A felvidéki csapat, ahol a taót csak hírből ismerik

Felsőszeliben jártunk, ahová azért mennek a gyerekek, mert tudják, ott törődnek velük. Riport Mátyusföld szívéből.

A naplementében a kőlelátóról szemléljük a hófedte center pályát. Azt a pályát, amelyet a 2016-os toborzón itt járt győri szakemberek a gyep kiváló minősége miatt legszívesebben egy az egyben vittek volna magukkal. Mögötte még két nagy pálya található. Ezzel a „megakoplexummal” a Felsőszeli TE nemcsak a környéket, de Szlovákiát tekintve is átlagon felüli fejlettségűnek mondható. Hogy ne fagyjunk meg, a második szinten található, kupákkal teli szobában folytatjuk a beszélgetést.

Ez valami új, senki nem hitte volna, hogy ezt így is lehet csinálni

– mondja Magyarics, aki röviden, de velősen érzékelteti az akadémiát övező kezdeti kishitűséget. Minden korosztállyal két edző foglalkozik, ehhez jön hozzá a kapusedző, a fitneszedző és a masszőr. Ami pedig a legfontosabb: Alsó- és Felsőszeli, illetve a községek környékéről busszal hozzák és viszik a srácokat, ugyanis Szlovákiában a közlekedés igencsak kaotikus, Dunaszerdahelyre például nem is indul járat. Ezzel a megoldással pedig a szülők biztonságban tudhatják fiaikat. 

Az eddigi sikerek titka a vezetőség szerint egyszerű: azért jönnek még felsőbb ligákból is a gyerekek Felsőszelibe, mert itt törődnek velük.

Azokkal a gyerekekkel, akik beszélgetésünk alatt már a hátsó, fagyott füvesen kergetik a labdát. Feléjük vesszük az irányt. Két edző szlovák és magyar szavakkal irányítja a 12 és 14 év közti srácokat, akik kevesebb sikerrel, de annál nagyobb lelkesedéssel próbálják megvalósítani a kért feladatokat.

A labda dadogását látva egy kósza gondolat erejéig felmerül, nem lenne-e jobb mindezt műfüvön? – Ha én gyerekkoromban ilyen körülmények között játszhattam volna, a két kezemet összetettem volna. Magyarországon amúgy is el vannak kényeztetve a játékosok – foszlatja szerte kétségeimet Magyarics.

A kétkapus játék közben több érdekesség is feltűnik. Az egyik egy mínusz három fokban is rövid gatyában edző fiatal, akire büntetésből fekvőtámaszt szabott ki az edzője, ugyanis nem azt csinálta, amit kértek tőle. A másik a mezőny legkisebb és legvékonyabb tagja. A csillogó szemekkel a labdát kergető Vontszemű Márkó még csak 11 éves, de alig edz saját korosztályával. A házuk kertjében őzikéket gondozó, szüleinek olykor a földeken besegítő Márkó edzői szerint a klub egyik legnagyobb tehetsége. Mikor legutóbb a Nádszegen született játékos saját korosztályával vett részt egy tornán, az egyik meccsen öt gólból négyet ő vállalt a szlovák első ligás Spartak Myjava ellen. Rajta kívül még négy olyan játékos van, aki a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia felé kacsingat. – Fél éve dolgozunk együtt a győri klubbal, de tudomásunk szerint már most több játékost tudnánk adni, mint más, nálunk jóval nagyobb magyar klubok – teszi hozzá Darázs.

Az edzés végeztével, a fűtött klubszobában még egy szó erejéig kitérünk a helyi sajátosságokra, a dunaszerdahelyi futballra és a két csapat közti különbségekre.

Úgy vélik, azért tartanak itt, mert szenvedély és céltudatosság jellemzi őket, közben pedig nem felejtik el: nemcsak focistákat, de embereket is nevelnek.

A klubnál egyöntetűen az a vélemény, hogy a DAC-nál nagyüzemben gyártják a játékosokat, de nem törődnek a részletekkel, ugyanis az első és legfontosabb az eredmény. – Mi azt a régiót akarjuk összefogni, ahol nyolcvanezer magyar ajkú lakik – vázolja a távlati terveket a sportigazgató, aki egy fél mosollyal, elköszönésként még megjegyezi, nem biztos, hogy baj, hogy támadják őket, ebből legalább tudják, jó úton járnak.