Sokat érhet a Honvédnak a lilák elleni győzelem

A bennmaradás szempontjából fontos győzelmet aratott a Budapest Honvéd a vendég Kecskemét felett.

2015. 05. 09. 16:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Honvéd lépett fel támadólag, a Kecskemét alapvetően a védekezéssel törődött, illetve előreívelésekkel próbálkozott. A mezőnyfölényben futballozó hazai csapat akcióiban ugyan nem volt sok kreativitás, de így is összejött a vezetés, amikor a kecskemétiek igen lassan reagáltak a Honvéd passzolgatására, és még rosszul is helyezkedtek.

A szünet előtt növelte előnyét a fővárosi együttes, amely a második félidőben már nem erőltette túlzottan a támadásokat, de így is magabiztosan gyűjtötte be a három pontot, mivel a Kecskemét nem tudott komoly zavart okozni a védelmében.

A kispestiek szeptember 13-a óta először nyertek a Bozsik Stadionban. A Kecskemét a második vereségét szenvedte el az idén.

OTP Bank Liga, 27. forduló:
Budapest Honvéd – Kecskeméti TE 2-0 (2-0)
Bozsik Stadion, 1000 néző, v.: Pintér
gólszerzők: Youla (30.), Holender (45.)
sárga lap: Gazdag (60.), illetve Eninful (72.)

Budapest Honvéd: Kemenes – Botka, Ignjatovic, Elez, Baráth – Nagy G. (Gazdag, 55.), Hidi, Godoy – Youla, Punosevac (Ihrig-Farkas, 70.), Holender (Ikenne-King, 61.)

Kecskeméti TE: Tujvel – Lovric, Skopljak, Karan, Gyagya (Radoja, a szünetben), Laczkó – Vukasovic (Eninful, a szünetben), Savic (Szalai, 68.), Kitl – Bebeto, Novák

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.