Ugyanazért ölik a pénzt a fociba Kínában, mint nálunk

Szakértőnk szerint folytatódik a kínaiak átigazolási piacon bemutatott ámokfutása.

Először történt olyan az átigazolási piacon, hogy a kínai Szuperliga egyik csapata (a Jiangsu Suning) simán több pénzt ajánlott egy játékosért, mint az angol Premier League-ben szereplő egyik gazdag klub, a Liverpool. Az ereje teljében lévő brazil válogatott Alex Teixeira végül nem is Kloppékat választotta, hanem Ukrajnából Kínába költözött, meglepve a futballközvéleményt. Így a tél legdrágább játékosa lett, ötvenmillió euróért váltott klubot. Ám a meglepetést tetézte, hogy a mostani transzferidőszak huszonöt legdrágább játékosából kilenc Kínában kötött ki, köztük olyanok is, akiket topklubok akartak leigazolni (Jackson Martínez) vagy maga is topklubban játszott (Ramires a Chelsea-ben).

A kínaiaknál komoly brazildömping is megfigyelhető: 25 topjátékos és edző dolgozik náluk, utóbbiak közül három egykori brazil szövetségi kapitány is: Luiz Felipe Scolari, Mano Menezes és a másodosztályban melózó Vanderlei Luxemburgo. A mostani hatalmas pénzköltést – amely nemcsak az első, hanem a másodosztályban (itt folytatja például a horvát válogatott Nikica Jelavic) is megfigyelhető volt – látva nem hiába akadt ki az Arsenal francia vezetőedzője, Arsène Wenger: „Úgy tűnik, megvan a pénzügyi erejük ahhoz, hogy az egész játékot Kínába vigyék”. Japán példáját említette (ahol az Arsenal előtt edzősködött), ahol hasonló költekezés zajlott, ám végül lelassultak az efféle folyamatok. „Nem tudom, Kína mennyire gondolja komolyan a dolgot, de mivel politikusi célkitűzésről van szó, van okunk aggodalomra” – jelentette ki Wenger.

Tény, hogy az elnök, Hszi Csin-ping szereti a focit. 2014-ben deklarálta, hogy 2025-re Kína lesz a világ legerősebb sportgazdasága. A futballra rá lehet cuppantani a fogyasztói társadalmat – elvégre a kínai gazdaságban fokozatosan erősítik a szolgáltató szektort az iparral szemben –, ráadásul a fiatalok bevonása az elhízás elleni harcban is fontos. Ez elég nagy probléma Kínában „az egykézés miatt minden nagymama és nagynéni az egyetlen gyereket tömi édességgel, így gyakori a kövér gyerek” – mondta az MNO-nak Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kínai tanszékének vezetője, akitől a kínai futball megerősödésének hátteréről szerettünk volna többet megtudni. Persze a labdarúgás a propaganda szempontjából is hasznos, hiszen megjelenítheti a nemzet nagyságát, nemhiába akar Kína világbajnokságot rendezni és meg is nyerni azt, amint lehet. „Az a hosszú távú cél, hogy Kínát feltegyék a térképre ugyanúgy, ahogy rengeteg más sportban ez már megtörtént” – mondta ezzel kapcsolatban az MNO-nak Salát Gergely.

A kínai foci pénzügyi háttere meglehetősen homályos, a Manchester Cityben tulajdonrészt szerzett China Media Capital például kvázi kormányzati cég, amelyben a párt régi katonáinak vannak érdekeltségei. „Államtól nagyon távol álló cégek amúgy sincsenek Kínában” – jelezte Salát Gergely, aki szerint elég homályosak a kínai tulajdonjogi viszonyok. Vannak nagyvállalatok, amelyek formálisan nem állami tulajdonúak, piaci logika szerint magáncégként működnek, de az államhoz ezer szállal kötődnek. „Ezek a félig-meddig magáncégek tesznek pénzt a fociba” – közölte Salát, aki ennek egyik okaként azt emelte ki, hogy mivel az állami vezetőknek fontos a foci, a magánbefektetők is fontosnak érzik, hogy pénzt pumpáljanak bele. Hozzátette:

„Nyilván egy magáncégnek a vezetője a foci révén próbál megfelelni az állami elvárásoknak, hogy aztán adott esetben egy állami földterületet privatizáló tenderen előnyt élvezzen, vagy egyszerűen csak politikusokkal bratyizhasson. Ez nekünk is ismerős lehet, a Videoton páholyában sem véletlenül azok ülnek, akik.”

„Ha a kínai első számú vezető szereti a futballt ( ), nyilvánvaló, hogy gazdag emberek, oligarchák a politika és a gazdaság összefonódása miatt szívesen nyúlnak a zsebükbe” – mondta múlt héten a DigiSport V-közép című műsorában Benda László külpolitikai újságíró. Szerinte jókor jó helyen fektettek a labdarúgásba a gazdag kínai mágnások. „Kínában kapitalisták építik a kommunizmust vagy fordítva kommunisták építik a kapitalizmust, de egy szabadpiaci gazdaság van, és ebben üzletet látnak” – tette hozzá Benda, aki szerint Kína világhatalmi pozíciókra való törése is indokolja a futballboomot.

Persze a foci jó üzlet is Salát szerint, aki a tévébevételeket hozta fel példaként. Tavaly 9 millió dollárt kaptak összesen a csapatok, ám idén a már említett China Media Capital jóval komolyabb ajánlatot tett, mint az állami CCTV. A következő öt évre 8 milliárd jüan (1,25 milliárd dollár) lesz a közvetítési díj, ez évente 250 millió dollár, azaz egy klub évente 15-16 millió dollárral lesz gazdagabb. Igaz, ez még mindig tizedannyi, mint az angol Premier League évi 2,5 milliárd dolláros tévébevétele. Ráadásul a különféle bajnokságok megnyeréséért begyűjthető pénzdíjak is elmaradnak az európai szinttől.

A kínai foci térnyerése nemcsak az átigazolási piacon érződött, az utóbbi években európai csapatokban vettek kisebb-nagyobb részesedéseket. Így részben kínai kézben van a holland ADO Den Haag, a francia Sochaux, a cseh Slavia Praha, a spanyol Espanyol is. Két topcsapatba is beférkőztek Hszi Csin-ping „ügynökei”: Wang Xianlin, Kína leggazdagabb embere húsz százalék részesedést vett a spanyol Atlético Madridban, míg az államhoz közel álló médiavállalat, a China Media Capital 13 százalékra tett szert az angol Manchester Cityben. Ez volt az a csapat egyébként, ahová ellátogatott Hszi Csin-ping tavaly októberi nagy-britanniai útján.

.@aguerosergiokun: "Thank you for the selfie, President Xi" 感谢能与您自拍，习主席！#CFAStateVisit pic.twitter.com/4du2zIaacY

Ráadásul az átigazolási piaci aktivitást is egy cégbe való befektetés magyarázhatja: a kínaiak ugyanis nemrég bevásárolták magukat a Gestifutébe, amely a transzferpiac császárának, a DJ-ből és nightclubtulajdonosból lett játékosügynöknek, Jorge Mendesnek az ügyeit intézi.

Tavaly novemberben Sanghajban emlékeztek meg egy, a konzulátus által szervezett konferencián a magyar–kínai futballkapcsolatok kezdetéről. Hatvan éve a kínai labdarúgó-válogatott Magyarországon edzett Puskás Ferencékkel, ráadásul a csapat első külföldi szövetségi kapitánya is magyar volt Ember József személyében. A konferencián részt vett a sportért felelős helyettes államtitkár, Kozmann György és Felcsút fideszes polgármestere, Mészáros Lőrinc is. A Puskás Akadémia pedig együttműködési megállapodásokat írt alá a kínai út során.

A külföldi klubokban való tulajdonszerzéssel a jóhiszemű értelmezések szerint viszont a tapasztalatszerzésre koncentrálnak. Kínai profi liga 1994 óta létezik, a mostani rendszer pedig 2004 óta működik. „Rengeteg mindent kell tanulniuk” a részletekről – véli Salát Gergely. „Más iparágakban is bevásárolták magukat külföldi cégekbe, nem feltétlenül többségi tulajdont, és ellesik a technológiát és a know-how-t” – tette hozzá. Ezzel kapcsolatban arra a kérdésünkre, hogy Kínában emlékeznek-e még arra, hogy az ötvenes években Puskáséktól lesték el a labdarúgás alapjait, azt mondta, hogy „nem nagyon”, hiszen nem lett ebből nagy sikertörténet. „Amire viszont emlékeznek, az Puskás és az Aranycsapat, aminek Kínában is mítosza van” – tette hozzá Salát Gergely.

A rosszhiszemű értelmezések viszont arra mutatnak rá Salát szerint, hogy a különféle külföldi tulajdonszerzések a fogadási csalási hálózatok kiépítésében is jól jöhetnek. A helyi bajnokságot a legutóbbi évekig is olyannyira keresztülszőtte a fogadási csalási lobbi, hogy a FIFA teljesen tisztának tűnt mellette. A rendszerben egy csomó meccset előre lezsíroztak, hogy mindenki profitálhasson belőlük. A kínai foci szereplői szerint ezzel egyébként nem is volt gond, de Hszi Csin-ping hadat üzent a korrupciónak, így a fogadási lobbi máshol nézett új pénzek után.

Kínában imádják a focit, „de az, hogy játsszák, nem része a mindennapoknak. Ha megy az ember az utcán, nem lát focizó kisgyerekeket, hanem inkább otthon tanulnak” – mondta az MNO-nak Salát Gergely. A kínaiak nemcsak veszik a tehetséges focistákat, akiktől tanulni lehet, hanem megpróbálják kinevelni is őket. Labdarúgó-akadémiákat hoznak létre, bevezetik a mindennapos focioktatást, és eltanulták az Egyesült Államok sportösztöndíjas rendszerét. Ezt Salát szerint azért kellett átvenni, mert a kínai szülők nem focistának, hanem menedzsernek vagy informatikusnak adnák a gyereküket.

„Ezért jött szóba az amerikai egyetemi sportrendszer alkalmazása: a szülők nem akarják sportolónak adni a gyerekeiket, hanem egyetemre szeretnék küldeni. Ezt a kétfajta igényt – hogy tanuljon is a gyerek és sportoljon is – így lehet összeházasítani. ( ) Más sportokban csinálják régebb óta, én azt a problémát látom, hogy a focitanulást nem lehet 18-20 évesen elkezdeni, az már túl késő” – mondta Salát Gergely. A kínaiak előretörését segíthetik a bajnokságban alkalmazott kvóták is: minden kapusnak kínainak kell lennie, emellett egy csapat keretében öt külföldi lehet, míg a pályán maximum három (plusz egy más ázsiai országból származó játékos).

Európától a futballkultúrát szeretnék eltanulni a kínaiak, pedig hagyományokból van bőven: a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szerint először itt tettek említést egy labdarúgáshoz nagyon hasonlatos sportról. Az időszámításunk előtti második században a cu-csiu nevű tevékenységet űzték Kínában – ez szó szerint „labdarúgást” jelent. A cu-csiut egy röplabdában használthoz hasonlatos háló fölött játszották, két térfélen tizenkét emberrel – azaz inkább volt lábtengóhoz hasonlatos, mint a mai focihoz. Aztán a sport kikopott a kínai köztudatból, míg a Kína nyugati végein fekvő, ujgurok lakta Yiksak földbirtokosának, Muszabajevnek a fiai az 1870-es évekből Németországból vissza nem tértek a focival. Yiksak földművesei 1885 óta folyamatosan fociztak bőrsapkából összevarrt, pamuttal töltött labdákkal, majd lett pályájuk és rendes focilabdájuk is. Ezeket csak a legfontosabb meccseken használták, mint amilyen az 1927-es Yiksak–Misszionáriusok volt. Utóbbi csapatban brit és svéd misszionáriusok szerepeltek a muszlim helyiek ellen, de utóbbiak győztek. A foci az országvezetők körében sem csak Hszi Csin-pingnél jelent meg: Mao Ce-tung például kapus volt a suliban.

Hosszú távra terveznek, a szakértő úgy véli, csak véletlen volt, hogy a mostani téli átigazolási szezonban ennyit költöttek. „A beindult folyamatok teljesen logikus folytatása volt” ez Salát szerint, hiszen a tévédíjak megdobták a költségvetési számokat és folyamatosan növekvő összegeket költöttek eddig, ráadásul az európai fociban ez nem a fő átigazolási időszak, ezért tűnhetett fel a kínaiak költése. Hozzátette:

„Pénze Kínának mindenre van, ha akarnák, megvehetnék Messit is. ( ) Ezek ráadásul aprópénzek ahhoz képest, ami a kínai ingatlanbizniszben, médiabizniszben vagy bármilyen kínai bizniszben van. A magáncégeknek van akkora vagyona, hogy megvegyék mondjuk Wayne Rooney-t, aki nem annyira drága, mint egy városfejlesztési projekt mondjuk ugyanannál a cégnél.”

Salát Gergely szerint a dőzsölés „tartani fog, még jó pár évig”. Kiemelte, hogy itt nem az Anzsi Mahacskaláról van szó, ahol Dagesztán közepén a semmiből építettek fel egy futballcsapatot Dzsudzsákkal és Roberto Carlossal. „Az, hogy egy Pekingnek vagy Sanghajnak nincs világszinten jegyzett futballcsapata, valahol eléggé abszurd” – véli a szakértő, aki szerint ekkora világvárosoknak „járna” méltó futballcsapat. Szavait így zárta:

„Van értelme a kínai foci fejlődésének. Igény van a szórakoztatásra, a kínaiak szeretik a focit, amelynek így van még hova fejlődnie. Kezd helyreállni a világ rendje.”