Orosz Pál, aki hozzátette, a közvetlen riválisaival szembeni mérkőzések nagyobb részét hazai pályán játsszák a tavasz hátralévő részében.
Thomas Doll viszonylag bő kerettel és motivált játékosokkal dolgozhat. „Szokták ezt úgy is mondani, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ha akarnánk, még egy csapatot ki tudnánk állítani adott esetben, és ez nem vicc, tényleg így van” – vázolta a helyzetet a klubvezető, aki megerősítette, hogy ez cél volt a klubnál, mivel a jó teljesítményhez kell a konkurenciaharc a labdarúgásban is. A fiatalokról is ejtett pár szót: „Ők is szeretnének bekerülni a csapatba természetesen, és azt látják, hogy azért nem könnyű jelen pillanatban. Ha megnézzük a kispadunkat, elég hosszú, az edzőstáb bármikor hozzá tud nyúlni a padhoz, és adott esetben a kezdőcsapaton is változtathat. Viszont az jó dolog, hogy a fiataloknak van lehetősége, a Ligakupa-meccseken is pályára tudnak lépni, és a második csapatunk is szépen szerepel Lipcsei Peti vezetésével.”
„Hála Istennek, most egy csapat vagyunk, lehet érezni, hogy nincsen semmiféle feszültség, nincsenek klikkek a csapaton belül, egymásért küzdenek a játékosok. Ez idő, munka és hozzáállás kérdése, szerintem az is fontos, hogy Thomasnak olyan játékosmúltja van, amilyen, komoly csapatokban játszott. Ha valamit mond, arra oda kell figyelni. Azt se feledjük, hogy a Hamburggal vezetőedzőként bronzérmes volt a Bundesligában – mondta a német szakemberről Orosz Pál. Reagált arra is, hogy állítólag a jó szereplésre már pár Bundesliga-csapat is felfigyelt. „Majd ha megkeresik, akkor beszélünk róla, de én beszéltem Thomasszal, és mielőtt bármiféle más gondolat lenne a fejében, ő szeretne a Ferencvárossal bizonyítani, szeretne bajnokságot és kupát nyerni a Ferencvárossal, és mindannyian szeretnénk úgy kijutni nemzetközi porondra, hogy csoportkörbe jussunk.”