Dárdai közölte, butaságot mondott az, aki a bennmaradásról beszélt

A fővárosiak jelenleg a 13. helyen állnak a tabellán 34 ponttal, három pontnyira a kiesőzónától.

2015. 05. 10. 13:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A berlini együttes szombaton 2-0-ra kikapott Dortmundban, ezzel sorozatban harmadszor maradt alul, és öt mérkőzés óta nyeretlen. „A jövő hétvégén csak a győzelem számít a Frankfurt ellen. Remélhetőleg tele lesz a stadionunk, mert a Bundesliga fontos a berliniek számára. Láttam a játékosok szemében, hogy tudják, mit kell majd tenniük” – jelentette ki a magyar szövetségi kapitány, hozzátéve, a csapat nyugodtan készül a rendkívül fontos találkozóra.

Dárdai közölte, butaságot mondott az, aki néhány héttel ezelőtt már azt hangoztatta, hogy a Hertha megmenekült a kieséstől. „Azt ugyanakkor bárki aláírta volna, ha valaki azt mondja, hogy két fordulóval a szezon vége előtt a saját kezünkben lesz a sorsunk” – mondta a tréner.

A fővárosiak jelenleg a 13. helyen állnak a tabellán 34 ponttal, három pontnyira a kiesőzónától, míg a tizedik Frankfurt már biztosan bennmarad az élvonalban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.