Szombaton folytatódik a bournemouth-i csoda

A csőd közeléből és a profi angol futball legaljáról küzdötte magát néhány év alatt az elitbe az AFC Bournemouth.

Augusztus 8-án, szombaton indul a Premier League 2015–16-os évada, amelyben a liga történetének 47. alakulata is pályára lép: az AFC Bournemouth az Aston Villát fogadja délután négykor. Bár nem ez a forduló rangadója – a jelző inkább a Manchester United – Tottenham Hotspur meccsre illik –, mindenképp érdemes foglalkozni az élvonal legújabb és egyben legkisebb csapatával, amely csodával határos módon jutott hat év alatt a negyedosztály aljáról az első ligába.

Amikor áprilisban nyilvánvalóvá vált a Cseresznyék becenevű csapat feljutása, elmeséltük a sztorit dióhéjban: a klub 1997-ben csődközelbe került, de a városközpontban a játékosok összekalapozták a folytatásra a pénzt, a csapat pedig szurkolói tulajdonba került. Tizenegy évvel később ismét a csőd réme fenyegetett, emellett a kiesést is el kellett kerülni – egy meccsen múlt, hogy a Bournemouth nem a már csak félprofinak számító ötödosztályban folytatta. Végül sikerült legyőzni a Grimsby Townt, amely jelenleg is az ötödosztályból próbál visszajutni a League Twoba, ehhez pedig a szurkolók dobtak össze 110 ezer fontot (48 millió forint) – ebből igazolhat a klub.

A Bournemouth némileg más utat járt be, hiszen 2010-ben már a harmadosztályban vitézkedhetett, 2012-ben pedig egy orosz milliárdos, Makszim Viktorovics Gyemin vásárolta meg a csapat felét, majd 2014-ben a másik ötven százalékot is. A Cseresznyék végül a 37 éves Eddie Howe vezetésével – aki még játékosként ott volt, amikor 1997-ben perselybe gyűjtötték a pénzt a klub fenntartására –, pompás támadójátékkal jutottak fel a Premier League-be. 116 évvel az AFC Bournemouth megalapítását követően. Ekkora ünneplés követte az eseményt:

Eddie Howe csapata kilencvennyolc lőtt góllal jutott fel – negyvenötöt kaptak, negyvenhetet viszont idegenben rúgtak, ez rekord a másodosztályban –, ők lőttek kapura a legtöbbször, ők passzoltak a legtöbbször és övék volt a legnagyobb labdabirtoklási arány is, nem csoda, hogy az egész város imádja a vezetőedzőt, aki 2008-ban vette át a csapatot, és egy szezon kivételével azóta is irányítja. Howe kemény munkával elérte, hogy ebben az évtizedben ő hódította el elsőként az angol futballedzők Év Edzője díját nem első osztályú csapat menedzsereként – sokan máris Special One-ként emlegetik, pedig ezt először a Chelsea-vel tavaly PL-bajnok José Mourinho mondta magára. A díjért folyó versenyben a portugált is legyőző Howe tudja, milyen kemény időszak vár rá. A brit The Guardiannek a 2013-as, másodosztályba való feljutást követően egy interjúban kijelentette: „Nagyon nehéz szezon lesz, szóval remélem, hogy Bournemouth lakosai ugyanennyire fognak szeretni jövőre ilyentájt”. Akár idén is mondhatta volna.

A menedzser tudja azt is, mitől lehet sikeres a következő szezonban: szerinte nem szabad túl sokat igazolni, mert akkor felborul a csapat egyensúlya – kérdéses, hogy ez a teória beválik-e, hiszen a Burnley pont ebbe bukott bele az előző szezonban. Nem is biztos, hogy a Bournemouth tartja magát a tervhez: eddig már hat játékost igazolt Eddie Howe, igaz csak egyikükért – a fiatal angol balhátvédért, Tyrone Mingsért – fizetett, közel nyolcmillió fontot, így ő lett a klub legdrágább szerzeménye. A Bournemouth egyébként az átigazolások során a közösségi médiát is segítségül hívja: lecsekkolja a kiszúrt játékosok nyilvános Facebook- és Instagram-posztjait, és eldönti, beleillik-e az adott személy a csapatba. Eddie Howe szerint ezzel a módszerrel a hatalmas összegekkel izmozó egyesületekkel szembeni pénzügyi hátrányukat csökkenthetik. Olyan játékosokat keres, akiknek jó a munkamoráljuk, és fejlődni akarnak.

A fentiekből is látszik, mekkora a Debrecen-méretű dél-angliai város csapatának lemaradása a PL nagyjaihoz képest, hiszen a csapat keretét még harmincmillió fontra sem értékeli a mértékadó Transfermarkt – összehasonlításul: a liga legértékesebb játékosának tartott Eden Hazard értékét 49 millióra becsülik. A Bournemouth-ban szerepel egyébként a legkevesebb, tizenhárom külföldi, ez a vezetőedző elmondása szerint szándékos, minél inkább brit csapat akarnak maradni. Ehhez képest a mostani érkezők között csupán egy angol akad, a már említett Mings.

A Premier League csapatainak fő bevételi forrásai a belépők és a tévéadások utáni jogdíjak, utóbbiból eddigi történetük legnagyobb pénzeit szakíthatják: tavaly a liga legkevesebb tévés pénzét a Queens Park Rangers szedte be, de az is 64,5 millió font volt, ez tizenháromszorosa a Bournemouth tavalyi költségvetésének. A stadionpénzek tekintetében viszont jelentős lesz a lemaradás, hiszen a PL legkisebb arénája a Bournemouth-é, a 11 700 fő befogadására alkalmas Dean Court, amelyet egy szponzori szerződés keretében Vitality Stadionná neveztek át nyáron – az egészségbiztosító három évre kötött szerződést a klubbal, de nem tudni, mennyi pénzt fizetett. A csapat mezét a manchesteri JD Sports gyártja, ezzel egyedülálló a mezőnyben, amelynek felét az Adidas és a Puma öltözteti.

Mindenesetre a klub nem feledi azokat az időket sem, amikor a lakosok tartották életben a csapatot: egy helyi szurkoló, Tom Latchem a The Guardian hasábjain mesélte el, hogy édesapja a megtakarításaiból ajánlott fel ezer fontot 1997-ben a klubnak – úgy, hogy szinte biztos volt benne, sosem látja hasznát a pénznek. Erre eltelt tizennyolc év, és az AFC Bournemouth a PL-be jutott – Howe vezetőedző pedig azoknak ajánlotta a sikert, akik kisegítették valamikor az egyesületet. Hozzá kell tenni: orosz milliárdok nélkül ma sem lenne sehol a dél-angliai város klubja, igaz, Gyemin nem cserélte le az alkalmazottakat, akik többsége a városban született vagy itt volt köze először a futballhoz.

A csapat drukkerei jó ideje éneklik már a lelátókon, hogy „Senki sem hallott rólunk [ ], de ez minket nem érdekel” – átköltve a Millwall-drukkerek „Senki sem szeret minket” rigmusát –, ám ez az idei szezonban nyilvánvalóan nem lesz már igaz. A világ egyik legjobb bajnokságában szerepelhetnek, komoly pénzügyi hátrányokkal, de ha hűek maradnak a passzolj és mozogj elvén alapuló rövid passzos támadójátékukhoz, akár meglepetéseket is okozhatnak a jóval több pénzből gazdálkodó ellenfeleknek. Ha így tesznek, már nem csak amiatt fognak sokan drukkolni nekik, mert szimpatikusak, de esélytelenek.

Ők lehetnek a második Swansea City, amely előbb Brendan Rodgers, majd Gary Monk vezetésével kiscsapatból vált az elmúlt évek során mindenkire veszélyes, szemet gyönyörködtető támadófutballt produkáló középcsapattá. Hosszú távon akár ez is lehet a Bournemouth útja – hogy ezen az úton elindulnak-e, már az idei szezonban kiderül. Ahogy a klub idei szlogenje is mondja: „Együtt bármi sikerülhet”.