A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál úgy tudja, hogy kedden a klubvezetők és a vajdasági, bunyevác származású szakember megállapodott a szerződésbontás feltételeiről.
Egybehangzó sajtóinformációk szerint a szezon utolsó öt fordulójában Vitelki Zoltán, a DVTK U21-es csapatának edzője ül le a piros-fehérek kispadjára.
Mint ismert, április elején a diósgyőri klubvezetők és Szivics mester megállapodott abban, hogy a 2014–2015-ös szezon végén a vezetőedző feláll a kispadról.
Délután fél ötkor a diósgyőri csapat hivatalos oldalán is megerősítették a sajtóértesüléseket: „A mai napon döntés született arról, hogy Tomislav Szivics vezetőedző megbízatása megszűnik a DVTK labdarúgócsapatánál. Az új vezetőedző kinevezéséig Vitelki Zoltán kapott megbízást az első csapat irányítására.”
„Szeretném megköszönni Vityának, hogy az első hívó szóra igent mondott és vállalta ezt a nem könnyű feladatot. Kérem a szurkolóinkat, hogy egy emberként támogassák őt annak érdekében, hogy a hátralévő fordulókban a csapat feledtetni tudja az elmúlt nehéz időszak csalódásait és a DVTK nevéhez méltó eredményeket érjen el” – mondta Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője.