Az utolsó percben egyenlített a Loki a Ferencváros ellen

A döntetlennel a budapesti zöld-fehérek egy ponttal előzi meg a harmadik MTK-t.

2015. 05. 10. 16:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ferencváros kezdte jobban a meccset, Thomas Doll tanítványai nagy iramban futballoztak, agresszíven letámadták a debrecenieket, s lendületesen fordultak támadásra. A hazaiak góljára nem is kellett sokáig várni, Pavlovic egy szöglet utáni fejesből már a 19. percben betalált. A folytatásban sem tudta átvenni a meccs irányítását a DVSC, melynek helyzete sem volt az első félidőben.

A fordulás után aktívabbá vált Kondás Elemér csapata, a hazaiak azonban sokat mozogva védekeztek, remekül zárták le a területeket, így csak szenvedett a tavalyi bajnok gárda. A Ferencváros elsősorban kontrákból veszélyeztetett, ám lehetőségeit elhibázta, az utolsó pillanatokban pedig Bódi Ádám egy bal oldalról, az alapvonal közeléből elvégzett szabadrúgást gyönyörűen a hosszú felső sarokba lőtt.

A döntetlennel a Ferencváros egy ponttal előzi meg a tabellán a harmadik MTK-t.

OTP Bank Liga, 27. forduló:
Ferencváros – DVSC-TEVA 1-1 (1-0)
Groupama Aréna, 10 500 néző, v: Andó-Szabó
gólszerzők: Pavlovic (19.), illetve Bódi (90.)
sárga lap: Cukic (15.), Dilaver (58.), Pavlovic (82.), Nagy D. (89.), Gera (92.), illetve Mihelic (53.), Varga (92.)

FTC: Dibusz – Nalepa, Dilaver, Pavlovic, Ramírez – Varga R. (Nagy D. 79.), Cukic (Gyömbér 37.), Gera, Somália, Lamah – Böde

DVSC: Verpecz – Nagy Z. (Sidibe 65.), Mészáros, Brkovic, Korhut – Jovanovic, Bouadla (Mihelic 11.), Varga J., Szakály P., Bódi – Balogh N. (Tisza 76.)

Kevés helyzet adódott az első félidőben. A Videoton játszott mezőnyfölényben, de csak egy komoly gólszerzési lehetősége akadt. A paksiak elsősorban a védekezéssel törődtek.

A második 45 percben valamivel kiegyenlítettebb volt a játék, egyik csapat sem tudott azonban gyakran a másik védelme mögé kerülni, mígnem a hazaiak egy gyors támadás végén megszerezték a győzelmet érő gólt.

A székesfehérvári csapat az előző 15 bajnoki találkozóján nem kapott ki, idegenben pedig veretlen volt eddig.

A Paks a győzelemmel két pontra megközelítette az Európa Liga-szereplést érő negyedik helyen álló Debrecent.

OTP Bank Liga, 27. forduló:
Paksi FC – Videoton FC 1-0 (0-0)
Paks, 2000 néző, v.: Berke
gólszerző: Könyves (80.)
sárga lap: Kecskés (36.), Kulcsár (94.), illetve Simon Á. (8.), Feczesin (43.)

Paks: Molnár P. – Kulcsár D., Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Kecskés (Hahn, 68.), Kesztyűs (Tamási, 81.) – Haraszti, Bartha, Bertus – Balázs Zs. (Könyves, a szünetben)

Videoton: Calatayud – Szolnoki, Vinícius, Fejes, Stopira – Álvarez (Kovács, 68.), Nikolics, Trebotic, Simon Á., Gyurcsó (Oliveira, 81.) – Feczesin (Ivanovski, 72.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.