A kapitányi poszton nem vetődött fel váltás a pótselejtező előtt. A szakmai stáb tagjainak cseréjét Storck kérte, és mivel szabad kezet kapott, természetes volt, hogy a szövetség vezetői ezeket jóváhagyják. Az Európa-bajnokság végéig biztosan kettős funkciót tölt be az MLSZ-ben, tehát a sportigazgatói és a szövetségi kapitányi feladatokat is ellátja. Az új kapitányi szerződése jövő nyárig szól, de nem biztos, hogy csak addig marad a válogatott élén, hiszen hosszabb távon is számolnak vele. Ugyanakkor a feladatait meg kell osztania, nagyobb stábra lesz szüksége – Csányi ezt azzal indokolta, hogy az utánpótlás-válogatottak nem szerepelnek sikeresen.
Az MLSZ elnöke elmondta, hogy ő és Bernd Storck is jó kapcsolatot ápol az NB I-es klubokkal. Bizakodásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az Eb-kijutás hozadékaként megduplázódik a labdarúgók száma Magyarországon.
A magyar válogatott Európa-bajnoki részvételével kapcsolatban egyelőre nem fogalmaztak meg elvárást, mert nem szeretnék, ha a játékosokat és a stáb tagjait nyomasztanák a számszerű célok. A maga részéről „kiváló játékot” vár a csapattól, és azt, hogy „próbáljon továbbjutni a csoportjából”. „A labdarúgók és a stábtagok szellemiségét ismerve úgy gondolom, ki vannak éhezve a sikerre, és mindent megtesznek érte” – vélekedett Csányi Sándor.
Hangsúlyozta: fontos, hogy a jövő nyárig tartó időszakban is fejlődjön a csapat, a jövő ősszel rajtoló világbajnoki selejtezősorozatban se legyen esélytelen, az Európa-bajnokságok esetében pedig a kijutás legyen a minimális elvárás. Ami a szakmai kérdéseket illeti: abban egyetért Bernd Storckkal, hogy a magyar futballisták erőnlétét javítani kell, mert a hazai képzés ezen a területen nem megfelelő, ahogyan az egyéni képzés terén sem. A német edzőnek van terve, hogyan lehetne a legtehetségesebb utánpótlás-játékosok edzésprogramját központilag szabályozni.
A magyar válogatott keretének egyik legtapasztaltabb tagja, Gera Zoltán is megszólalt a műsorban. Elmesélte, hogy a kijutás kiharcolása után először a 2003-as, Lettország elleni vereség jutott eszébe, amellyel eldőlt, hogy a magyarok nem vehetnek részt a portugáliai Eb pótselejtezőjén. Azt a kudarcot nagy törésnek, hatalmas csalódásnak, a mostani sikert viszont pályafutása csúcsának nevezte – annak ellenére, hogy tíz évig futballozott Angliában, és 2010-ben Európa-liga-döntőben is pályára léphetett. „Nagyobb nyomással jár a válogatottban játszani, mint az angol élvonalban” – szögezte le a Ferencváros 36 éves középpályása.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!