Önfeljelentést tett a Lombard Kézizálog, nyomoznak ellene

A kár meghaladhatja a négymilliárd forintot. A Lombard-cégcsoporthoz tartozik a pápai futballklub is.

MNO
2015. 04. 08. 14:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csiszér-Kovács Viktória alezredes elmondta, hogy előző nap a Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosa jogi képviselőjével megjelent a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda épületében, ahol önfeljelentést tett. Ezzel a jogi lépéssel az önfeljelentő elkerülheti a kényszerintézkedést, akár az előzetes letartóztatást is. Ha vádemelésre is sor kerül, akkor szabadlábon védekezhet, hiszen nem menekült el a felelősségre vonás elől.

A feljelentés nyomán a hatóság csalás gyanúja miatt indított nyomozást a cég tulajdonosa ellen. Kedd este a nyomozók több helyszínen tartottak házkutatást, és iratokat foglaltak le. A jelenlegi adatok alapján a bűncselekménnyel okozott kár meghaladja a négymilliárd forintot.

A Kézizálog Zrt. tulajdonosa a Lombard-cégcsoport, melybe beletartozik a Lombard Kft. és az Új Lombard Kft. is. A vállalatcsoport együttes jegyzett tőkéje 2010. decemberi adatok szerint 3,8 milliárd forint, majdnem annyi, mint amekkora a jelenlegi kár a rendőrség szerint. A cégcsoport vezetője Bíró Péter. A Kézizálog Zrt. jegyzett tőkéje az E-cégjegyzék adatai szerint összesen 70 millió forint.

A Magyar Nemzeti Bank szerdán közleményében azt írta: a Lombard Kft. ügyvezetőjének a nyomozóhatóságnál tett tegnapi bejelentése szerint a csoport záloghitelezési tevékenységét hitellel refinanszírozó nyolc hitelintézettel szemben – ezek közül egy már régóta felszámolás alatt áll – mintegy négymilliárd forint értékben nem tudnak elszámolni a fedezetül szolgáló zálogtárgyakkal, mivel azok értékét korábban hamisan adták meg a refinanszírozóknak. Az ügyfelekkel szemben semmiféle elszámolási hiány nincs, a hitelintézeteknél jelentkező esetleges veszteség a működésüket semmilyen módon nem befolyásolja – hangsúlyozza a központi bank.

A jegybanki közlemény ismertetése szerint a Lombard Kft. – amely nem tévesztendő össze a pénzügyi piacok egyéb, például lízingpiaci szereplőivel, amelyekkel a társaság semmilyen kapcsolatban nem áll – a Kézizálog Pénzügyi Szolgáltató Zrt. anyavállalata, s az e pénzügyi vállalkozásnál bennmaradt zálogtárgyak kereskedelmi értékesítésével foglalkozik. Befektetési szolgáltatási tevékenységet egyik cég sem végzett, nincs tehát semmilyen összefüggés a közelmúltban ismertté vált visszaélések és e záloghitelező cég működése között.

A közlemény emlékeztet arra: az MNB már 2015. január 22-én felügyeleti biztost rendelt ki a Kézizálog Zrt.-hez a pénzügyi vállalkozás helytelen hitelezési és refinanszírozási gyakorlata miatt. A biztos kirendelésével együtt a felügyelet korlátozta is a zrt. pénzügyi tevékenységét. „Így a büntetőeljárás tegnapi megindítása újabb felügyeleti intézkedést nem tesz szükségessé. A felügyeleti biztos a zálogtárgyak közös felülértékelése, a finanszírozás kérdésében folyamatos tárgyalásban áll a refinanszírozó hitelintézetekkel” – hangsúlyozza az MNB.

Közölték: a korábban a Kézizálog Zrt. által nyújtott záloghitelek fedezetéül szolgáló zálogtárgyak döntő részét az ügyfelek az elmúlt hónapokban visszaváltották, visszavették – erre a felügyeleti biztos tevékenysége időszakában is folyamatosan lehetőség volt –, a társaság újabb kötelezettségeket nem vállalhatott. A jegybank hangsúlyozza azt is, hogy a társaság mérete, tevékenysége, illetve az érintett refinanszírozó intézmények esetleges vesztesége nem jelent kockázatot a hazai pénzügyi rendszerre.

A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. felügyeleti biztosa ismeretlen tettes ellen csalás bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett az ügyben.

A Lombard-cégcsoporthoz tartozó Új Lombard Kft. 1997 óta NB I-es futballklubot is üzemeltet. Ekkor a Tatabánya viselte a vállalat nevét, majd 2002-ben a várossal megromlott kapcsolat miatt Szombathelyre költözött a Lombard FC. Két év múlva hasonló okok miatt távozott a futballcsapat Pápára. A klub a Bíró-érában, 2004 óta játszik az első osztályban, jelenleg Lombard Pápai Termál FC néven.

Szemán Györgyöt, a csapat klubigazgatóját MLSZ bizottsági ülésről hazafelé tartva csíptük el. Hallott a hírről, és próbálta elérni Bíró Pétert, de hívásunkig nem tudott beszélni vele. Hangsúlyozta: semmilyen előjele nem volt a történteknek, így ő is értetlenül áll az önfeljelentés előtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.