Véget ért Garami József vezetőedzői korszaka az MTK élén, ugyanis a legendás tréner lemondott posztjáról. A következő szezontól (2015–2016) László Csaba lesz a csapat vezetőedzője – olvasható az MTK Twitter-csatornáján. A fővárosi klub szerdai sajtótájékoztatóján Domonyai László klubigazgató elmondta, hogy László Csabával hosszú távú, hat évre szóló megállapodást írtak alá, Garami Józsefnek pedig továbbra is határozatlan idejű szerződése van, akire a szakmai igazgatói feladatokat bízták.
A klub sajtótájékoztatóján az új edző, László Csaba elmondta: „Szeretném folytatni Garami József munkáját, semmiképpen nem megváltoztatni a klub profilját. Minél több fiatal játékost beépíteni. Nem az életkor számít, hanem a pályán nyújtott teljesítmény. Szeretnénk megfelelően szerepelni az Európa-ligában, két-három kört minimum.” Mint mondta a következő szezon előtt csak rövid pihenőt kapnak a játékosok, ugyanis az El-selejtezők már korán elkezdődnek, éppen ezért kell gyorsan véglegesíteni a játékoskeretet és a szakmai stábot is. „Tudom, hogy jó helyen vagyok az MTK-nál” – tette hozzá László Csaba.
Domonyai László, az MTK klubigazgatója pedig arról beszélt, hogy a csapat az El-selejtező mérkőzéseket az Újpest-stadionban játssza majd, a következő évi szezont pedig az Illovszky Rudolf vagy a Bozsik Stadionban tölti. Arról is beszélt, hogy a teljes szakmai stáb még nem alakult ki, de azt lehet tudni, hogy Vass Ádám meghosszabbította szerződését, Varga Szabolcs pedig egy évre érkezik kölcsönbe Hollandiából, illetve Szűcs Lajos nem lesz a csapat kapusedzője.
Az idén a 76. életévébe lépő szakember pályafutását játékosként és edzőként is Pécsett kezdte. Dolgozott néhány évet az Újpest, a Győr és a Ferencváros csapatánál is, ám karrierje meghatározó részét (11 évet) az MTK csapatánál töltötte. Rövid ideig, egész pontosan 1987 szeptembere és decembere között még a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt, amely során két vereséget, két győzelmet és egy döntetlent ért el.
Garami József 1973-as edzői karrierjének kezdete óta többször segítette bajnoki címhez és kupasikerhez aktuális csapatát. Két évvel ezelőtt elnyerte a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét (2013), és 2008-ban az év edzőjének választották.