– Hallotta már a jó hírt?
– Nem, miről van szó?
– A Bundesliga hivatalos Twitter-oldalán meghirdetett közönségszavazáson nagy többséggel önt választották a német bajnokság legjobb trénerének.
– Nem tudtam róla. Nagy megtiszteltetés, örülök neki, de igazság szerint nem szeretek az egyéni sikerekkel foglalkozni. Csak a csapat érdekel.
– Meglepetésként érte egyébként a végeredmény?
– Ha valaki követte a német médiában megjelenő híreket, akkor láthatta, hogy a Kickernél, a Sport Bildnél első, második helyen zártam az ilyen típusú szavazásokon. De higgye el, én ezeket az eredményeket nem olvasom el, mindig másoktól értesülök róluk. Édesapám összegyűjti a sikereimről szóló cikkeket, aztán majd legfeljebb a nyári szünetben elolvasom őket. Nem szeretek elmerülni ezekben az írásokban, soha nem is szerettem, mert csak elvakítják az embert. Úgy gondolom, hogy sem a jóval, sem a rosszal nem szabad túl sokat törődni, meg kell találni a középutat, hogy az ember a földön tudjon maradni.
– Úgy tudom, már gyermekkorában arról álmodozott, hogy egyszer a Bundesligában fog futballozni. Megtoldotta esetleg ezt azzal az ábránddal, hogy idővel a bajnokság legjobb edzője legyen?
– Ahogy öregszik az ember, változnak az álmok is. Az utóbbi években már azért dolgoztam, hogy egyszer majd leülhessek a Hertha kispadjára, és majd valamikor később a magyar válogatottéra. A sorrend megfordult, ezen már nem lehet változtatni, így hozta a sors. Arról viszont nem álmodoztam, hogy egyszer majd engem választanak a Bundesliga legjobb trénerének. Tovább kell dolgoznom keményen, és fejlesztenem magam a legújabb módszerekkel, mert abban a pillanatban, amint elkényelmesedem, végem. Amíg a játékosok azt látják rajtam, hogy odateszem magam, ők is megcsinálják, amit kell.
– Azért gondolom, gratulálni fognak az öltözőben a zajos sikerhez.
– Nem olyan nagy dolog ez errefelé.
– El tud még úgy menni bevásárolni Berlinben, hogy nem állítják meg az utcán?
– Nem nagyon, de más német városokban sem igazán. Nézze, én érdekes ember vagyok, nem nagyon járok el sehova. Ha vége az edzésnek, hazajövök, becsukom a lakásajtót, és nem mozdulok ki, így nem is találkozom nagy rohammal. Ha repülővel utazunk valahová, esetleg ott megtalálnak. Néha a környékbeli idős hölgyek odajönnek, és üdvözölnek, de nagyjából ennyi. Azért ez teljesen más helyzet, mint amikor még játékosa voltam a Herthának.
– Akármennyire is helyén kezeli a szavazás végeredményét, ilyen komoly elismerésben utoljára talán Csernai Pál részesült magyar trénerként a Bundesligában. Hogy érzi, jelent ez pluszfelelősséget?
– Én otthon is megpróbáltam a legjobbat nyújtani, amíg az utánpótlásprogramban dolgoztam. Szalai Lászlónak, az edzőképzés vezetőjének felajánlottam, hogy ha kell, a legnagyobb örömmel átadom a tapasztalataimat most is, szívesen tartok előadást, ha hívnak. A felelősségemet abban is látom, hogy az új trendeket, melyekkel Németországban megismerkedem, hazavigyem és bemutassam. Feleslegesen nem szeretnék okoskodni, ha van igény az anyagaimra, szívesen megosztom. Eddig is így gondolkodtam, ezután sem lesz másképp.
– Ennél szebben talán nem indulhatott volna az év. Mi a legfőbb szakmai célkitűzés 2016-ra?
– Annyi pontot szerezni a Herthával, amennyivel a szurkolók és egész Berlin elégedett lesz a bajnokság végén. Ha úgy startolunk majd, ahogy 2015-öt zártuk, akkor majd újra felhívhat, és beszélgethetünk egy jót, rendben?
