Amikor óriási kudarc volt a magyar Eb-bronz

A Magyar Nemzet archívuma segítségével felelevenítjük a futballválogatott Eb-szerepléseit. 1. rész.

A spanyol labdarúgást az utóbbi évtizedben a Real Madrid félelmetes eredményei és néhány más klubcsapat ku­pasikerei tették híressé, a vá­logatott igazi nagy eredményt nem produkált. Ha a legutób­bi tíz esztendő eredményeit mérlegre tesszük, kiderül, hogy Spanyolország nem sze­repel még a legjobb tíz euró­pai csapat között sem. Ennek a fő oka az, hogy a szakveze­tők a nagy sztárok bűvöleté­ben éltek és nélkülük nem is tudták elképzelni a váloga­tottat.

A tapasztalatokból azonban tanultak a spanyol vezetők és most már fiatalokra, a válo­gatott színeiért lelkesedő játé­kosokra építették csapatukat. Jellemző, hogy a Real Mad­ridból csak a jobbszélső Amancio és a fedezet Zoco kap helyet az együttesben. Tulajdonképp tehát^: egy nem eléggé kipróbált, de nagyon temperamentumos, lelkes, rendkívül gyors csapat lesz válogatottunk ellenfele, amely a múlttal ellentétben, közösen készült fel a nagy mérkőzé­sekre.

A papírforma a spanyolok mellett szól, mégsem lenne elképzelhetetlen a magyar vá­logatott döntőbe jutása. Ez azonban elsősorban a mi csa­patunktól függ. Egyrészt at­tól, hogy játékosaink elhiszik-e, hogy győzhetnek, nem lesz-e úrrá rajtuk valamiféle kisebbségi érzés, amikor a közvetlenül a pálya széléről emelkedő lelátók alkotta kat­lanban szembetalálják magu­kat a győzni akarástól túlfű­tött, hevesvérűen rohamozó spanyolokkal.

Néhány nagyon fontos tak­tikai kérdés is döntő lehet. A sok sérülés miatt csatárso­runk új összetételben szere­pel. Baróti terve szerint Al­bert és Tichy mellett Bene is bekerül a támadósorba, tehát három végrehajtó játékos, tu­lajdonképp három középcsa­tár játszik majd. Négy hátvé­dünk a kapu előterét őrzi, te­hát az egész pályát gyakorla­tilag Nagynak és Komorának kell majd bejátszania Feny­vesi dr. segítségével. Afféle 4–3–3-as felállásról van szó, s ennek a taktikának csak akkor szokott sikere lenni, ha az előretolt három csatár a pálya teljes szélességében tud játszani.

A magyar labdarúgók tudása, felkészültsége alkalmas arra, hogy csapatunk bejusson a döntőbe. Ezt maguk a spanyolok is így értékelik: Villalonga szövetségi kapitány például a négyes döntő legerősebb csapatának tartja a magyar válogatottat. A győzelem azonban csak akkor születhet meg, ha ez a tudás érvényesül is, vagyis játékosaink zöme legjobb formáját nyújtja majd, lelkesedésben nem marad senki az ellenfél mögött, s a körülmények is szerencsésen alakulnak.

Zsolt Róbert (1964. június 17., 6. oldal)

Spanyolország jutott a Nemzetek Kupája döntőjébe

Hosszabbítás után: Spanyolország – Magyarország 2:1 (1:1, 1:0)

Az előzetes jelentésekkel ellentétben nem telt meg a madridi Bernabeu-stadion a Spanyolország–Magyarország labdarúgó Nemzetek Kupa elődöntőjére. Hetvenötezren voltak a nézőtéren, amikor a belga Blawier játékvezető­vel az élen, kifutott a pirosmezes spanyol és a fehér­mezes magyar együttes.
Spanyolország: Iribar – Rivilla, Olivella, Caleja – Zoco, Fuste – Amancio, Pereda, Marcelino, Suarez, Lapetra.
Magyarország: Szentmihályi – Mátrai, Mészöly, Sárosi – Nagy, Sipos – Bene, Komora, Albert, Tichy, Fenyvesi dr.

Nagy volt a hőség, amikor megkezdődött a mérkőzés. A nap ugyan már elég gyengén tűzött, de a párás levegő szin­te fojtogatta a játékosokat. Igaz, ezt az első félidőben a spanyolokon nem nagyon le­hetett észrevenni. Amint vár­ható volt, hatalmas lendület­tel kezdett a hazai csapat, az első percekben a magyarok térfelén volt a játék. Aztán néhányszor sikerült felszaba­dulni a spanyolok nyomása alól, de két jónak induló ak­ció Tichy hibája miatt akadt el. Bene futott el a jobbszé­len, de beadását nem érték el a belső csatárok. Az első ma­gyar lövést Albert küldte ka­pura, Iribar azonban jól vé­dett.

A másik oldalon Suarez küldte harcba társait, percről percre adott remek labdákat a spanyol csatároknak. A ma­gyar védelem azonban 35 per­cen át ellenállt ezeknek a ro­hamoknak. Sajnos, védőink hiába szerezték meg a lab­dát, csatárainktól hamarosan elvették a spanyolok. Tichy és Albert az első félidőben keveset mozgott, nem mutatta magát és mindketten – de elsősorban Tichy – lassúnak tűntek a spanyolok mellett,

A 35. percben Spanyolország válogatottja megszerezte a ve­zetést. Ismét Suareztől indult el az akció, a balösszekötő jobb oldalon kitűnő csellel ment el, beívelt és Pereda a kapuba fejelt (1:0). A gól után a magyar együttes próbálko­zott az egyenlítéssel, egy íz­ben Mátrai szaladt el jobb ol­dalon, de beadását Tichy nem érte el. A félidő utolsó percei­ben Zoco csaknem öngólt rú­gott.

A második félidőre kigyul­ladt a stadion 500 reflektora. A spanyolok vezetésének ha­tására a magyar együttes ke­vésbé szoros védelmi taktiká­val próbálkozott, az első iga­zán veszélyes támadást mégis a hazaiak vezették, de Lapetra 8 m-ről küldött lövését Szentmihályi remekül védte, aztán elcsípte Fuste lapos labdáját is. Változatosabb lett a játék, de a spanyolok akciói inkább ígértek gólt. Szerencsére Szentmihályi újra meg újra pompásan védett, a spanyolok kapuja előtt viszont a körülményeskedő magyar csatárok nem tudtak igazi helyzetet kialakítani.

A félidő közepe táján sem sikerült veszélybe hozni a spanyol kaput, pedig ebben az időszakban már többet volt a magyar csapat birtokában a labda. Egy Tichy-fölélövés és egy Albert-lesgól mutatta, hogy a magyar válogatott nem adta fel a küzdelmet.

Öt perccel a befejezés előtt váratlan gólt ért el a magyar csapat. Tichy jobb oldalról lőtt, a vetődő kapus kiejtette a labdát és a berohanó Bene gólt szerzett. A labda épp­hogy átvánszorgott a gólvona­lon (1:1).

Nagyon nehezen született meg ez az egyenlítő gól, amely egyúttal azt is jelentette, hogy a mérkőzés a rendes játékidő­ben nem érhet véget, 2×15 perces hosszabbításra kerül sor. Az utolsó percekben ugyan a magyar együttes lendületesen támadott, de a győztes gólt már nem sikerült megszerezni.

A hosszabbítás 4. percében a magyar csapat megszerez­hette volna a vezetést. Albert kiugratta Benét, a jobbszélső kiugrott, csak a kapussal állt szemben, de a kifutó Iribar védett. Utána is a Tichyvel helyet cserélt Bene próbálkozott gyors, harcos akciókkal, de a hosszabbítás első részében nem született gól, pedig volt nagy helyzetük a spanyo­loknak is.

A fordulás után Bene óriási góllövési lehetőséget szalasz­tott el, majd az ellentámadás során, a mérkőzés 114. percé­ben Amancío közelről a há­lóba lőtt. 2:1 Spanyolország javára!

Ez a gól a spanyolok döntő­be jutását jelentette, Magyarország csapata szombaton a 3. helyért mérkőzik.

(1964. június 18., 6. oldal)

Öt vagy hat helyen változik a csapatösszeállítás a dánok ellen

Megérdemelten győztek a spanyolok – mondják a semleges szakemberek

Milliónyian néztük idehaza szerda este a tv-t, s többé kevésbé mindenki bosszankodva állt fel a készülék mel­lett töltött két óra után. Ha egy jól játszó magyar váloga­tott szenved vereséget egy még jobban szereplő csapattól, akkor tudomásul kell ven­nünk, hogy többre nem tel­lett. Sajnos, szerda este olyan együttestől kaptunk ki, ame­lyet jó játékkal legyőzhettünk volna. Ez a jó teljesítmény azonban ezúttal hiányzott, s ezen a tényen nem változtat az sem, hogy a hosszabbítás­ban a magyar válogatott ki­vívhatta volna akár a továbbjutást is.

A rendes játékidő alatt a spanyolok végig jobbak vol­tak, s ha Szentmihályi nem véd olyan nagyszerűen (és szerencsésen), 90 perc alatt eldőlt volna a döntőbe jutás sorsa. Védelmünk szinte ál­landó nyomás alatt volt; ka­pusunk és a négy hátvéd egyáltalán nem hibáztatható a vereségért. Nagy és a szin­tén fedezet szerepkört kapott Komora számára túlságosan nehéz feladat volt az egész pálya bejátszása, a 16-os tá­ján tanyázó magyar hátvédek és az előretolt csatárok kö­zött nem tudtak állandó kap­csolatot teremteni. Ha pedig mégis előre került a labda, akkor a következő percben már újra védekezni kellett, mert a spanyolok legtöbbször azonnal szerelték a középen előretolt két magyar csatárt. Tichy és Albert rossz formában játszott. Ez megtörtén­hetik bárkivel. Azt azonban már nem értjük, hogy ha egy-egy labdarúgónak nem megy a játék, miért nem próbálja akarással, szorgalommal, lel­kesedéssel feledtetni a hibá­kat.

Baróti szövetségi kapitány lapunk szerdai számában megjelent nyilatkozatában kijelentette, hogy „egyik posz­ton sem cserélnék játékost a spanyolokkal”. A mérkőzés után feltehetőleg a spanyolok mondtak olyasmit, hogy nem cserélnének – legalábbis csa­tárt és fedezetet – bár Bene a kihagyott gólhelyzetek el­lenére sem okozott csalódást; egy rutintalan, fiatal játékos­tól nehéz elvárni, hogy hosszabbításban eldöntsön egy ilyen jelentős összecsapást. A kitűnően helytálló védelem­mel pedig egy baj van: a négy hátvéd közül hárman 32 évesek, s csak két esztendő múlva lesz a következő vi­lágbajnokság...

Zsolt Róbert

Hoffer József, az MTI ki­küldött munkatársa jelenti Madridból:

Egészén váratlanul, több játékosunk mélyen formája alatt szerepelt – ezt említette a vereség első okaként Ba­róti szövetségi kapitány. – Hozzá kell tenni, hogy a kül­ső körülmények számunkra rendkívül kedvezőtlenek vol­tak, így például a fullasztó hőség, a nagyon szokatlan kör­nyezet, a fergeteges hangor­kán és a belga játékvezető gyenge ténykedése. S ami ugyancsak döntő volt: a két csapat nagyképességű játéko­sai közül ezúttal a spanyolok szerepeltek jobban.

Arra a kérdésre, hogyan osztályozná a kapitány a ma­gyar játékosok teljesítményét (1-től 10-ig), Baróti így vála­szolt: – Szentmihályi 8, Mát­rai 6, Mészöly 8, Sárosi 8, Nagy 4, Sipos 8, Bene 8. Komora 5, Albert 4, Tichy 3. Fenyvesi 6. A madridi tapasz­talatok alapján a szövetségi kapitány így tervezi a dánok elleni összeállítást: Szentmihá­lyi – Novák, Mészöly, Ihász – Solymosi, Sipos – Farkas. Varga, Albert, Bene, Fenyve­si dr.

Öt, sőt esetleg hat helyen változik meg tehát a csapat, mert ha Sándor vállalja a já­tékot, ő is szerepel a dánok ellen. Ekkor Farkas lesz Feny­vesi helyett a balszélső.

A szerdai mérkőzéssel kap­csolatban természetesen még számos nyilatkozat hangzott el. A legtöbb bírálatot kapott két játékos közül Albert kijelentette, hogy az első félidőben alig kapott levegőt, sokat csúszkált és ezért nem tudott bekapcsolódni a játék ritmu­sába. „Pedig nagyon akartam” – mondotta. – „Amikor lehűlt a levegő, sokkal jobban éreztem magam, de sajnos, semmi nem sikerült, ami gólt hozhatott volna.” Tichy a spa­nyol védők szoros emberfogá­sának tulajdonítja gyenge sze­replését.

A spanyolok túlértékelik a magyar csapat teljesítményét, nyilván azzal a célzattal, hogy ezzel még jobban kiemeljék sikerüket. Iribar kapus például ilyesmit mondott: „Ilyen jó csapat ellen még soha nem játszottam ”

A semleges szakemberek megérdemeltnek tartják a spa­nyolok győzelmét. Gustav Wiederkehr, az UEFA elnöke szerint a spanyolok a II. fél­időben több gólt lőhettek vol­na. A 22 játékos közül Aman­cio tetszett a legjobban Wiederkehrnek. Jacques Ferran; az Equipe című francia sport­lap tudósítója úgy látta, hogy a magyar csapat fizikumban és gyorsaságban maradt alul. Albertre és Tichyre szinte rá sem lehetett ismerni. A spanyol együttes jó – de nem nagy csapat.

Barcelonában a szovjet vá­logatott szinte edzőmérkőzésszerűnek fogta fel a dánok elleni mérkőzést, A szakembe­rek a vasárnapi döntőben is esélyesnek tartják a szovjet válogatottat. Segíti majd a szovjet csapatot az is, hogy Suarez megsérült és a 120 perces küzdelem alaposan megviselte a spanyolokat. Va­lószínűnek tartják, hogy a Szovjetunió megvédi a Nemzetek Kupáját.

(1964. június 19., 6. oldal)

Mivel a harmadik helyért vívott mérkőzés szombat este fél 9-kor, lapzárta után kezdődött, így a találkozóról csak a keddi számban tudott beszámolni a Magyar Nemzet (hétfőn nem jelent meg a lap).

Magyarország – Dánia 3:1 (1:0, 1:1, 1:1)
Barcelona, 3800 néző. V: Meller
Magyarország: Szentmihályi – Novák, Mészöly, Ihász – Solymosi, Sipos – Farkas, Varga, Albert, Bene, Fenyvesi.
Dánia: L. Nielsen – Wolmar, K. Hansen, B. Hansen, B. Larsen, E. Nielsen, Bertelsen, O. Sörensen, O. Madsen, Thorst, Danielsen.
Gól: Bene (11.), Novák (107., 110. – az elsőt 11-esből), ill. Bertelsen (82.)

Spanyolország nyerte a Nemzetek Kupáját

Fokozni kell labdarúgóink gyorsaságát és küzdőképességét

Hoffer József, az MTI kikül­dött munkatársa jelenti: Vasárnap este 125 000 ember előtt került sor Madridban a Nemzetek Kupája döntő mérkőzésére Spanyolország és a Szovjetunió válogatottjai kö­zött. A mérkőzés jó részében inkább csak a sport küzdőjel­lege domborodott ki: példa­mutató akarással, hatalmas lelkesedéssel és teljes erőbedo­bással harcolt mind a két csa­pat. A játék színvonala azon­ban – talán, mert a nagy tét idegessé tette a játékosokat – elmaradt a várakozástól. A spanyol csatárok gyorsabbak, mozgékonyabbak voltak, s en­nek – meg Suarez nagyszerű irányító készségének – kö­szönhetik 2:1 arányú győzel­müket. Az első gólt Suarez át­adásából Pereda szerezte meg az 5. percben. Három perc múlva Huszainov egyenlített. A mérkőzést, s az NK sorsát eldöntő gólt a 83. percben Marcelino fejelte a hálóba. A mérkőzés végén a spanyol közönség hatalmas ünneplésben részesítette együttesét, amely a látottak alapján kétségtele­nül megérdemelten nyerte a kupát. Változatlan viszont a véleményünk, hogy egy ilyen nagy jelentőségű kupa végső küzdelmeit – mint a többi kupáknál – minden részvevő ország számára semleges pá­lyán kell lebonyolítani

Spanyolország–Szovjetunió 2-1 (1-1)
Madrid, 1964. június 20., 79 653 néző
Gólszerzők: Pereda (6.), Marcelino (83.), illetve Huszainov (8.)
Spanyolország: Iribar – Rivilla, Olivella, Calleja – Zoco, Fuste – Amancio, Pereda, Marcelino, Suárez, Lapetra
Szovjetunió: Jasin – Susztyikov, Sesztyernov, Kornyejev, Mudrik – Voronyin, Anyicskin – Csiszlenko, Ivanov, Ponyegyelnyik, Huszainov

A magyar–dán mérkőzés utóhangjai nem a legkedve­zőbbek számunkra. Kétségte­len, hogy a magyar csapat, – a bronzérem megszerzésén kívül – ezen a tornán nemigen öregbítette a magyar labdarú­gás hírnevét. Játékfelfogásunk elavult, körülményes, a túlsá­gosan sok kombináció unal­massá teszi. A keresendő úton megtörtént az első lépés: több poszton fiatalokat próbált ki a szakvezetés. Hamarosan kö­vetkeznie kell azonban az újabb lépésnek: fokozni kell labdarúgóink gyorsaságát és nem utolsó sorban küzdőké­pességét! Ez a két tényező hiányzott ugyanis legjobban a Nemzetek Kupa döntőjében szerepelt magyar játékosokból.

Baróti Lajos szövetségi ka­pitány röviden már elkészítet­te a magyar játékosok értéke­lését. – Ezen az újabb nagy erő­próbán ismét megmutatkoztak a már korábban tapasztalt hi­bák, egy-két játékos küzdőké­pességének, a csapat egységé­nek hiánya – mondotta. – Hátsó alakzataink általában kielégítettek, Szentmihályi egész sor bravúros védéssel bizonyította kitűnő formáját. A hátvédek közül Novák és Mészöly tetszett legjobban. Novák teljesítményét azonban rontja, hogy hajlamos a könnyelműsködésre. Mátrai és Sárosi becsületesen harcolt, de egyre jobban kitűnik, hogy gyorsaságuk már megkopott, felfutásra nincs erejük, pedig a modern labdarúgásban ez döntő tényező. Sipos védő­munkája dicséretes, indításai azonban körülményesek. Soly­mosi és Nagy nagyon közepes teljesítményt nyújtott, nem tudták irányítani a csapat­munkát, színesebbé tenni a játékot. A csatárok közül Be­ne érdemel elsősorban dicsé­retet, fiatal kora ellenére ő volt a legjobb, leggólratörőbb támadóink közül. Tichy és Albert játéka nagy csalódás. Mindkettőjüknél a fizikai ál­lapottal és a játékfelfogással van baj. Örömet jelentett Varga bemutatkozása. Farkas is megfelelt a szélen, ha a Vasasban is ezen a poszton sze­repel, megoldhatja gondunkat. Komora becsületesen küzdő játékos, de nem elég jó takti­kus. Fenyvesi dr. munkabírá­sát ezúttal is csak dicsérni lehet, gólszegénysége azonban ismét szembetűnő volt...

(1964. június 23., 6. oldal)

Gólkirály: Bene, Novák (magyarok), Pereda (spanyol) 2-2 gól
A torna csapata: Jasin (Szovjetunió) – Rivilla (Spanyolország), Olivella (Spanyolország), Novák (Magyarország) – Zoco (Spanyolország), V. Ivanov (Szovjetunió) – Amancio (Spanyolország), Pereda (Spanyolország), Albert (Magyarország), Suárez (Spanyolország), Bene (Magyarország)