Az amerikai labdarúgást már nem csak a nyugdíjasok választják

Az egyik legdinamikusabban fejlődő liga az egész világon az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság.

Pelé, Franz Beckenbauer, Gerd Müller, George Best, Johann Cruyff. Csak néhány legendás labdarúgó, aki átugrott az Amerikai Egyesült Államokba kicsit rúgni a bőrt. Igaz, akkor még az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságot nem Major League Soccernek (MLS), hanem North American Soccer League-nek (NASL) hívták. És az előd csak 1968-tól 1984-ig létezett.

A NASL indulásának körülményeit jól jellemzi az USA gazdasági alapokon nyugvó gondolkodási mechanizmusa. Az ország sportban utazó befektetői meglepetten tapasztalták, hogy az 1966-os világbajnokságot több mint egymillió állampolgár nézte a tévében. Ebből egyértelmű volt a következtetés: be kell törni a nagy pénzeket ígérő s egyben érintetlen piacra. Így is lett, két félprofi liga egyesüléséből 1968-ban megalakult az NASL, csúcsát az 1977 és 1983 közötti időszakban élte. Ekkor átlagban 13 ezer néző járt ki mérkőzésekre és a televízió előtt több százezer ember követte az eseményeket.

Ahhoz, hogy az amerikai labdarúgás ebben az időszakban sikeres legyen, a New York Cosmos csapata kellett. Az együttes olyan világsztárokat igazolt, mint Pelé, Carlos Alberto és Franz Beckenbauer, ennek köszönhetően pedig volt három olyan szezonjuk, amikor az átlagnézőszám a 40 ezer főt is elérte. Aztán szép lassan minden szertefoszlott. Az NASL belső gazdasági korlátozás nélküli rendszere és az eszement tempójú bővülés odáig vezetett, hogy a kiadások meghaladták a bevételeket, nem volt pénz a játékosok fizetésére és a klubok fenntartására. A rendszertelenség és a súlyos tőkehiány a liga 1984-es megszűnéséhez vezetett.

Új impulzust 1988-ban kapott az ország – méghozzá épp a függetlenség napján.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) július 4-én ugyanis úgy döntött, az 1994-es labdarúgó-világbajnokságot az Egyesült Államok rendezheti. A FIFA azonban a vb-rendezést egy profi alapokon nyugvó országos labdarúgó-bajnokság létrehozásához kötötte. Ennek tudatában az Amerikai Labdarúgó-szövetség és néhány befektető közreműködésével 1993 telén létrejött a máig működő Major League Soccer. Az akkor még csak tízcsapatos bajnokság 1996. április 6-án, a rendkívül sikeres hazai rendezésű vb farvizén indult. Népszerűsítésének koncepciója pedig hasonló volt, mint az NASL esetében, de a szövetség, hogy elkerülje a tiszavirág-életű előd sorsát, olyan szabályokat fektetett le, melyek megakadályozták a túlköltekezést.

Nagy nevekkel akarták a nézőket kicsalogatni a stadionokba, ezért olyan játékosokat szerződtettek, mint Hriszto Sztojcskov, Carlos Valderrama, Jorge Campos vagy épp Roberto Donadoni. A kezdeti nehézségek után David Beckham Amerikába igazolása új korszakot nyitott. A Real Madridtól a Los Angeles Galaxyhoz szerződő játékos 2007-ben a bajnokság történetének első kiemelt játékosa lett. Miatta született meg a szabály, amelynek segítségével az MLS klubjai korlátozott számú sztárfutballistát szerződtethetnek a fizetési sapka keretein túl. Négy évvel később érkezett Thierry Henry, közben európai tapasztalatokkal bíró amerikai játékosok (Clint Dempsey vagy Jozy Altidore) igazoltak haza. A nagy nevekkel párhuzamosan újabb és újabb csapatok csatlakoztak a bajnoksághoz, illetve neves szponzorok álltak az MLS mellé.

Az egyre versenyképesebb bajnokság a 2017-es szezonját megelőző átigazolások során újabb fordulóponthoz érkezett:

az észak-amerikai profi fociba érkezők átlagéletkora idén mindössze 25,7 év.

Az amerikai labdarúgással foglalkozó Jenkifoci blog szerzője szerint a korábban veterán sztárokra „vadászó” MLS az utóbbi két-három évben fokozatosan változtatott átigazolási politikáján: az idősödő, visszavonulóban lévő világsztárok helyett pályafutásuk csúcsán lévő vagy ahhoz közel álló középkategóriás minőségi játékosokat helyezte előtérbe.

Az első fecske még két éve Sebastian Giovinco volt. Az akkor még 27 éves támadó a Juventus után, 2015-ben úgy döntött a Toronto FC-t választja. Megszerzése jelentős anyagi befektetést kívánt, de megérte: az apró, fürge futballistát első évében az MLS legértékesebb játékosává választották, második évében pedig nagydöntőbe vezette csapatát. Utána érkezett a 26 éves mexikói válogatott Giovani dos Santos a Los Angeles Galaxyhoz, illetve a 27 éves Nicolas Lodeiro a Seattle Soundershez. Utóbbi bajnoki címig vezette egyesületét. És most, Nikolics Nemanja is épp karrierje csúcsán, 29 évesen került a Chicago Fire-höz.

Kun Tamás, a Jenkifoci bloggere külön felhívta a figyelmünket az Atlanta igazolási politikájára. Az MLS-újonc logikája ugyanis már a jövőt vetíti előre. A liga szabályainak értelmében egy csapatnak van arra lehetősége, hogy három „sztárfizetésű” játékost foglalkoztasson, akiknek bére csak részben sorolódik be a fizetési sapka alá. Az Atlanta most azzal húzott újat, hogy nem nagy „öregekkel”, hanem fiatalokkal erősített. Egyikük a Serie A-ból érkezik (Josef Martinez), a másikuk paraguayi válogatott, az Arsenal és az Internazionale is meg akarta szerezni (Miguel Almirón), a harmadik pedig dél-amerikai BL-t, Libertadores-kupát nyert (Hector Villalba).

Az amerikai labdarúgás pozitív megítéléséhez és népszerűségéhez a két éve megkötött nemzetközi tévészerződések is nagyban hozzájárultak. Az Európában játszó játékosok és a nyugati topligákat követő tévénézők elé ugyanis egy újabb alternatíva került.

A Jenkifoci bloggere a Magyar Nemzetnek rámutatott a háttérszereplők állandóságára, ami lehetővé teszi a hosszú távú koncepciók megvalósítását.

– Az MLS első embere, Don Garber 1999 óta irányítja a ligát, előtte a világ egyik legjobban felépített sportbajnokságában, az NFL-ben dolgozott 16 évig, ahol közel egy évtizeden keresztül a marketingért és televíziós megjelenésért felelős igazgatóhelyettes volt. Jobbkeze pedig, Mark Abbott a Latham & Watkins ügyvédi irodánál volt a reklámjogok első számú szakértője, és 1993-tól dolgozik a bajnokságban.

Az amerikai labdarúgás tehát azért léphetett évről évre feljebb, mert a szereplők felfogását a fontolva haladás jellemzi. Nem akarnak a NASL sorsára jutni, ezért a liga piaci modellje önmagában újítás a 80-as években megbukó rendszerhez képest: a bajnokság önálló entitásként üzemel, ahol a játékosok mind a ligával szerződnek, a bajnoksággal kapcsolatos legfontosabb döntéseket pedig a tulajdonosok által alkotott tulajdonosi bizottság együttesen hozza meg. 

Az MLS kezében fut össze gyakorlatilag minden fontos jogkör:

– Megtárgyalja a tv-s és a csapatok felszerelésével kapcsolatos szerződéseket, illetve a stadionbérleti szerződéseket a csapatokkal.

– Rendelkezik szellemi tulajdonok felett.

– Kibocsátja a mérkőzésekre szóló jegyeket.

– Továbbá az MLS mint cég (MLS LLC.) szétosztja a nyereségeket tagok, ez esetben a csapatokat üzemeltetők között.

Az MLS önálló, üzleti alapú vállalkozásként működik, ahol a klubokat üzemeltető cégek emberei – Kun Tamás megfogalmazása szerint – „minden döntés esetében azt mérlegelik, hogy az adott lépés mennyire szolgálja a bajnokság növekedését”. Mindez így partneri viszonyt eredményez. 

A szakíró a távol-keleti futballépítési lázzal összehasonlítva elmondta, Kínában már most kirajzolódni látszik egy nagy szakadék a tehetősebb és a kevésbé gazdag klubok között:

A legdrágább és a legolcsóbb kerettel rendelkező kínai klubok között  23-szoros a különbség.

Az MLS-ben ez a különbözet még háromszoros sincs, ennek oka, hogy a tengerentúlon éppen az esélyek kiegyenlítését célozzák meg, ami egyben versenyhelyzetet teremt.

A modern labdarúgás esetében azt is érdemes megnézni, hogy a kínai futball és az MLS mögött álló bázis minősége között még jócskán vannak különbségek. Arról nem is beszélve, hogy az Egyesült Államok tízszer jutott ki világbajnokságra, míg Kína csak egyszer. 

Az USA-ban 2007-ben indított akadémiai program országos szinten összehangolta az utánpótlás rendszerét. Ennek alapja, hogy minden profi klub saját akadémiát üzemeltet, amelynek legalább öt korosztályos (U-12, U-13, U-14, U-15/16, U-17/18) csapattal kell rendelkeznie. A csapatok természetesen országos szintű bajnokságban találkoznak. A Jenkifoci blog szerzője rávilágított,

az MLS 2008-ban megalkotta a saját nevelésű játékosokat segítő kezdeményezést, melynek köszönhetően a csapatok kedvező feltételekkel kínálhatnak profi szerződést a saját akadémiájukon nevelkedett játékosoknak.

Ezen játékosok bére bizonyos esetekben csak részben számít be a fizetési sapkába, és egyéb kedvezményeket is kaphatnak a klubok, nekik köszönhetően.

Az MLS-klubok a legnagyobb egyetemi tehetségek közül is válogathatnak a draftrendszernek köszönhetően, így a saját képzési rendszerük mellett a felsőoktatási sportképzés gyümölcseit is learathatják. Az egyetemeknek és az akadémiáknak pedig bőven van honnan meríteniük: az USA-ban 3 millió regisztrált ifjúsági (5-től 19 éves korig) labdarúgót tartanak számon, ezzel világelsők. A 12-17 éves korúak között ráadásul a labdarúgás a második legnépszerűbb sportág – persze, csak az amerikaifutball után.

A nagy bázisból Nyugat-Európai klubok is merítenek, merítettek. Kun szerint elég csak példaként felhozni a közelmúltból az AS Romáig jutó Michael Bradley-t, a Fulham és Tottenham mezét magára húzó Clint Dempsey-t vagy a Manchester Unitedban és az Evertonban is futballozó Tim Howardot. (Ezzel szemben a kínai Szuperligából érkező kínai játékosokért finoman szólva sem kapkodnak az európai klubok.)

A hatalmas utánpótlásbázis és a hosszú távú gondolkodás mellett van még egy tényező, ami miatt a stadionok kihasználtságát tekintve a 2016-os év volt minden idők legnézettebb MLS-szezonja. Ez pedig az amerikai labdarúgással foglalkozó blogger szerint az, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a közönség szórakoztatására:

– Az MLS-ben a szezon alapszakaszra és rájátszásra van felosztva. Mivel a rájátszásba jutáshoz elég elérni a két 11-11 csapatos főcsoportban az első 6-6 hely egyikét, ezért az alapszakasz során nem annyira eredményorientált az edzők gondolkodása, mint Európában. Nem a száraz célfutball, hanem a szabadabb, támadóbb és ezáltal szórakoztatóbb stílus dominál. Ennek köszönhető, hogy az MLS gólátlaga (2,81) versenyre tud kelni a leggólerősebb európai élbajnokság, a Bundesliga gólátlagával. A mérkőzések tempója gyors, sok a futás és a kapura lövés, nagyon kevés a holtidő. Ez pedig az amerikai közönség számára vonzó.

Néhány adat:

– Az alapszakaszban átlagosan 21 692 szurkoló volt a lelátókon, a rájátszásban pedig 27 789-an.

– Ez a világ hatodik legnézettebb bajnoksága.

– Tíz év alatt 40 százalékkal több szurkoló látogatott ki a meccsekre.

Kun kitért még a közösségi platformok fontosságára is: 2013 óta 690 százalékkal nőtt az MLS-t valamilyen formában online (Twitter, Facebbok, Instagram) követők száma. A Bundesliga pedig csak idén kezdett el egy profi közösségimédia-csapattal dolgozni, hasonlóval, mint amivel MLS is kiszolgálja a szurkolókat.

Nem csoda, hogy ezek után egyre többen látnak lehetőséget az MLS-ben. Néhány napja tizenkét tulajdonosi csoport jelezte, hogy szeretne csatlakozni a 2020 után 28 csapatosra bővülő észak-amerikai labdarúgó-bajnoksághoz.

„Fontos üzenet ez a ligának, megmutatja, milyen nagy növekedési lehetőség van sportágunkban az Egyesült Államokban és Kanadában” – közölte Don Garber, az MLS vezetője.

Ám már maga a csatlakozás sem olcsó mulatság: a Toronto még 10 millió dollárt fizetett az indulási jogért, a most csatlakozni kívánó csapatoknak már majd 200 millió dollárt kell fizetniük. Az amerikai labdarúgás iránti érdeklődés, a benne mozgó összegek tehát évről évre nőnek. S ki tudja, hol a vége...