Az első futball-Európa-bajnokságot 1960-ban rendezték, ám ezt és az 1964-es viadalt még Európai Nemzetek Kupájának nevezték. 1976-ig mindössze a selejtezősorozat legjobb négy csapata vett részt a tornán, amely így egyből az elődöntőkkel kezdődött. Azt fontos hangsúlyoznunk, hogy ekkor még a világ élvonalában volt a magyar futball, így a sajtó és a közvélemény elvárásai is ehhez igazodtak. Válogatottunk 1964-ben és 1972-ben szerepelt Eb-n, majd negyvennégy évig, az idei nyárig csak álmodozhatott róla.
Az 1964-es spanyolországi négyes döntőt június 17-é és 21-e között rendezték meg.
A magyar csapat a következő párharcok megnyerésével jutott el idáig:
Magyarország–Wales 3:1
Wales–Magyarország 1:1
NDK–Magyarország 1:2
Magyarország–NDK 3:3
Franciaország–Magyarország 1:3
Magyarország–Franciaország 2:1
A magyar Eb-keret: Szentmihályi Antal, Gelei József, Mátrai Sándor, Mészöly Kálmán, Sárosi László, Novák Dezső, Ihász Kálmán, Nagy István, Sipos Ferenc, Solymosi Ernő, Bene Ferenc, Farkas János, Tichy Lajos, Albert Flórián, Komora Imre, Varga Zoltán, Fenyvesi Máté dr. és Sándor Károly. (Göröcs János sérülés miatt az utolsó pillanatban maradt ki, Sándor Károly, Rákosi Gyula és Nógrádi Ferenc pedig szintén sérülés miatt nem játszott.)
És akkor innen átadjuk a szót a Magyar Nemzet archív számainak.
Látványos mérkőzést várnak Madridban a mai magyar-spanyol találkozón
Két évvel ezelőtt, amikor indult a Nemzetek Kupája labdarúgásban, a magyar szakvezetők azt a célt tűzték a csapat elé, hogy szerezze meg a harmadik helyet. Az 1958-ban, első ízben kiírt NK-ból ugyanis a magyar válogatott mindjárt az első fordulóban kiesett – igaz, hogy a későbbi győztes Szovjetunióval szemben.
Most minden reális lehetőség megvan a harmadik hely megszerzéséhez, de – evés közben jön meg az étvágy. Miért legyen csak harmadik a magyar válogatott, ha már bejutott a négyes döntőbe?
Európa szakemberei a különböző újságokban spanyol–szovjet döntőre tippelnek. A dánoknak ugyanis senki sem ad esélyt a Szovjetunió ellen, a szerdai másik mérkőzésen pedig a legtöbben spanyol győzelmet várnak Magyarország ellen, elsősorban azért, mert a madridi Bernabeu-stadionban 125 000 ember biztatja majd a hazai együttest, amely először áll ilyen nagyszabású torna megnyerésének kapujában.
A spanyol labdarúgást az utóbbi évtizedben a Real Madrid félelmetes eredményei és néhány más klubcsapat kupasikerei tették híressé, a válogatott igazi nagy eredményt nem produkált. Ha a legutóbbi tíz esztendő eredményeit mérlegre tesszük, kiderül, hogy Spanyolország nem szerepel még a legjobb tíz európai csapat között sem. Ennek a fő oka az, hogy a szakvezetők a nagy sztárok bűvöletében éltek és nélkülük nem is tudták elképzelni a válogatottat.
A tapasztalatokból azonban tanultak a spanyol vezetők és most már fiatalokra, a válogatott színeiért lelkesedő játékosokra építették csapatukat. Jellemző, hogy a Real Madridból csak a jobbszélső Amancio és a fedezet Zoco kap helyet az együttesben. Tulajdonképp tehát: egy nem eléggé kipróbált, de nagyon temperamentumos, lelkes, rendkívül gyors csapat lesz válogatottunk ellenfele, amely a múlttal ellentétben, közösen készült fel a nagy mérkőzésekre.
A papírforma a spanyolok mellett szól, mégsem lenne elképzelhetetlen a magyar válogatott döntőbe jutása. Ez azonban elsősorban a mi csapatunktól függ. Egyrészt attól, hogy játékosaink elhiszik-e, hogy győzhetnek, nem lesz-e úrrá rajtuk valamiféle kisebbségi érzés, amikor a közvetlenül a pálya széléről emelkedő lelátók alkotta katlanban szembetalálják magukat a győzni akarástól túlfűtött, hevesvérűen rohamozó spanyolokkal.
Néhány nagyon fontos taktikai kérdés is döntő lehet. A sok sérülés miatt csatársorunk új összetételben szerepel. Baróti terve szerint Albert és Tichy mellett Bene is bekerül a támadósorba, tehát három végrehajtó játékos, tulajdonképp három középcsatár játszik majd. Négy hátvédünk a kapu előterét őrzi, tehát az egész pályát gyakorlatilag Nagynak és Komorának kell majd bejátszania Fenyvesi dr. segítségével. Afféle 4–3–3-as felállásról van szó, s ennek a taktikának csak akkor szokott sikere lenni, ha az előretolt három csatár a pálya teljes szélességében tud játszani.
A magyar labdarúgók tudása, felkészültsége alkalmas arra, hogy csapatunk bejusson a döntőbe. Ezt maguk a spanyolok is így értékelik: Villalonga szövetségi kapitány például a négyes döntő legerősebb csapatának tartja a magyar válogatottat. A győzelem azonban csak akkor születhet meg, ha ez a tudás érvényesül is, vagyis játékosaink zöme legjobb formáját nyújtja majd, lelkesedésben nem marad senki az ellenfél mögött, s a körülmények is szerencsésen alakulnak.
Zsolt Róbert (1964. június 17., 6. oldal)
Spanyolország jutott a Nemzetek Kupája döntőjébe
Hosszabbítás után: Spanyolország – Magyarország 2:1 (1:1, 1:0)
Az előzetes jelentésekkel ellentétben nem telt meg a madridi Bernabeu-stadion a Spanyolország–Magyarország labdarúgó Nemzetek Kupa elődöntőjére. Hetvenötezren voltak a nézőtéren, amikor a belga Blawier játékvezetővel az élen, kifutott a pirosmezes spanyol és a fehérmezes magyar együttes.
Spanyolország: Iribar – Rivilla, Olivella, Caleja – Zoco, Fuste – Amancio, Pereda, Marcelino, Suarez, Lapetra.
Magyarország: Szentmihályi – Mátrai, Mészöly, Sárosi – Nagy, Sipos – Bene, Komora, Albert, Tichy, Fenyvesi dr.
Nagy volt a hőség, amikor megkezdődött a mérkőzés. A nap ugyan már elég gyengén tűzött, de a párás levegő szinte fojtogatta a játékosokat. Igaz, ezt az első félidőben a spanyolokon nem nagyon lehetett észrevenni. Amint várható volt, hatalmas lendülettel kezdett a hazai csapat, az első percekben a magyarok térfelén volt a játék. Aztán néhányszor sikerült felszabadulni a spanyolok nyomása alól, de két jónak induló akció Tichy hibája miatt akadt el. Bene futott el a jobbszélen, de beadását nem érték el a belső csatárok. Az első magyar lövést Albert küldte kapura, Iribar azonban jól védett.
A másik oldalon Suarez küldte harcba társait, percről percre adott remek labdákat a spanyol csatároknak. A magyar védelem azonban 35 percen át ellenállt ezeknek a rohamoknak. Sajnos, védőink hiába szerezték meg a labdát, csatárainktól hamarosan elvették a spanyolok. Tichy és Albert az első félidőben keveset mozgott, nem mutatta magát és mindketten – de elsősorban Tichy – lassúnak tűntek a spanyolok mellett,
A 35. percben Spanyolország válogatottja megszerezte a vezetést. Ismét Suareztől indult el az akció, a balösszekötő jobb oldalon kitűnő csellel ment el, beívelt és Pereda a kapuba fejelt (1:0). A gól után a magyar együttes próbálkozott az egyenlítéssel, egy ízben Mátrai szaladt el jobb oldalon, de beadását Tichy nem érte el. A félidő utolsó perceiben Zoco csaknem öngólt rúgott.
A második félidőre kigyulladt a stadion 500 reflektora. A spanyolok vezetésének hatására a magyar együttes kevésbé szoros védelmi taktikával próbálkozott, az első igazán veszélyes támadást mégis a hazaiak vezették, de Lapetra 8 m-ről küldött lövését Szentmihályi remekül védte, aztán elcsípte Fuste lapos labdáját is. Változatosabb lett a játék, de a spanyolok akciói inkább ígértek gólt. Szerencsére Szentmihályi újra meg újra pompásan védett, a spanyolok kapuja előtt viszont a körülményeskedő magyar csatárok nem tudtak igazi helyzetet kialakítani.
A félidő közepe táján sem sikerült veszélybe hozni a spanyol kaput, pedig ebben az időszakban már többet volt a magyar csapat birtokában a labda. Egy Tichy-fölélövés és egy Albert-lesgól mutatta, hogy a magyar válogatott nem adta fel a küzdelmet.
Öt perccel a befejezés előtt váratlan gólt ért el a magyar csapat. Tichy jobb oldalról lőtt, a vetődő kapus kiejtette a labdát és a berohanó Bene gólt szerzett. A labda épphogy átvánszorgott a gólvonalon (1:1).
Nagyon nehezen született meg ez az egyenlítő gól, amely egyúttal azt is jelentette, hogy a mérkőzés a rendes játékidőben nem érhet véget, 2×15 perces hosszabbításra kerül sor. Az utolsó percekben ugyan a magyar együttes lendületesen támadott, de a győztes gólt már nem sikerült megszerezni.
A hosszabbítás 4. percében a magyar csapat megszerezhette volna a vezetést. Albert kiugratta Benét, a jobbszélső kiugrott, csak a kapussal állt szemben, de a kifutó Iribar védett. Utána is a Tichyvel helyet cserélt Bene próbálkozott gyors, harcos akciókkal, de a hosszabbítás első részében nem született gól, pedig volt nagy helyzetük a spanyoloknak is.
A fordulás után Bene óriási góllövési lehetőséget szalasztott el, majd az ellentámadás során, a mérkőzés 114. percében Amancío közelről a hálóba lőtt. 2:1 Spanyolország javára!
Ez a gól a spanyolok döntőbe jutását jelentette, Magyarország csapata szombaton a 3. helyért mérkőzik.
(1964. június 18., 6. oldal)
Öt vagy hat helyen változik a csapatösszeállítás a dánok ellen
Megérdemelten győztek a spanyolok – mondják a semleges szakemberek
Milliónyian néztük idehaza szerda este a tv-t, s többé kevésbé mindenki bosszankodva állt fel a készülék mellett töltött két óra után. Ha egy jól játszó magyar válogatott szenved vereséget egy még jobban szereplő csapattól, akkor tudomásul kell vennünk, hogy többre nem tellett. Sajnos, szerda este olyan együttestől kaptunk ki, amelyet jó játékkal legyőzhettünk volna. Ez a jó teljesítmény azonban ezúttal hiányzott, s ezen a tényen nem változtat az sem, hogy a hosszabbításban a magyar válogatott kivívhatta volna akár a továbbjutást is.
A rendes játékidő alatt a spanyolok végig jobbak voltak, s ha Szentmihályi nem véd olyan nagyszerűen (és szerencsésen), 90 perc alatt eldőlt volna a döntőbe jutás sorsa. Védelmünk szinte állandó nyomás alatt volt; kapusunk és a négy hátvéd egyáltalán nem hibáztatható a vereségért. Nagy és a szintén fedezet szerepkört kapott Komora számára túlságosan nehéz feladat volt az egész pálya bejátszása, a 16-os táján tanyázó magyar hátvédek és az előretolt csatárok között nem tudtak állandó kapcsolatot teremteni. Ha pedig mégis előre került a labda, akkor a következő percben már újra védekezni kellett, mert a spanyolok legtöbbször azonnal szerelték a középen előretolt két magyar csatárt. Tichy és Albert rossz formában játszott. Ez megtörténhetik bárkivel. Azt azonban már nem értjük, hogy ha egy-egy labdarúgónak nem megy a játék, miért nem próbálja akarással, szorgalommal, lelkesedéssel feledtetni a hibákat.
Baróti szövetségi kapitány lapunk szerdai számában megjelent nyilatkozatában kijelentette, hogy „egyik poszton sem cserélnék játékost a spanyolokkal”. A mérkőzés után feltehetőleg a spanyolok mondtak olyasmit, hogy nem cserélnének – legalábbis csatárt és fedezetet – bár Bene a kihagyott gólhelyzetek ellenére sem okozott csalódást; egy rutintalan, fiatal játékostól nehéz elvárni, hogy hosszabbításban eldöntsön egy ilyen jelentős összecsapást. A kitűnően helytálló védelemmel pedig egy baj van: a négy hátvéd közül hárman 32 évesek, s csak két esztendő múlva lesz a következő világbajnokság...
Zsolt Róbert
Hoffer József, az MTI kiküldött munkatársa jelenti Madridból:
Egészén váratlanul, több játékosunk mélyen formája alatt szerepelt – ezt említette a vereség első okaként Baróti szövetségi kapitány. – Hozzá kell tenni, hogy a külső körülmények számunkra rendkívül kedvezőtlenek voltak, így például a fullasztó hőség, a nagyon szokatlan környezet, a fergeteges hangorkán és a belga játékvezető gyenge ténykedése. S ami ugyancsak döntő volt: a két csapat nagyképességű játékosai közül ezúttal a spanyolok szerepeltek jobban.
Arra a kérdésre, hogyan osztályozná a kapitány a magyar játékosok teljesítményét (1-től 10-ig), Baróti így válaszolt: – Szentmihályi 8, Mátrai 6, Mészöly 8, Sárosi 8, Nagy 4, Sipos 8, Bene 8. Komora 5, Albert 4, Tichy 3. Fenyvesi 6. A madridi tapasztalatok alapján a szövetségi kapitány így tervezi a dánok elleni összeállítást: Szentmihályi – Novák, Mészöly, Ihász – Solymosi, Sipos – Farkas. Varga, Albert, Bene, Fenyvesi dr.
Öt, sőt esetleg hat helyen változik meg tehát a csapat, mert ha Sándor vállalja a játékot, ő is szerepel a dánok ellen. Ekkor Farkas lesz Fenyvesi helyett a balszélső.
A szerdai mérkőzéssel kapcsolatban természetesen még számos nyilatkozat hangzott el. A legtöbb bírálatot kapott két játékos közül Albert kijelentette, hogy az első félidőben alig kapott levegőt, sokat csúszkált és ezért nem tudott bekapcsolódni a játék ritmusába. „Pedig nagyon akartam” – mondotta. – „Amikor lehűlt a levegő, sokkal jobban éreztem magam, de sajnos, semmi nem sikerült, ami gólt hozhatott volna.” Tichy a spanyol védők szoros emberfogásának tulajdonítja gyenge szereplését.
A spanyolok túlértékelik a magyar csapat teljesítményét, nyilván azzal a célzattal, hogy ezzel még jobban kiemeljék sikerüket. Iribar kapus például ilyesmit mondott: „Ilyen jó csapat ellen még soha nem játszottam ”
A semleges szakemberek megérdemeltnek tartják a spanyolok győzelmét. Gustav Wiederkehr, az UEFA elnöke szerint a spanyolok a II. félidőben több gólt lőhettek volna. A 22 játékos közül Amancio tetszett a legjobban Wiederkehrnek. Jacques Ferran; az Equipe című francia sportlap tudósítója úgy látta, hogy a magyar csapat fizikumban és gyorsaságban maradt alul. Albertre és Tichyre szinte rá sem lehetett ismerni. A spanyol együttes jó – de nem nagy csapat.
Barcelonában a szovjet válogatott szinte edzőmérkőzésszerűnek fogta fel a dánok elleni mérkőzést, A szakemberek a vasárnapi döntőben is esélyesnek tartják a szovjet válogatottat. Segíti majd a szovjet csapatot az is, hogy Suarez megsérült és a 120 perces küzdelem alaposan megviselte a spanyolokat. Valószínűnek tartják, hogy a Szovjetunió megvédi a Nemzetek Kupáját.
(1964. június 19., 6. oldal)
Mivel a harmadik helyért vívott mérkőzés szombat este fél 9-kor, lapzárta után kezdődött, így a találkozóról csak a keddi számban tudott beszámolni a Magyar Nemzet (hétfőn nem jelent meg a lap).
Magyarország – Dánia 3:1 (1:0, 1:1, 1:1)
Barcelona, 3800 néző. V: Meller
Magyarország: Szentmihályi – Novák, Mészöly, Ihász – Solymosi, Sipos – Farkas, Varga, Albert, Bene, Fenyvesi.
Dánia: L. Nielsen – Wolmar, K. Hansen, B. Hansen, B. Larsen, E. Nielsen, Bertelsen, O. Sörensen, O. Madsen, Thorst, Danielsen.
Gól: Bene (11.), Novák (107., 110. – az elsőt 11-esből), ill. Bertelsen (82.)
Spanyolország nyerte a Nemzetek Kupáját
Fokozni kell labdarúgóink gyorsaságát és küzdőképességét
Hoffer József, az MTI kiküldött munkatársa jelenti: Vasárnap este 125 000 ember előtt került sor Madridban a Nemzetek Kupája döntő mérkőzésére Spanyolország és a Szovjetunió válogatottjai között. A mérkőzés jó részében inkább csak a sport küzdőjellege domborodott ki: példamutató akarással, hatalmas lelkesedéssel és teljes erőbedobással harcolt mind a két csapat. A játék színvonala azonban – talán, mert a nagy tét idegessé tette a játékosokat – elmaradt a várakozástól. A spanyol csatárok gyorsabbak, mozgékonyabbak voltak, s ennek – meg Suarez nagyszerű irányító készségének – köszönhetik 2:1 arányú győzelmüket. Az első gólt Suarez átadásából Pereda szerezte meg az 5. percben. Három perc múlva Huszainov egyenlített. A mérkőzést, s az NK sorsát eldöntő gólt a 83. percben Marcelino fejelte a hálóba. A mérkőzés végén a spanyol közönség hatalmas ünneplésben részesítette együttesét, amely a látottak alapján kétségtelenül megérdemelten nyerte a kupát. Változatlan viszont a véleményünk, hogy egy ilyen nagy jelentőségű kupa végső küzdelmeit – mint a többi kupáknál – minden részvevő ország számára semleges pályán kell lebonyolítani
Spanyolország–Szovjetunió 2-1 (1-1)
Madrid, 1964. június 20., 79 653 néző
Gólszerzők: Pereda (6.), Marcelino (83.), illetve Huszainov (8.)
Spanyolország: Iribar – Rivilla, Olivella, Calleja – Zoco, Fuste – Amancio, Pereda, Marcelino, Suárez, Lapetra
Szovjetunió: Jasin – Susztyikov, Sesztyernov, Kornyejev, Mudrik – Voronyin, Anyicskin – Csiszlenko, Ivanov, Ponyegyelnyik, Huszainov
A magyar–dán mérkőzés utóhangjai nem a legkedvezőbbek számunkra. Kétségtelen, hogy a magyar csapat, – a bronzérem megszerzésén kívül – ezen a tornán nemigen öregbítette a magyar labdarúgás hírnevét. Játékfelfogásunk elavult, körülményes, a túlságosan sok kombináció unalmassá teszi. A keresendő úton megtörtént az első lépés: több poszton fiatalokat próbált ki a szakvezetés. Hamarosan következnie kell azonban az újabb lépésnek: fokozni kell labdarúgóink gyorsaságát és nem utolsó sorban küzdőképességét! Ez a két tényező hiányzott ugyanis legjobban a Nemzetek Kupa döntőjében szerepelt magyar játékosokból.
Baróti Lajos szövetségi kapitány röviden már elkészítette a magyar játékosok értékelését. – Ezen az újabb nagy erőpróbán ismét megmutatkoztak a már korábban tapasztalt hibák, egy-két játékos küzdőképességének, a csapat egységének hiánya – mondotta. – Hátsó alakzataink általában kielégítettek, Szentmihályi egész sor bravúros védéssel bizonyította kitűnő formáját. A hátvédek közül Novák és Mészöly tetszett legjobban. Novák teljesítményét azonban rontja, hogy hajlamos a könnyelműsködésre. Mátrai és Sárosi becsületesen harcolt, de egyre jobban kitűnik, hogy gyorsaságuk már megkopott, felfutásra nincs erejük, pedig a modern labdarúgásban ez döntő tényező. Sipos védőmunkája dicséretes, indításai azonban körülményesek. Solymosi és Nagy nagyon közepes teljesítményt nyújtott, nem tudták irányítani a csapatmunkát, színesebbé tenni a játékot. A csatárok közül Bene érdemel elsősorban dicséretet, fiatal kora ellenére ő volt a legjobb, leggólratörőbb támadóink közül. Tichy és Albert játéka nagy csalódás. Mindkettőjüknél a fizikai állapottal és a játékfelfogással van baj. Örömet jelentett Varga bemutatkozása. Farkas is megfelelt a szélen, ha a Vasasban is ezen a poszton szerepel, megoldhatja gondunkat. Komora becsületesen küzdő játékos, de nem elég jó taktikus. Fenyvesi dr. munkabírását ezúttal is csak dicsérni lehet, gólszegénysége azonban ismét szembetűnő volt...
(1964. június 23., 6. oldal)
Gólkirály: Bene, Novák (magyarok), Pereda (spanyol) 2-2 gól
A torna csapata: Jasin (Szovjetunió) – Rivilla (Spanyolország), Olivella (Spanyolország), Novák (Magyarország) – Zoco (Spanyolország), V. Ivanov (Szovjetunió) – Amancio (Spanyolország), Pereda (Spanyolország), Albert (Magyarország), Suárez (Spanyolország), Bene (Magyarország)
