Amikor óriási kudarc volt a magyar Eb-bronz

A Magyar Nemzet archívuma segítségével felelevenítjük a futballválogatott Eb-szerepléseit. 1. rész.

Az első futball-Európa-bajnokságot 1960-ban rendezték, ám ezt és az 1964-es viadalt még Európai Nemzetek Kupájának nevezték. 1976-ig mindössze a selejtezősorozat legjobb négy csapata vett részt a tornán, amely így egyből az elődöntőkkel kezdődött. Azt fontos hangsúlyoznunk, hogy ekkor még a világ élvonalában volt a magyar futball, így a sajtó és a közvélemény elvárásai is ehhez igazodtak. Válogatottunk 1964-ben és 1972-ben szerepelt Eb-n, majd negyvennégy évig, az idei nyárig csak álmodozhatott róla.

Az 1964-es spanyolországi négyes döntőt június 17-é és 21-e között rendezték meg.

A magyar csapat a következő párharcok megnyerésével jutott el idáig:
Magyarország–Wales 3:1
Wales–Magyarország 1:1
NDK–Magyarország 1:2
Magyarország–NDK 3:3
Franciaország–Magyarország 1:3
Magyarország–Franciaország 2:1

A magyar Eb-keret: Szentmihályi Antal, Gelei József, Mátrai Sándor, Mészöly Kálmán, Sáro­si László, Novák Dezső, Ihász Kálmán, Nagy István, Sipos Ferenc, Solymosi Ernő, Bene Ferenc, Farkas János, Tichy Lajos, Albert Flórián, Komora Imre, Var­ga Zoltán, Fenyvesi Máté dr. és Sándor Károly. (Göröcs János sérülés miatt az utolsó pillanatban maradt ki, Sándor Károly, Rákosi Gyula és Nógrádi Ferenc pedig szintén sérülés miatt nem játszott.)

És akkor innen átadjuk a szót a Magyar Nemzet archív számainak.

Látványos mérkőzést várnak Madridban a mai magyar-spanyol találkozón

Két évvel ezelőtt, amikor indult a Nemzetek Kupája labdarúgásban, a magyar szakvezetők azt a célt tűzték a csapat elé, hogy szerezze meg a harmadik helyet. Az 1958-ban, első ízben kiírt NK-ból ugyanis a magyar válo­gatott mindjárt az első fordu­lóban kiesett – igaz, hogy a későbbi győztes Szovjetunió­val szemben.

Most minden reális lehető­ség megvan a harmadik hely megszerzéséhez, de – evés közben jön meg az étvágy. Miért legyen csak harmadik a magyar válogatott, ha már bejutott a négyes döntőbe?

Európa szakemberei a kü­lönböző újságokban spanyol–szovjet döntőre tippelnek. A dánoknak ugyanis senki sem ad esélyt a Szovjetunió ellen, a szerdai másik mérkőzésen pedig a legtöbben spanyol győzelmet várnak Magyaror­szág ellen, elsősorban azért, mert a madridi Bernabeu-stadionban 125 000 ember biz­tatja majd a hazai együttest, amely először áll ilyen nagy­szabású torna megnyerésének kapujában.

A spanyol labdarúgást az utóbbi évtizedben a Real Madrid félelmetes eredményei és néhány más klubcsapat ku­pasikerei tették híressé, a vá­logatott igazi nagy eredményt nem produkált. Ha a legutób­bi tíz esztendő eredményeit mérlegre tesszük, kiderül, hogy Spanyolország nem sze­repel még a legjobb tíz euró­pai csapat között sem. Ennek a fő oka az, hogy a szakveze­tők a nagy sztárok bűvöleté­ben éltek és nélkülük nem is tudták elképzelni a váloga­tottat.

A tapasztalatokból azonban tanultak a spanyol vezetők és most már fiatalokra, a válo­gatott színeiért lelkesedő játé­kosokra építették csapatukat. Jellemző, hogy a Real Mad­ridból csak a jobbszélső Amancio és a fedezet Zoco kap helyet az együttesben. Tulajdonképp tehát^: egy nem eléggé kipróbált, de nagyon temperamentumos, lelkes, rendkívül gyors csapat lesz válogatottunk ellenfele, amely a múlttal ellentétben, közösen készült fel a nagy mérkőzé­sekre.

A papírforma a spanyolok mellett szól, mégsem lenne elképzelhetetlen a magyar vá­logatott döntőbe jutása. Ez azonban elsősorban a mi csa­patunktól függ. Egyrészt at­tól, hogy játékosaink elhiszik-e, hogy győzhetnek, nem lesz-e úrrá rajtuk valamiféle kisebbségi érzés, amikor a közvetlenül a pálya széléről emelkedő lelátók alkotta kat­lanban szembetalálják magu­kat a győzni akarástól túlfű­tött, hevesvérűen rohamozó spanyolokkal.

Néhány nagyon fontos tak­tikai kérdés is döntő lehet. A sok sérülés miatt csatárso­runk új összetételben szere­pel. Baróti terve szerint Al­bert és Tichy mellett Bene is bekerül a támadósorba, tehát három végrehajtó játékos, tu­lajdonképp három középcsa­tár játszik majd. Négy hátvé­dünk a kapu előterét őrzi, te­hát az egész pályát gyakorla­tilag Nagynak és Komorának kell majd bejátszania Feny­vesi dr. segítségével. Afféle 4–3–3-as felállásról van szó, s ennek a taktikának csak akkor szokott sikere lenni, ha az előretolt három csatár a pálya teljes szélességében tud játszani.

A magyar labdarúgók tudása, felkészültsége alkalmas arra, hogy csapatunk bejusson a döntőbe. Ezt maguk a spanyolok is így értékelik: Villalonga szövetségi kapitány például a négyes döntő legerősebb csapatának tartja a magyar válogatottat. A győzelem azonban csak akkor születhet meg, ha ez a tudás érvényesül is, vagyis játékosaink zöme legjobb formáját nyújtja majd, lelkesedésben nem marad senki az ellenfél mögött, s a körülmények is szerencsésen alakulnak.

Zsolt Róbert (1964. június 17., 6. oldal)

Spanyolország jutott a Nemzetek Kupája döntőjébe

Hosszabbítás után: Spanyolország – Magyarország 2:1 (1:1, 1:0)

Az előzetes jelentésekkel ellentétben nem telt meg a madridi Bernabeu-stadion a Spanyolország–Magyarország labdarúgó Nemzetek Kupa elődöntőjére. Hetvenötezren voltak a nézőtéren, amikor a belga Blawier játékvezető­vel az élen, kifutott a pirosmezes spanyol és a fehér­mezes magyar együttes.
Spanyolország: Iribar – Rivilla, Olivella, Caleja – Zoco, Fuste – Amancio, Pereda, Marcelino, Suarez, Lapetra.
Magyarország: Szentmihályi – Mátrai, Mészöly, Sárosi – Nagy, Sipos – Bene, Komora, Albert, Tichy, Fenyvesi dr.

Nagy volt a hőség, amikor megkezdődött a mérkőzés. A nap ugyan már elég gyengén tűzött, de a párás levegő szin­te fojtogatta a játékosokat. Igaz, ezt az első félidőben a spanyolokon nem nagyon le­hetett észrevenni. Amint vár­ható volt, hatalmas lendület­tel kezdett a hazai csapat, az első percekben a magyarok térfelén volt a játék. Aztán néhányszor sikerült felszaba­dulni a spanyolok nyomása alól, de két jónak induló ak­ció Tichy hibája miatt akadt el. Bene futott el a jobbszé­len, de beadását nem érték el a belső csatárok. Az első ma­gyar lövést Albert küldte ka­pura, Iribar azonban jól vé­dett.

A másik oldalon Suarez küldte harcba társait, percről percre adott remek labdákat a spanyol csatároknak. A ma­gyar védelem azonban 35 per­cen át ellenállt ezeknek a ro­hamoknak. Sajnos, védőink hiába szerezték meg a lab­dát, csatárainktól hamarosan elvették a spanyolok. Tichy és Albert az első félidőben keveset mozgott, nem mutatta magát és mindketten – de elsősorban Tichy – lassúnak tűntek a spanyolok mellett,

A 35. percben Spanyolország válogatottja megszerezte a ve­zetést. Ismét Suareztől indult el az akció, a balösszekötő jobb oldalon kitűnő csellel ment el, beívelt és Pereda a kapuba fejelt (1:0). A gól után a magyar együttes próbálko­zott az egyenlítéssel, egy íz­ben Mátrai szaladt el jobb ol­dalon, de beadását Tichy nem érte el. A félidő utolsó percei­ben Zoco csaknem öngólt rú­gott.

A második félidőre kigyul­ladt a stadion 500 reflektora. A spanyolok vezetésének ha­tására a magyar együttes ke­vésbé szoros védelmi taktiká­val próbálkozott, az első iga­zán veszélyes támadást mégis a hazaiak vezették, de Lapetra 8 m-ről küldött lövését Szentmihályi remekül védte, aztán elcsípte Fuste lapos labdáját is. Változatosabb lett a játék, de a spanyolok akciói inkább ígértek gólt. Szerencsére Szentmihályi újra meg újra pompásan védett, a spanyolok kapuja előtt viszont a körülményeskedő magyar csatárok nem tudtak igazi helyzetet kialakítani.

A félidő közepe táján sem sikerült veszélybe hozni a spanyol kaput, pedig ebben az időszakban már többet volt a magyar csapat birtokában a labda. Egy Tichy-fölélövés és egy Albert-lesgól mutatta, hogy a magyar válogatott nem adta fel a küzdelmet.

Öt perccel a befejezés előtt váratlan gólt ért el a magyar csapat. Tichy jobb oldalról lőtt, a vetődő kapus kiejtette a labdát és a berohanó Bene gólt szerzett. A labda épp­hogy átvánszorgott a gólvona­lon (1:1).

Nagyon nehezen született meg ez az egyenlítő gól, amely egyúttal azt is jelentette, hogy a mérkőzés a rendes játékidő­ben nem érhet véget, 2×15 perces hosszabbításra kerül sor. Az utolsó percekben ugyan a magyar együttes lendületesen támadott, de a győztes gólt már nem sikerült megszerezni.

A hosszabbítás 4. percében a magyar csapat megszerez­hette volna a vezetést. Albert kiugratta Benét, a jobbszélső kiugrott, csak a kapussal állt szemben, de a kifutó Iribar védett. Utána is a Tichyvel helyet cserélt Bene próbálkozott gyors, harcos akciókkal, de a hosszabbítás első részében nem született gól, pedig volt nagy helyzetük a spanyo­loknak is.

A fordulás után Bene óriási góllövési lehetőséget szalasz­tott el, majd az ellentámadás során, a mérkőzés 114. percé­ben Amancío közelről a há­lóba lőtt. 2:1 Spanyolország javára!

Ez a gól a spanyolok döntő­be jutását jelentette, Magyarország csapata szombaton a 3. helyért mérkőzik.

(1964. június 18., 6. oldal)

Öt vagy hat helyen változik a csapatösszeállítás a dánok ellen

Megérdemelten győztek a spanyolok – mondják a semleges szakemberek

Milliónyian néztük idehaza szerda este a tv-t, s többé kevésbé mindenki bosszankodva állt fel a készülék mel­lett töltött két óra után. Ha egy jól játszó magyar váloga­tott szenved vereséget egy még jobban szereplő csapattól, akkor tudomásul kell ven­nünk, hogy többre nem tel­lett. Sajnos, szerda este olyan együttestől kaptunk ki, ame­lyet jó játékkal legyőzhettünk volna. Ez a jó teljesítmény azonban ezúttal hiányzott, s ezen a tényen nem változtat az sem, hogy a hosszabbítás­ban a magyar válogatott ki­vívhatta volna akár a továbbjutást is.

A rendes játékidő alatt a spanyolok végig jobbak vol­tak, s ha Szentmihályi nem véd olyan nagyszerűen (és szerencsésen), 90 perc alatt eldőlt volna a döntőbe jutás sorsa. Védelmünk szinte ál­landó nyomás alatt volt; ka­pusunk és a négy hátvéd egyáltalán nem hibáztatható a vereségért. Nagy és a szin­tén fedezet szerepkört kapott Komora számára túlságosan nehéz feladat volt az egész pálya bejátszása, a 16-os tá­ján tanyázó magyar hátvédek és az előretolt csatárok kö­zött nem tudtak állandó kap­csolatot teremteni. Ha pedig mégis előre került a labda, akkor a következő percben már újra védekezni kellett, mert a spanyolok legtöbbször azonnal szerelték a középen előretolt két magyar csatárt. Tichy és Albert rossz formában játszott. Ez megtörtén­hetik bárkivel. Azt azonban már nem értjük, hogy ha egy-egy labdarúgónak nem megy a játék, miért nem próbálja akarással, szorgalommal, lel­kesedéssel feledtetni a hibá­kat.

Baróti szövetségi kapitány lapunk szerdai számában megjelent nyilatkozatában kijelentette, hogy „egyik posz­ton sem cserélnék játékost a spanyolokkal”. A mérkőzés után feltehetőleg a spanyolok mondtak olyasmit, hogy nem cserélnének – legalábbis csa­tárt és fedezetet – bár Bene a kihagyott gólhelyzetek el­lenére sem okozott csalódást; egy rutintalan, fiatal játékos­tól nehéz elvárni, hogy hosszabbításban eldöntsön egy ilyen jelentős összecsapást. A kitűnően helytálló védelem­mel pedig egy baj van: a négy hátvéd közül hárman 32 évesek, s csak két esztendő múlva lesz a következő vi­lágbajnokság...

Zsolt Róbert

Hoffer József, az MTI ki­küldött munkatársa jelenti Madridból:

Egészén váratlanul, több játékosunk mélyen formája alatt szerepelt – ezt említette a vereség első okaként Ba­róti szövetségi kapitány. – Hozzá kell tenni, hogy a kül­ső körülmények számunkra rendkívül kedvezőtlenek vol­tak, így például a fullasztó hőség, a nagyon szokatlan kör­nyezet, a fergeteges hangor­kán és a belga játékvezető gyenge ténykedése. S ami ugyancsak döntő volt: a két csapat nagyképességű játéko­sai közül ezúttal a spanyolok szerepeltek jobban.

Arra a kérdésre, hogyan osztályozná a kapitány a ma­gyar játékosok teljesítményét (1-től 10-ig), Baróti így vála­szolt: – Szentmihályi 8, Mát­rai 6, Mészöly 8, Sárosi 8, Nagy 4, Sipos 8, Bene 8. Komora 5, Albert 4, Tichy 3. Fenyvesi 6. A madridi tapasz­talatok alapján a szövetségi kapitány így tervezi a dánok elleni összeállítást: Szentmihá­lyi – Novák, Mészöly, Ihász – Solymosi, Sipos – Farkas. Varga, Albert, Bene, Fenyve­si dr.

Öt, sőt esetleg hat helyen változik meg tehát a csapat, mert ha Sándor vállalja a já­tékot, ő is szerepel a dánok ellen. Ekkor Farkas lesz Feny­vesi helyett a balszélső.

A szerdai mérkőzéssel kap­csolatban természetesen még számos nyilatkozat hangzott el. A legtöbb bírálatot kapott két játékos közül Albert kijelentette, hogy az első félidőben alig kapott levegőt, sokat csúszkált és ezért nem tudott bekapcsolódni a játék ritmu­sába. „Pedig nagyon akartam” – mondotta. – „Amikor lehűlt a levegő, sokkal jobban éreztem magam, de sajnos, semmi nem sikerült, ami gólt hozhatott volna.” Tichy a spa­nyol védők szoros emberfogá­sának tulajdonítja gyenge sze­replését.

A spanyolok túlértékelik a magyar csapat teljesítményét, nyilván azzal a célzattal, hogy ezzel még jobban kiemeljék sikerüket. Iribar kapus például ilyesmit mondott: „Ilyen jó csapat ellen még soha nem játszottam ”

A semleges szakemberek megérdemeltnek tartják a spa­nyolok győzelmét. Gustav Wiederkehr, az UEFA elnöke szerint a spanyolok a II. fél­időben több gólt lőhettek vol­na. A 22 játékos közül Aman­cio tetszett a legjobban Wiederkehrnek. Jacques Ferran; az Equipe című francia sport­lap tudósítója úgy látta, hogy a magyar csapat fizikumban és gyorsaságban maradt alul. Albertre és Tichyre szinte rá sem lehetett ismerni. A spanyol együttes jó – de nem nagy csapat.

Barcelonában a szovjet vá­logatott szinte edzőmérkőzésszerűnek fogta fel a dánok elleni mérkőzést, A szakembe­rek a vasárnapi döntőben is esélyesnek tartják a szovjet válogatottat. Segíti majd a szovjet csapatot az is, hogy Suarez megsérült és a 120 perces küzdelem alaposan megviselte a spanyolokat. Va­lószínűnek tartják, hogy a Szovjetunió megvédi a Nemzetek Kupáját.

(1964. június 19., 6. oldal)

Mivel a harmadik helyért vívott mérkőzés szombat este fél 9-kor, lapzárta után kezdődött, így a találkozóról csak a keddi számban tudott beszámolni a Magyar Nemzet (hétfőn nem jelent meg a lap).

Magyarország – Dánia 3:1 (1:0, 1:1, 1:1)
Barcelona, 3800 néző. V: Meller
Magyarország: Szentmihályi – Novák, Mészöly, Ihász – Solymosi, Sipos – Farkas, Varga, Albert, Bene, Fenyvesi.
Dánia: L. Nielsen – Wolmar, K. Hansen, B. Hansen, B. Larsen, E. Nielsen, Bertelsen, O. Sörensen, O. Madsen, Thorst, Danielsen.
Gól: Bene (11.), Novák (107., 110. – az elsőt 11-esből), ill. Bertelsen (82.)

Spanyolország nyerte a Nemzetek Kupáját

Fokozni kell labdarúgóink gyorsaságát és küzdőképességét

Hoffer József, az MTI kikül­dött munkatársa jelenti: Vasárnap este 125 000 ember előtt került sor Madridban a Nemzetek Kupája döntő mérkőzésére Spanyolország és a Szovjetunió válogatottjai kö­zött. A mérkőzés jó részében inkább csak a sport küzdőjel­lege domborodott ki: példa­mutató akarással, hatalmas lelkesedéssel és teljes erőbedo­bással harcolt mind a két csa­pat. A játék színvonala azon­ban – talán, mert a nagy tét idegessé tette a játékosokat – elmaradt a várakozástól. A spanyol csatárok gyorsabbak, mozgékonyabbak voltak, s en­nek – meg Suarez nagyszerű irányító készségének – kö­szönhetik 2:1 arányú győzel­müket. Az első gólt Suarez át­adásából Pereda szerezte meg az 5. percben. Három perc múlva Huszainov egyenlített. A mérkőzést, s az NK sorsát eldöntő gólt a 83. percben Marcelino fejelte a hálóba. A mérkőzés végén a spanyol közönség hatalmas ünneplésben részesítette együttesét, amely a látottak alapján kétségtele­nül megérdemelten nyerte a kupát. Változatlan viszont a véleményünk, hogy egy ilyen nagy jelentőségű kupa végső küzdelmeit – mint a többi kupáknál – minden részvevő ország számára semleges pá­lyán kell lebonyolítani

Spanyolország–Szovjetunió 2-1 (1-1)
Madrid, 1964. június 20., 79 653 néző
Gólszerzők: Pereda (6.), Marcelino (83.), illetve Huszainov (8.)
Spanyolország: Iribar – Rivilla, Olivella, Calleja – Zoco, Fuste – Amancio, Pereda, Marcelino, Suárez, Lapetra
Szovjetunió: Jasin – Susztyikov, Sesztyernov, Kornyejev, Mudrik – Voronyin, Anyicskin – Csiszlenko, Ivanov, Ponyegyelnyik, Huszainov

A magyar–dán mérkőzés utóhangjai nem a legkedve­zőbbek számunkra. Kétségte­len, hogy a magyar csapat, – a bronzérem megszerzésén kívül – ezen a tornán nemigen öregbítette a magyar labdarú­gás hírnevét. Játékfelfogásunk elavult, körülményes, a túlsá­gosan sok kombináció unal­massá teszi. A keresendő úton megtörtént az első lépés: több poszton fiatalokat próbált ki a szakvezetés. Hamarosan kö­vetkeznie kell azonban az újabb lépésnek: fokozni kell labdarúgóink gyorsaságát és nem utolsó sorban küzdőké­pességét! Ez a két tényező hiányzott ugyanis legjobban a Nemzetek Kupa döntőjében szerepelt magyar játékosokból.

Baróti Lajos szövetségi ka­pitány röviden már elkészítet­te a magyar játékosok értéke­lését. – Ezen az újabb nagy erő­próbán ismét megmutatkoztak a már korábban tapasztalt hi­bák, egy-két játékos küzdőké­pességének, a csapat egységé­nek hiánya – mondotta. – Hátsó alakzataink általában kielégítettek, Szentmihályi egész sor bravúros védéssel bizonyította kitűnő formáját. A hátvédek közül Novák és Mészöly tetszett legjobban. Novák teljesítményét azonban rontja, hogy hajlamos a könnyelműsködésre. Mátrai és Sárosi becsületesen harcolt, de egyre jobban kitűnik, hogy gyorsaságuk már megkopott, felfutásra nincs erejük, pedig a modern labdarúgásban ez döntő tényező. Sipos védő­munkája dicséretes, indításai azonban körülményesek. Soly­mosi és Nagy nagyon közepes teljesítményt nyújtott, nem tudták irányítani a csapat­munkát, színesebbé tenni a játékot. A csatárok közül Be­ne érdemel elsősorban dicsé­retet, fiatal kora ellenére ő volt a legjobb, leggólratörőbb támadóink közül. Tichy és Albert játéka nagy csalódás. Mindkettőjüknél a fizikai ál­lapottal és a játékfelfogással van baj. Örömet jelentett Varga bemutatkozása. Farkas is megfelelt a szélen, ha a Vasasban is ezen a poszton sze­repel, megoldhatja gondunkat. Komora becsületesen küzdő játékos, de nem elég jó takti­kus. Fenyvesi dr. munkabírá­sát ezúttal is csak dicsérni lehet, gólszegénysége azonban ismét szembetűnő volt...

(1964. június 23., 6. oldal)

Gólkirály: Bene, Novák (magyarok), Pereda (spanyol) 2-2 gól
A torna csapata: Jasin (Szovjetunió) – Rivilla (Spanyolország), Olivella (Spanyolország), Novák (Magyarország) – Zoco (Spanyolország), V. Ivanov (Szovjetunió) – Amancio (Spanyolország), Pereda (Spanyolország), Albert (Magyarország), Suárez (Spanyolország), Bene (Magyarország)