Pápán még a dobnak is volt bérlete

Szűcs Lajos böllér, a polgármester focista, a kocsmáros klubelnök volt Pápán, ahol teszthalott állapotban van a futball. Négyszáz gyerek várja a csodát, de kellene egy felnőttcsapat. Riport.

„Amikor ez a kép készült, még az NB II-ben voltunk” – mutat az egyik fotóra, miközben körbevezet bennünket „birodalmában” Vadász János, akinek kocsmárosi álarca hamar lehullik. A hetvenes években maga is a másodosztályú csapatban futballozott, ütőérszakadás vetett véget a karrierjének. Ezután dolgozott újságíróként és a textilgyárban is, edzője, majd elnöke volt a sárga-kék klubnak, végül itt, a szurkolói kocsmában kötött ki.

A város egyébként az 1901-ben a Perutz testvérek által létrehozott üzemnek köszönheti a futballt. Az 1920-as években alapított textilgyári csapat elnevezése az aktuális vagyoni helyzet és a politikai rendszerek függvényében változott: Pápai Perutz SC, Vörös Lobogó, Pápai Textiles SE, PSE. Így néz ki a sor, melynek végére most, a Lombard megszűnését követően a Pápai Egyesített Labdarúgó Club (PELC) kerülhet. Ez a klub volt eddig a Lombard hivatalos utánpótlásegylete.

„2500-3000 néző is összegyűlt egy-egy meccsre, amikor a másod-harmadosztályban szerepeltünk” – pillant vissza Vadász. Az addig viszonylagos csendben ultizó korosodó helyiek gyűrűjéből érkezik rögvest a dörmögő javaslat: háromezret lehet írni nyugodtan.

Rengeteg még a feladat: folyamatosan levelezünk az MLSZ-szel, ki kell adnunk a játékosok játékengedélyeit, a még élő szerződésű futballistákkal le kell ülnünk tárgyalni. Nem gördítünk akadályt a távozásuk elé: van, aki már talált csapatot külföldön, és akad, aki NB I-es klubnál van próbajátékon. Engem is hívtak több helyre, de ha elvégeztük minden feladatunkat, tartok egy kis szünetet. Komoly traumát jelentett az elmúlt néhány hónap, leírva lenne vagy hatszáz oldal, mire a végére érnék.

(Glatz Lajos, a Pápa technikai vezetője)

Ahogy a kártyások kifizetik a fröccsöket és távoznak, úgy lesz egyre bátrabb Vadász úr, már kérdezni sem kell: „A magyar futballnak az a baja, hogy a fiatalok zöme nem vállalja a küzdelmet azért, hogy még jobb legyen, nem fordít napi pluszórákat a gyakorlásra edzés után. Pedig e nélkül a tehetség is hiábavaló.” Úgy véli, a Lombard csődje nem fogja elriasztani az embereket a futballtól, a helyiek kitartanak, sőt ha a tévé nem adja a meccseket – a megyei bajnokikat aligha –, akkor még többen is kimehetnek, mint az elmúlt hónapokban. Ő is biztosan többször kijut: korábban csak a Haladás, a Kispest, a Ferencváros és az Újpest elleni találkozókra tudott kilátogatni, a rendőrség ugyanis bezáratta a meccsek idejére a kocsmát, nehogy „átalakítsák” a vehemensebb vendégek.

Egy telefon Németh Jánosnak, a pápaiak vezérszurkolójának – ebédidő után beugorhatunk a műhelyébe –, és irány a néhány lépésre lévő stadion. A kapu szélesre tárva, üzenet ez a javából: várják a tehetős szponzorokat, s persze a jó képességű fiatalokat, akikkel újra lehet kezdeni az építkezést a nulláról.

A lépcsőn Radó Tamás technikai vezetővel futunk össze – testvére a Haladás csatára –, de nem hozzá igyekszünk, hanem Tóth Péterhez, a PELC ügyvezető igazgatójához. A sportvezető nem kertel, belevág a közepébe. „Ez tényleg egy családias működésű klub volt. Bíró Péter tulajdonos, Szemán György ügyvezető és Glatz Lajos technikai vezető – gyakorlatilag ők alkották a menedzsmentet. Szerintem nincs NB I-es csapat, amelyet ekkora vezetőség irányított volna. A klub működött velük, és még ma is működne, ha nem csapott volna be a mennykő.”

A Lombard gyakorlatilag a múlté, a romok között viszont ott áll mintegy négyszáz gyerek, aki a PELC színeiben szeretne futballozni. Tóthék még látogatásunk napján is beszéltek az MLSZ-szel, hátha beférne egy pápai csapat az NB III-ba, de elfogyott a remény. „Viccesen hangozhat – így Tóth –, de még szándéknyilatkozatot is küldtünk a szövetségnek, hogy mi készen állunk a harmadosztályra. A létesítményt az önkormányzattól béreljük, minden, az NB III-hoz szükséges U-csapatunk megvan, köztartozásunk nincs. Úgy tűnik, mégsem járunk sikerrel, és ha csak a megyében indulhatunk el, akkor tényleg nagyot fog zuhanni a pápai labdarúgás, a gödör mélyére kerülünk.” Elutasítás esetén a megye III-ba nevezhetnek, ha a feljutó nem akar elindulni, mehetnek a megye II-be.

Ez viszont kevés, kellene egy csapat is. A Lombard kerete természetesen szétszéledt, az U21-es gárda pedig egy MLSZ-átszervezés következtében megszűnt. A PELC kérte a 21 éven aluli csapat tagjait, hogy várjanak ki, de a legtöbben eligazoltak máshová. Így viszont maradnak a PELC fiatalabb edzői és a környékbeli településeken focizók, akik viszont Tóth szerint tíz-húszezer forintért simán elcsábíthatók, nem fognak visszamenni Pápára. „A polgármester hisz benne, hogy amatőr szintről újra lehet kezdeni, de ez nem ilyen egyszerű. A termálfürdő használata, egy-egy ingyen vacsora, a csapatbusz, a Perutz Stadionban való szereplés, ezek a lehetőségek nem motiválnak mindenkit. Ráadásul az NB I-es játékosokra a kicsik is felnézhettek, hajtotta őket a vágy, hogy eljussanak oda, ahová ők. Ez most elveszett, nincs rá garancia, hogy a szülők nálunk hagyják őket.”

Bíró Péter minden meccsen kint volt, de nem ült be a vipbe, fent állt a közvetítőterasz sarkában. Onnan jobban lehetett szidni a játékvezetőt. Amikor beindult, postázták is keményen a pénzbüntetést. A viccet félretéve, azért onnan követte a meccset, mert oldalról, magasabbról jobban lehetett látni, mi történik a pályán, mint a kapu mögül.

(Tóth Péter, a PELC ügyvezető igazgatója)

Az ügyvezető egy utolsó utáni lehetőséget is nyitva hagy, melyet egyébként a városvezető is pedzegetett már. A megye IV-ben papíron játszik egy szinte öregfiúkból álló pápai keret, olyan „csillagokkal”, mint Áldozó Tamás polgármester – édesapja korábban az NB II-ig vitte – vagy Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár. Ha minden kötél szakad, az ő indulási jogukkal még lehetne csapatot nevezni.

A PELC egyébként tavaly simán összegyűjtött mintegy 150 millió forint taotámogatást, amelyet az önkormányzat megfejelt még néhány millióval. Ebből jut a pályabérletre, a karbantartására és az edzői fizetésekre is, a pénzügyi háttér így stabil. Ráadásul a stadionrekonstrukció újabb hullámának köszönhetően a pápai sporttelep is kap 800 millió forintot. Ebből a tervek szerint teljesen befednék a főlelátót, a szemközti csonka lelátót végig kiépítenék tetővel, plusz ide helyeznék a klubházat is. A kapu mögötti vendégszektort is megerősítenék, a gyepszőnyeg alá pedig fűtéscsöveket fektetnének. Álomszerűen hangzik, de adja magát a kérdés: szüksége van-e erre az amúgy csinos kis létesítményben egy esetlegesen megye II-ben vagy III-ban játszó csapatnak? A beruházás összegéről kormányhatározat szól, amelyet persze bármikor visszavonhatnak, módosíthatnak.

Kattog a fényképezőgép, mi pedig búcsúzunk, Németh János már bizonyára végzett az ebéddel. Egy körforgalmat elnézünk a főtér után, itt kellett volna balra menni? Sebaj, megfordulunk, közben rájövünk, hogy épp a keresett műhely behajtóján tennénk, megérkeztünk. Két roppant méretű, de barátságos eb strázsál az udvaron, gazdájuk nagy nehezen helyükre parancsolja őket, hokedlivel és szódával kínál. Magyarország talán egyetlen sírköves vezérszurkolójával állunk szemben. Mottója a karjára tetoválva, és bár szakmája a halálhoz áll legközelebb, mint mondja, szereti az életet. No, meg a Pápát!

„Soha nem szerettem focizni, nem is tudok, viszont 1960 óta járok meccsre. Tízéves voltam akkor, az osztályfőnökünk a Pápai Perutzban játszott. Azt mondta, ha elbírunk két korsó sört, akkor mehetünk ki a várkerti pályára mérkőzésre. Azóta ott vagyok minden meccsen. De nem balhézni, hőzöngeni járok: félreértés ne essék, meg tudok én inni egy vödör sört, de mindig is azért mentem, hogy normálisan szórakozzak.”

Rajongóból vezető lett, a drukkerek legalábbis így tekintettek rá: Bíró Péter és a Lombard 2003-as érkezével ő lett a Lombard Baráti Kör elnöke. Szurkolói sapkát, ülőpárnát, sálakat, pólókat rendeltek és árultak, az idegenbeli meccsekre buszt szerveztek, és természetesen olykor eleresztették a hajukat. „Az NB I-es feljutást a pályán ünnepeltük, folyt a sör, sose fogom elfelejteni. Hasonló buli volt, amikor elhívtuk Véber Gyuriékat [2008-tól 2011-ig ő volt a Lombard vezetőedzője] disznóvágásra. Szűcs Lajos [a Lombard kapusa 2006-tól 2015-ig] hentesnek tanult, le is fényképezkedett a böllérkéssel, szép kis mulatság volt.”

A műhely sarkából összetört, sárga-kékbe öltöztetett dob kerül elő, ez volt a régi, az új a stadionban van, mindig Németh János verte. Akkora volt, hogy annak is bérletet kellett venni, hogy elférjen. B szektor, 4. sor, 13-14., ez volt a helyük a lelátón. S nemcsak hangerővel voltak jelen a stadionban, a látványra is ügyeltek. „Az összes szurkolótábor közül nekünk volt a legnagyobb zászlónk, 60 négyzetméteres. Sokszor elsírták magukat az emberek örömükben, amikor kifeszítettük a lelátón. Debrecenben is kihúztuk egyszer, meg a régi Fradi-pályán is. Jöttek is egyből a biztonságiak, hogy azonnal hajtsuk össze, nem látszanak a szponzorok nevei.” Ennél élesebb helyzetet is megúszott a sárga-kék kemény mag. Volt, hogy Szombathelyen bemásztak a Haladás-szurkolók a vendégszektorba, és kitört egy kisebb csetepaté, Miskolcon pedig már a szektoruk kerítésénél gyülekeztek a diósgyőri fanatikusok, amikor kimenekítették őket. „Az volt a legnagyobb meccsünk: 2-0-ra nyertünk, a második gólt már csak a buszból láttuk, miközben záporoztak ránk a kövek” – réved a múltba beszélgetőpartnerünk.

Az utóbbi évek emlékei keserűbbek: néhány éve leváltották a baráti kör éléről, azóta alig volt összejövetel. Korábban 300-350 szurkoló fizette a havi 100 forintos tagdíjat, legutóbb 13-an jelentek meg a taggyűlésen. A csapat gyenge teljesítménye némiképp elfordította a drukkereket a focitól. „Ez volt az utolsó hazai meccsünk. Még akkor sem gondoltuk volna, hogy tényleg vége a pápai focinak” – tartja kezében büszkén a május 23-án készült, kinagyított képet.

„Rettenetes, hogy megszűnt az NB I-es csapat, de túléljük. A tévé sem ad majd meccset, többen kijönnek. Ha sikerül elindulni a megyei bajnokságban, oda is fogunk járni, e felől ne legyen kétsége.”

Nincs is. Búcsúzóul kezünkbe nyom egy szurkolói párnát, egyik oldala kék, a másik sárga. Hátpárnaként is jó szolgálatot tesz Budapest felé a hazaúton.