– Tudja, mi történt 2012. július 5-én?
– Elég régen volt...
– A Lech Poznan színeiben Európa Liga-selejtező-mérkőzést játszott, gólt lőtt, gólpasszt szerzett. A Fradiban nem volt ilyen sikeres a nemzetközi premierje…
– Valóban nem. A Partizani ellen eredményesebbnek kellett volna lennünk. Nem akarom külső körülményekre fogni a helyenként akadozó játékunkat, de másfél órát utaztunk a stadionhoz a mérkőzés előtt, mindezt hatalmas kánikulában. Talán látszott a találkozó elején, hogy meg voltunk fogva, nem tudtuk felvenni a ritmust, csak harminc perc után estünk át a holtponton.
– A második félidőben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Mi jutott eszébe abban a pillanatban?
– Az egész csapat hibázott, soha nem szoktam egy embert megnevezni bűnbaknak, a bekapott gól előtt mindannyian hibáztunk. Fili élete gólját rúgta ellenünk. A csapat tartását mutatja, hogy fel tudtunk állni a sokkból, és ki tudtunk egyenlíteni.
– Mi lehet hatékony fegyver a visszavágón?
– Folyamatosan fárasztanunk kell az ellenfelet, sokkal tempósabban kell járatnunk a labdát, bízva abban, hogy jobb az erőnlétünk, mint az Partizanié. Az első meccs végén már nem tudott olyan vehemensen letámadni, mint az első félidőben. Én valóban bízom abban, hogy kijön a két csapat közti tudásbeli különbség.
– Esetleg egy Lovrencsics-góllal?
– Az csak a hab lenne a tortán, mindegy, hogy ki szerzi a gólt, a lényeg a csapat. A Fradi nagy álmokat szövöget, be akar jutni a Bajnokok Ligájába, engem meggyőztek a nagyszabású tervek, ezért is szerződtem a Ferencvároshoz.
– Thomas Doll ragaszkodott a szerződtetéséhez.
– Mondanom sem kell, hogy milyen fontos szerepet játszott a döntésemben, hogy a vezetőedző bízott bennem. Lengyelországban Maciej Skorza volt az első edzőm, vele nagyon harmonikus volt az együttműködés. Később a sérülésem miatt sok minden másképp alakult, de már nem akarok a múlttal foglalkozni. Az számít, hogy a Ferencváros legyen sikeres. A csapat és én.
