Amikor Somália eligazolt a Ferencvárosból, Thomas Doll nem a tapasztalt Gyömbér Gáborral helyettesítette a középpályásposzton, hanem beépítette a csapatba az akkor húszéves Nagy Ádámot. A fiatalember egyszerűen berobbant, Észak-Írországban már a válogatottban is bemutatkozott, de józan és szerény maradt. Az Újpest elleni meccs után is.
– Nehéz szülés volt az újabb ferencvárosi győzelem. Hátránnyal mentek a szünetre, mondja el, mi hangzott el az öltözőben!
– Megpróbáltuk egymást feltüzelni.
– Nem mondja komolyan, hogy egy Újpest elleni meccs szünetében erre volt szükség!
– Ha már így alakult a meccs, akkor fel kellett ráznunk egymást, mégiscsak a derbiről volt szó. Gyerekkorom óta tisztában vagyok vele, hogy az Újpest elleni rangadó milyen fontos a szurkolóknak és persze a Ferencvárosnak. Ha párhuzamot kellene vonnom, akkor egy magyar–román rangadóhoz tudnám hasonlítani a Fradi–Újpest jelentőségét. Nem szeretnék mindent elárulni, nehogy aztán minden titkunkra fény derüljön. Maradjunk annyiban, hogy különösebben nem kellett minket noszogatni, de szükségünk volt egy-két taktikai újításra.
– Mi indokolta a második félidei cseréjét? Benne volt a pakliban, hogy élete első felnőttválogatott-mérkőzése, az északírek elleni Eb-selejtező után fáradtabb lesz a kelleténél?
– Egyáltalán nem voltam fáradt. Egyszerűen el kellett fogadnom, hogy a mester így döntött. Ezerszer elmondtam már, fölösleges volna azzal mentegetőznöm, hogy fiatal vagyok, de tudomásul kell vennem, bármennyire is akarom ennek az ellenkezőjét, hogy igenis vannak olyan mérkőzések, amikor nem megy úgy a játék, ahogy elvárom magamtól. Én az Újpest elleni találkozón is így éreztem.
– Nem volt elégedett saját magával?
– Nem. A passzpontosságom nem volt megfelelő, és a támadójáték segítéséből sem tudtam kivenni a részem. Kevés labdát szereznem, legalább háromszor, ha nem többször mentek el mellettem. Az egyik, ha nem a legfontosabb a fejlődésem szempontjából, hogy magasra teszem a lécet, de most az alapszintet sem tudtam hozni.
