Amikor a Paks–Videoton mérkőzés 80. percében a Haraszti Zsolt lövése után Calatayud kapusról kipattanó labdát Könyves begyötörte a vendégek kapujába, olyasmi történt, ami tavasszal még egyszer sem az NB I-ben: kikapott a már bajnok Videoton.
De sokkal inkább helyén való, ha fordítva nézzük: győzött a Paks. Mert ez a három pont nem csak úgy belehullott a tolnaiak ölébe, hanem nagyon is megküzdöttek érte. Mint ahogy a pillanatnyi ötödik helyezésükért, s az azzal járó 45 pontért, amely csak kettővel kevesebb negyedik helyen álló Debrecen immár Európa-liga-selejtezőt érő 47 pontjánál.
Haraszti Zsolt – a játékos édesapja –, az NB I-be 2006-ban feljutott paksiak ügyvezetője arról beszélt honlapunknak, hogy nincs itt semmilyen csoda, csak lelkiismeretes, szerény, tervszerű munka. „Az érdem nem kis részben Csertői Aurél vezetőedzőé, az ő igényes szakmai munkája köszön vissza a mérkőzéseken. Persze vannak magyar szinten nagyszerű játékosaink: Bartha, Könyves, Balázs, az U20-as válogatott védő, Lenzsér, továbbá az U20-as vb-bronzérmes Szabó Jani, s a fiam.”
Több portál is arról írt, hogy a nyáron szétkapkodják a paksi sikercsapatot az NB I „óriásai”. Haraszti azonban cáfolja ezeket a mendemondákat. „Eddig mindössze egyetlen játékosunkért jelentkeztek be hivatalosan, s informális csatornákon keresztül a fiam után is érdeklődnek itthonról és külföldről is – szó sincs arról, hogy szétszednék a csapatunkat. Egyébként a jövőben is a jól bevált játékospolitikánkat követjük, a saját nevelésű fiatalokra támaszkodunk – háromszázan futballoznak különböző korosztályos együtteseinkben –, illetve másutt kevéssé futtatott, általunk tehetségesnek ítélt fiatal játékosokat igazolunk, s kineveljük őket” – mondta az ügyvezető.
Így győzték le a Videotont (MLSZ TV)
Úgy hírlik, a korábbi évekhez képest jócskán leapadt a Paks költségvetése a 2014–15-ös szezonra, ennek ellenére derekasan tartja magát az együttes. „A csúcsot jelentő 2011 és 2014 közötti időszak büdzséje 30-40 százalékkal csökkent, de szigorú gazdálkodással, igényes szakmai munkával mégis álljuk a sarat. Kizárólag magyar játékosaink vannak, sőt jobbára paksi vagy tolnai kötődésűek, s közben azt se felejtsük el, hogy tele van az NB I a nálunk nevelkedett, Pakson befutott labdarúgókkal, Bödétől Hefflerig” – mutatott rá Haraszti Zsolt.
Csertői Aurél értékelése a Videoton legyőzése után (MLSZ TV)