Egy dolog volt közös a magyar játékosokban Belfastban

Az északír fővárosból jelentjük.

„Nemigen tudok mit mondani, hiába keresem a szavakat kifejezni azt, amit most érzek – mondta a máskor pörgő nyelvű Dzsudzsák Balázs. – Ez a csapat az utóbbi időkben rengeteg gonddal küzdött, mindenki csúszott-mászott, annyira akartuk a sikert, és most mégsem lett meg. Pedig azt szokták mondani, annak van szerencséje, aki megdolgozik érte, mi megtettük, de a sors nem kegyelt minket. Gondoljunk bele, ha most nyerünk, októberben telt ház lenne Budapesten a Feröer szigetek ellen, felrobbanna a stadion az újabb győzelemmel, és szinte biztosan kint lennénk az Európa-bajnokságon. Ehelyett most megint számolgatunk, nézni kell, mit játszanak a vetélytársak, és ez rettenetes. Nem tudok ennél többet mondani ”

„A gólnál nem volt szerencsém – szomorkodott Király Gábor. – A gólszerző átlépte a labdát, én pedig attól tartva, hogy irányt változtat a lábán, erre készültem fel. Végül nem ért bele, és csak kiütni tudtam, sajnos éppen elé. Ezt a meccset meg kellett volna nyernünk. Régi tanulság, hogy egynél több gól kell a nyugodt győzelemhez, és lett volna esélyünk megszerezni a másodikat. A második félidőben türelmesen és bátran játszottunk, ezzel kerekedtünk az északírek fölé, mostantól pedig a Feröer szigetek elleni meccsre kell összpontosítani, az nagyon fontos lett a számunkra.”

Guzmics Richárd a mérkőzés elején sárga lapot kapott, majd a szünet után ő szerezte meg a vezetést a magyar válogatottnak: „Butaság volt az a sárga lap, igaz, a játékvezető könnyű szívvel osztogatta. Keményen odaléptem a csatárnak, tekintélyt akartam szerezni, nem kellett volna, mert így azért oda kellett figyelnem, a nagy küzdelemben nehogy kapjak még egyet, és kiállítsanak. Nagyon sajnálom, hogy a gólommal nem sokat léptünk előre, mert a végén egy szöglet után engedtük kiegyenlíteni a megvert ellenfelet. Remélem, a szurkolók véleménye megváltozott a játékomról és rólam, azon leszek, hogy még ennél is jobban teljesítsek. Most az első félidőben az északírek ránk jöttek, mi pedig hamar elveszítettük a labdát. A szünetet követően megnyugodtunk, átvettük az irányítást, gyakran voltunk a térfelükön, és ennek meg is lett az eredménye, csak az a hosszabbítás ne lett volna Nagyon csalódott vagyok.”

Guzmics gólja

Elek Ákos az első félidő közepén megsérült, a helyére az újonc Nagy Ádám állt be. A fiatal ferencvárosi kimondottan jól szállt be, erőssége volt a csapatnak: „Hazudnék, ha azt mondanám, nem féltem kicsit, amikor szóltak, be kell állnom, de a pályán nem volt idő ezzel foglalkozni. Ráadásul az egyik szemem sír, a másik nevet, és azt mondom, bár ne debütáltam volna, csak nyert volna a csapat. Nagy nap ez az életemben, hiszen válogatott lettem, ugyanakkor rendkívül csalódott is vagyok, mert kiengedtük a kezünkből a győzelmet.”

Észak-Írország egyenlítő gólja

Katasztrófa – ez volt az első szó, amely Bernd Storck szövetségi kapitány eszébe jutott, amikor az északírek a hosszabbításban kiegyenlítettek. „Nagyon mérges lettem, de nem a játékosokra. Ők nagyon jól tették a dolgukat a második félidőben. Korábban elmondtam, mennyi gonddal kellett megküzdenünk már a keret kialakításakor is, és ezúton is gratulálok a csapat minden tagjának, mert remekül teljesítettek. Az első félidőben idegesek voltunk, nem azt játszottuk, amit kellett volna, egész pontosan nem játszottuk a futballt. A második félidőre változtattunk a taktikán, és ezzel feljavultunk. Szerencsés góllal szereztünk vezetést, ami növelte az önbizalmunkat, és szörnyű érzés volt a hosszabbításban gólt kapni egy rögzített játékhelyzetből. Meg kell nyerni a Feröer szigetek elleni meccset, és akkor a görögökkel alighanem nagyon fontos mérkőzést játszunk majd.”