Rudolf és Lipták is betalált Rózsa hálójába

A Győr 3–2-re nyert hazai pályán a Szombathelyi Haladás ellen a labdarúgó OTP Bank Liga szombati játéknapján.

2015. 05. 09. 18:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem sokat taktikáztak a csapatok, sok helyzetet láthatott a közönség, a Győr így 2–1-es vezetéssel mehetett a szünetre.

A fordulást követően Lipták révén tovább növelte előnyét a hazai csapat, néhány perccel később pedig Rudolf könnyedén eldönthette volna az összecsapást, de a korábbi válogatott csatár hibázott. Ez nem sokkal később meg is bosszulta magát, ugyanis Radó egygólnyira hozta fel csapatát, majd Alcibiade fejesénél a gólvonalon mentettek a győriek. A hajrában a szombathelyiek minden erejüket mozgósították az egyenlítés érdekében, de nem jártak sikerrel.

A győri klub pénteken jelentette be, hogy a következő szezonban nem indul az első osztályban, mivel nem tudta teljesíteni a licenckövetelményeknél a Magyar Labdarúgó Szövetség által előírt hiánypótlást. Borkai Zsolt, a város polgármestere szombaton elmondta: most már az a kérdés, hogy lesz-e ETO egyáltalán.

Ez volt az utolsó előtti hazai bajnoki mérkőzése a Győrnek, amely május 23-án a Pécs ellen búcsúzhat saját szurkolói előtt.

A szombathelyiek kispadján először ült Mészöly Géza.

OTP Bank Liga, 27. forduló:
Győri ETO FC–Szombathelyi-Swietelsky Haladás 3–2 (2–1)
Győr, ETO Park, 1610 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Rudolf (8.), Koltai (39.), Lipták (49.), illetve Martínez (28.), Radó (66.)
sárga lap: Brdarovski (29.), Lipták (25.), Kamber (69.), Pátkai (90.), illetve Alcibiade (16.), Németh M. (40.), Halmosi (50.), Mancini (60., pályán kívül)

Győr: Pogacsics – Brdarovski (Nagy Á., a szünetben), Lang, Lipták, Ibánez – Windecker (Pátkai, 58.), Kamber, Bucsa – Rudolf (Mayer, 79.), Priskin, Koltai

Haladás: Rózsa – Angyal, Alcibiade, Hegedűs J. (Gaál B., a szünetben), Jánvári – Martínez, Nagy P. (Rocchi, 70.), Németh M., Iszlai, Halmosi – Radó

Az első félidőben valamelyest mezőnyfölényben futballozott a Pécs, a házigazda együttes a biztos védekezésre helyezte a hangsúlyt. A vendégek valódi helyzetet nem tudtak kialakítani, így 0–0-s állásnál vonultak szünetre a felek.

A folytatásban aztán tíz perc sem kellett ahhoz, hogy megtörjön a jég: a Pécs egy egyéni akció után Pauljevic révén megszerezte a vezetést. A Pápa lassan ébredt, emiatt a hajrá kezdetére már kétgólos hátrányba került, végül pont nélkül maradt, mert nem tudott újítani.

A hazaiak így már nyolc meccse nyeretlenek, míg a vendégek 2012 ősze után győztek ismét a Perutz Stadionban.

OTP Bank Liga, 27. forduló:
Lombard Pápa Termál FC–PMFC-Matias 0–2 (0–0)
Pápa, 500 néző, v: Vad II
gólszerzők: Pauljevic (54.), Frőhlich (78.)
sárga lap: Bogunovic (47.), Sluka (52.), illetve James (79.)

Pápa: Szűcs – Jagodics B., Nagy T., Bogunovic, Csizmadia – Csilus (Pongrácz, a szünetben), Randjelovic, Sluka, Völgyi (Vankó, 58.) – Popin (Waltner, 68.), Seye

Pécs: Poleksic – Horváth A., Balogh B., Ojdanic, Uzoma – Pauljevic (Frank, 90.), Márkvárt, Weitzer (Heffler N., 75.), James, Szatmári – Makriev (Frőhlich, a szünetben)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.