– Hallotta már a jó hírt?
– Nem, miről van szó?
– A Bundesliga hivatalos Twitter-oldalán meghirdetett közönségszavazáson nagy többséggel önt választották a német bajnokság legjobb trénerének.
– Nem tudtam róla. Nagy megtiszteltetés, örülök neki, de igazság szerint nem szeretek az egyéni sikerekkel foglalkozni. Csak a csapat érdekel.
– Meglepetésként érte egyébként a végeredmény?
– Ha valaki követte a német médiában megjelenő híreket, akkor láthatta, hogy a Kickernél, a Sport Bildnél első, második helyen zártam az ilyen típusú szavazásokon. De higgye el, én ezeket az eredményeket nem olvasom el, mindig másoktól értesülök róluk. Édesapám összegyűjti a sikereimről szóló cikkeket, aztán majd legfeljebb a nyári szünetben elolvasom őket. Nem szeretek elmerülni ezekben az írásokban, soha nem is szerettem, mert csak elvakítják az embert. Úgy gondolom, hogy sem a jóval, sem a rosszal nem szabad túl sokat törődni, meg kell találni a középutat, hogy az ember a földön tudjon maradni.
– Úgy tudom, már gyermekkorában arról álmodozott, hogy egyszer a Bundesligában fog futballozni. Megtoldotta esetleg ezt azzal az ábránddal, hogy idővel a bajnokság legjobb edzője legyen?
– Ahogy öregszik az ember, változnak az álmok is. Az utóbbi években már azért dolgoztam, hogy egyszer majd leülhessek a Hertha kispadjára, és majd valamikor később a magyar válogatottéra. A sorrend megfordult, ezen már nem lehet változtatni, így hozta a sors. Arról viszont nem álmodoztam, hogy egyszer majd engem választanak a Bundesliga legjobb trénerének. Tovább kell dolgoznom keményen, és fejlesztenem magam a legújabb módszerekkel, mert abban a pillanatban, amint elkényelmesedem, végem. Amíg a játékosok azt látják rajtam, hogy odateszem magam, ők is megcsinálják, amit kell.
– Azért gondolom, gratulálni fognak az öltözőben a zajos sikerhez.
– Nem olyan nagy dolog ez errefelé.
– El tud még úgy menni bevásárolni Berlinben, hogy nem állítják meg az utcán?
– Nem nagyon, de más német városokban sem igazán. Nézze, én érdekes ember vagyok, nem nagyon járok el sehova. Ha vége az edzésnek, hazajövök, becsukom a lakásajtót, és nem mozdulok ki, így nem is találkozom nagy rohammal. Ha repülővel utazunk valahová, esetleg ott megtalálnak. Néha a környékbeli idős hölgyek odajönnek, és üdvözölnek, de nagyjából ennyi. Azért ez teljesen más helyzet, mint amikor még játékosa voltam a Herthának.