A csapat, amely levette a mellényt a nagyokról

Az NB III-as csapatnál a sikerek ellenére ügyelnek arra, hogy mindenki két lábbal a földön álljon.

Mint fatörzsnek erős ága, úgy illeszkedik Pécshez Kozármisleny. A Baranya megyei város első ránézésre teljesen átlagos képet fest: szépen rendezett park és közösségi ház fogad, a csárdában pedig szívélyes köszöntéssel üdvözlik az éhes gyomrok gazdáit. Mégis mi teszi igazán különlegessé? A válasz egyszerű: itt rúgják a bőrt az óriásölők. A helyi labdarúgócsapat ugyanis egyike a Magyar Kupa legjobb nyolc csapatának. Az együttes – amelynek tagjai között jó néhány korábban Pécsett futballozó játékost találunk – még sosem jutott ilyen messzire a kupasorozatban. Mindezt úgy, hogy három élvonali klubot is búcsúztatott a párharcok során.

„Egyáltalán nem gondoltuk, hogy idáig eljuthatunk. Mi csak játszottuk a saját játékunkat és megpróbáltuk a legtöbbet kihozni a csapatból” – meséli Németh Zsolt vezetőedző a labdarúgóklub szakmai stábjának szobájában. A kupamenetelés felidézése közben csendben elhangzik a honi futball ismerői számára egyáltalán nem meglepő mondat: Mislenybe az első osztályú együttesek igencsak nagyképűen érkeztek. Igaz, abban mindenki egyetért, a Puskás Akadémia elleni mérkőzés első húsz percében a felcsútiak eldönthették volna a mérkőzést rövidre zárva a hazaiak kupamenetelését. „Felocsúdtunk a kezdeti sokkból, megszűnt a görcsösség, és utána már azt játszották a fiúk, amit tudnak” – jegyzi meg Pókos Csaba edző a 2-0-ra megnyert mérkőzésről.

A félhomályos helyiségben zajló beszélgetésbe bekapcsolódó elnök-tulajdonos, Feleki Attila a nagy mellény kapcsán azért hozzáteszi, hogy a magyar foci egyik nagy problémája az élvonaltól egészen a megyei bajnokságokig, hogy nincs meg a focisták többségében a játék iránit alázat. Mindenesetre siker ide, történelmi hőstett oda, egyértelműen kijelentik: nagyon odafigyelnek arra, hogy minden a klubhoz tartozó játékos továbbra is két lábbal álljon a földön.

Ha lefekszel, kapcsold le a villanyt!

A történelmi pillanatok emlékeit a játékosok nem csak a szívükben őrzik. Belépve a szakmai stáb szobája mellett található csapatöltözőbe, a felejthetetlen mérkőzésekről szóló bekeretezett újságcikkek fogadnak. A szűk, de annál családiasabb helyiségben a cipőkbe és nadrágokba beleivódott fű illata az izzadságéval vegyül.

Miközben együtt készülünk az őszi idény utolsó mozgására, a játékosok felidézik: az elmúlt hetekben jócskán kijutott nekik a gratulációkból. Amikor a sportszár igazítása közben felvetem, mit szólnak ahhoz, hogy a Magyar Kupa negyeddöntőjében újabb első osztályú ellenfelet, a Békéscsabát kapták, nagy részük csak könnyed mosollyal válaszol. Végül is ebben a gesztusban benne van minden: vertek már meg papíron erősebb csapatot is, nem is egyet. A rádióból szóló elektronikus zene ütemeit és az öltöző sarkában a migránsválságról folyó diskurzust a vezetőedző érkezése borítja csendbe. Rövid tájékoztatás az edzés utáni bankettről, négy darab ötfős csapat elosztása, és indulhatunk is a fűtött, műfüves sátorba.

Az örömfoci során minden apró bakit és szép megmozdulást hangos kommentár kísér. Mikor egyikük elesik a labdában, jön a labdarúgóberkekben megszokott mondat: „Öreg, ha lefekszel, kapcsold le a villanyt!” A másfél órás játék során az ősz hajú edző, Kovács Zoltán oktatja a fiatalokat, kollégája, Pókos Csaba pedig két meccs között elmeséli, hogy nem volt azért mindig fenékig tejfel az élet. „A szezon elején elmaradt néhány edzés. Nem lehetett tudni, hogy az NB III-ban vagy a megye I-ben indulunk. Egyáltalán meglesz-e az anyagi háttér” – mondja. De megoldódott minden, a kérdőjelek helyére pont került, az együttes a bajnokság negyedik fordulójára igazi csapattá érett, az átigazolások során pedig kifejezetten figyeltek arra, hogy csak olyanok kerüljenek a klubhoz, akik alá tudják rendelni magukat a csapat érdekeinek – fejezi be gondolatmenetét Pókos.

A röpke eszmecserének pedig épp jókor van vége, ugyanis az ötperces pihenő letelte után újra a játéké a főszerep. A korábbi Vasas- és Kaposvár-játékossal, Fenyvesi Olivérrel egy csapatban a sokpasszos játékot igyekeztünk megvalósítani – több-kevesebb sikerrel. Két kapufa itt, egy gól ott, és már vége is a rövid, de annál pörgősebb játéknak, amely után az elemzésé a főszerep. Kiderül a Magyar Kupa-menetelés kulcsa: „egységesebbek voltunk” – fejti ki röviden a siker esszenciáját a Pécsett tanuló Fenyvesi. Hozzáteszi, ha rangsorolni kellene a három csapatot, akkor a Honvéd viselte a legnagyobb mellényt.

A passzoktól és bekiabálásoktól visszhangzó sátor zaját Németh Zsolt sípszava csöndesíti el. Vége az örömfocinak. Legalábbis erre az évre. Folytatás jövőre, továbbra is két fronton.