Lipcsei nem gondolta, hogy összejön az arany

Bizonytalanság van azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az U21-es korosztállyal – mondta Lipcsei Péter a Reggeli startban.

2015. 04. 30. 15:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fegyelmezés és rend, Gera és Hajnal példája, valamint egy mérőrendszer bevezetése, amely szembesíti a focistát a meccsteljesítményével – ezek voltak a fordulat összetevői, amellyel az FTC U21-es labdarúgói az alapszakasz hetedik helye után tavasszal már bajnokok lettek. A drasztikus változtatásokról Lipcsei Péter edző beszélt a Digi Sport Reggeli start című műsorában.

„Nem gondoltam volna, hogy sikerül aranyérmet szerezni. Az alapszakasz hetedik helye után a rájátszásban bajnoki címet nyerni egy téli fordulattal sikerült. A változások több tényezőből álltak: még az ősszel kitettem egy meghatározó játékost a keretből a rend, fegyelem, alázat jegyében. Amikor az illető rájött, hogy nélküle is működik a csapat, beállt a sorba. Én személyi ügyekben teljesen szabad kezet kapok, ez is szükséges a fegyelmezéshez. Aztán két játékosom profi szerződést kapott, ami motiválta a többieket is. Januárban jött egy jó felkészülés, felnőttek elleni edzőmérkőzésekkel, ez szintén lényeges volt” – sorolta Lipcsei az U21-es bajnoki cím okait.

Az edző hozzátette: „nem kevésbé volt döntő az úgynevezett katapultrendszer bevezetése, amely méri a játékosok teljesítményét, futómennyiségét, sprintjeit – vagyis nincs duma többé, szembesülnek a számokkal. Az edzőket be lehet csapni, a gépet nem. Van olyan játékosom, aki ennek eredményeként az őszi 4,5 kilométeres meccsteljesítményét feltornázta 9,5-10 kilométerre. Ez az egész csak az akaratról szól, semmi másról. Ehhez jön még az első csapat szárnyalása, látják a nagyokat edzésen, a példákat, ahogyan Gera vagy Hajnal utasítás nélkül ott van a konditeremben egy órával edzés előtt. Mi, edzők pedig folyamatosan figyeljük Thomas Doll edzéseit, s azt a játékrendszert alkalmazzuk, amit ő.”

„Bizonytalanság van most, mi lesz az U21-es korosztállyal, jelen pillanatban úgy tűnik, ebben a formában nem folytatják, de nem szabad szélnek ereszteni a társaságot. Ha én dönthetnék a szövetség helyében, elindítanám őket NB III-ban, mert szükségük van már a felnőttfutballra, de csapatként az NB II még sok lenne nekik” – mondta a tréner a versenyrendszer változásával kapcsolatban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.