Feleslegessé válik-e a futballban a játékvezető?

Számos érv és ellenérv sorakozik a videobíróval kapcsolatban, összeszedtük őket.

Amikor a 19. század közepén a labdarúgás és a rögbi elvált egymástól, a huszonkét ember labdakergetési és gólszerzési őrülete elindult világhódító útjára. A kezdetben inkább szabadidős tevékenységként űzött sportág gyorsan fejlődött: csapatok és országos bajnokságok alakultak. S ahogy az egyre nagyobb tömegeket és pénzeket megmozgató futball fejlődött, úgy igazodott hozzá az olykor nagyobb, olykor kisebb ráncfelvarráson áteső szabályzata.

A futball 1886-ban alapított szabályalkotó testülete (International Football Association Board – IFAB), mint már sokszor történelme során, 2016. március 5-én újabb mérföldkőhöz érkezett. Ezen a napon ugyanis a szervezet arról döntött, hogy zöld jelzést ad a videotechnológiának, ezzel együtt kétéves tesztelési időszakot szavazott meg. A pályán tevékenykedő játékvezető négy esetben számíthat külső segítségre: gólok, kiállítások és büntetők megítéléséhez, illetve a szabálytalanságot elkövető játékos azonosításához. Legkésőbb a 2017–18-as szezontól, ugyan csak kísérleti jelleggel, általánosan bevezetik a videobírót a labdarúgásban.

Az IFAB szabálya lehetővé teszi, hogy a játékvezető egyik asszisztense az események felvételeit visszanézve segíthessen a főbírónak a helyes ítélet meghozatalában. A videobírónak lehetősége lesz jelezni a pályán dolgozó játékvezetőnek, ha valamit lát a felvételeken, ám a bíró is kérheti egy-egy jelenet visszanézését. „Nem azt várjuk, hogy minden egyes ítéletét számításba véve százszázalékos döntési hatékonysággal működjön, hanem hogy a nyilvánvalóan rossz döntések számát csökkentsük az olyan összecsapások esetében, amelyek mérkőzéseket befolyásoló hibák miatt dőlnek el” – áll a testület közleményében.

Mindenesetre a magyar játékvezető, Kassai Viktor történelmi tettet hajtott végre, amikor a Kashima Antlers – Atlético Nacional mérkőzésen videós visszajátszást alkalmazott egy büntető megítélésénél. És mint utólag kiderült, jól tette. Ez volt az első eset, hogy a FIFA hivatalos tornáján igénybe vették ezt a lehetőséget.

Türelemre intett az UEFA új szlovén elnöke, Aleksander Ceferin, szerinte tovább kell kísérletezni, hiszen egyelőre nem tiszta, mikor intézményesítik a rendszert. Mindenesetre az biztos, hogy egy közel ötvenoldalas dokumentum feketén-fehéren leírja, mikor kell a külső segítséget igénybe venni. A legfontosabb instrukció, mint azt Kassai több helyen jelezte, hogy nem szabad úgy mérkőzést vezetni, hogy majd úgyis segít valaki, ha hiba történik.

Persze a jelenleg kísérleti stádiumban lévő technikai újításról igencsak megoszlanak a vélemények.

„Ez új technológia, és az igazat megvallva nem igazán tetszik. Úgy vélem, zavarokat okozhat. Az első benyomásom az volt, hogy nem túl jó rendszer”

– mondta el véleményét Luka Modric, a Real Madrid és a horvát válogatott középpályása a Club América elleni klubvilágbajnoki mérkőzés után.

A találkozó végén a paraguayi Enrique Cáceres a technológiát hívta segítségül, hogy megítélje, a spanyolok második gólját szerző Cristiano Ronaldo lesről indult-e. A partjelző nem jelzett, a bíró pedig röviden tanácskozott segítőivel, s végül megadta a mérkőzés utolsó másodperceiben esett találatot.

„Én is úgy gondolom, hogy zűrzavarhoz vezethet, viszont a döntés nem rajtunk áll. Ha így határoztak, nekünk meg kell szoknunk a rendszert” – egészítette ki Modric véleményét a Real trénere, Zinédine Zidane.

A korábbi világ- és Európa-bajnok tréner mondandójának van egy fontos elemem ez pedig a megszokás. Számos olyan játékot segítő változást hozott már a szabályalkotó testület, amelyhez alkalmazkodni tudtak a labdarúgók. Nézzünk három példát:

– Hazaadás újraértelmezése: Egészen 1993-ig kapusok megfoghatták a lábbal hátrapasszolt labdát, ami szándékos időhúzáshoz vezetett. Emiatt tiltották meg, ami döntően megváltoztatta a kapusok szerepét a csapatjátékban.

– Sárga és piros lap használata: Az újítás Kenneth George Aston játékvezetőhöz köthető. Ő vezette 1962-ben a Chile–Olaszország mérkőzést, amely santiagói csata elnevezéssel vonult be a sport köznyelvébe. A találkozó ugyanis mindenről szólt, csak a fociról nem. Többször meg kellett szakítani a játékot, volt olyan is, amikor csak a bevonuló rendőrség tudott rendet teremteni a pályán. És ugyan akkoriban hiába létezett a kiállítás vagy figyelmeztetés intézménye, sokan még azt sem tudták a meccs után, hogy egyáltalán figyelmeztették őket játék közben. A FIFA és az angol Labdarúgó-szövetség (FA) játékvezetői testületében is helyet kapó Aston a leírások szerint elpanaszolta feleségének a problémát, aki kivágott egy piros és egy sárga lapot kartonpapírból, és férje ingzsebébe illesztette. Így az 1970-es vb-n először már ezekkel a kártyákkal a zsebükben futhattak ki a gyepre a játékvezetők. A cédulákat a magyar élvonalban először 1971-ben alkalmazták. A lapok bevezetése után azért még igen sokszor előfordult a játékvezetői döntések elleni tiltakozás.

– Lesszabály: Már 1886-ban, a labdarúgás hajnalán megalkották az első lesszabályt, amely kimondta: ha a támadó játékos és az ellenfél kapuvonala között az ellenfél legalább három játékosa tartózkodik, akkor nincs lesen a támadó. Ez akkoriban a gólok számának csökkenését hozta magával. Később beemelték, hogy bedobásnál nincs les, majd 1925-ben a védő játékosok számát háromról kettőre csökkentették. A mai értelmezés szerint pedig a játékos leshelyzetben van, ha közelebb van az ellenfél kapuvonalához, mint a labda és az utolsó előtti ellenfél. Természetesen számos apróság vonatkozik még a lesszabályra, ám a leglényegesebb, hogy alkalmazkodniuk kellett az új szabályokhoz a játékosoknak.

S – ahogy Bede Ferenc korábbi FIFA-játékvezető a Magyar Nemzetnek kiemelte – lehet, hogy

húsz év múlva már arról fogunk beszélgetni, hogy a videobírót miért nem előbb vezették be.

Mint mondta, mindenféleképpen szükségszerű volt a technológia beemelése a labdarúgásba, hiszen a felgyorsult tempó mellett már bőven vannak olyan szituációk, amelyeket emberi szemmel nem lehet megállapítani. Így könnyebbé és biztosabbá válhat a bírók munkája. Ahogy Bede jelezte, egyelőre nincs meghatározva, hányszor lehet videózni a kilencven perc alatt.

Annyiszor állítja meg a bíró a játékot, ahányszor szükséges. Nyilván lesz olyan, amikor hosszabb ideig áll a mérkőzés, de ez természetessé válik majd.

Ugyan egyelőre teoretikus feltevés, ám ahogy fejlődik a technika, úgy fog kiszorulni a bíró szubjektív döntéshozatala – a játékvezetők, akik ellenezték a videobírót, pont ezzel érveltek. A szubjektív tényezőt és az ebből fakadó rossz döntést próbálják minimálisra csökkenteni a Premier League-ben azzal, hogy gólvonaltechnológiát alkalmaznak. Bede Ferenc szerint ha folytatódik ez a gondolkodásmód, és bevezetik a kamerarendszert, a következő lépcsőben az asszisztensek szerepe is meg fog kérdőjeleződni.

A többször hazánk legjobbjának választott bíró hozzátette, hogy amivel most a fociban próbálkoznak, az a tengerentúlon már évek óta a játék szerves része. Tény, az észak-amerikai jégkorongbajnokságban vagy az amerikaifutball-bajnokságban elképzelhetetlen, hogy az első osztályú összecsapások alkalmával ne hívják segítségül a videóbírót. Előbbiben például már 1991 óta a játék menetének része a felvételek visszanézése – igaz, csak abban az esetben használják, hogy eldöntsék, a pakk áthaladt-e a gólvonalon. Mindenesetre ahogy a futballban, úgy az NHL-ben és az NFL-ben is dollármilliók forognak kockán, így egy rossz ítélet könnyen nagy bukáshoz vezethet.

Összességében Bede azonban úgy látja, a szabályokon csak a legszükségszerűbben szükséges változtatni, hiszen a világ minden táján, az összes ligában érteni és alkalmazni kell a szabályokat. Magyarul nem szabad, hogy annyira bonyolulttá váljanak, hogy a résztvevők se értsék.