Több mint huszonnégy évvel ezelőtt, 1993. március 28-án, egy Brescia–Roma bajnokin az akkor mindössze tizenhat és fél éves Francesco Totti csereként beállva három perc játéklehetőséget kapott Vujadin Boskov vezetőedzőtől. A többi történelem, mondhatnánk, és tény, hogy egy ekkora pályafutást nehéz feldolgozni néhány bekezdésben, a számok és rekordok puszta felsorolása pedig egy idő után már élvezhetetlen.
Totti extrahosszú pályafutása annak tükrében különösen lenyűgöző, hogy vérbeli támadóról beszélünk. Néhány olasz kortársa, mint Vincenzo Montella – akivel együtt nyerte élete egyetlen scudettóját 2001-ben – vagy Filippo Inzaghi, már évekkel ezelőtt visszavonultak, és jelenleg mindketten edzősködnek. Csatárként ritkaság, hogy valaki ennyi éven át teljesítsen a legmagasabb szinten, de Totti még két évvel ezelőtt is kulcsfontosságú gólokat szerzett a Romában – például egy Lazio elleni városi derbin. Luciano Spalletti 2016-tal kezdődő második római edzői időszaka alatt többnyire csak csereként kapott lehetőséget, de számos alkalommal így is góllal vagy gólpasszal segített csapatán.
Totti halhatatlan. Ő a szimbóluma a sportunknak
– Carlo Ancelotti, a Milannal két Bajnokok Ligáját is nyerő vezetőedző nyilatkozta ezt a veteránról úgy, hogy mindig csak ellenfélként találkoztak. Ezzel még sokan vannak így, hiszen Francesco Totti 1993 óta nem fordult meg más klubcsapatban, csak az AS Romában. A Farkasoknál 784 mérkőzésen lépett pályára, és 306 gólt lőtt. A 2000-es évek elején hosszú ideig a világ tíz – vagy inkább öt – legjobb játékosának egyike volt, 2006-ban három gólpasszal és egy kulcsfontosságú tizenegyesgóllal oroszlánrészt vállalt Olaszország világbajnoki címében. A Real Madrid éveken át csábította, de nem volt az a pénz, ami elmozdította volna Rómából. Az elmúlt negyed évszázad állócsillaga volt, a modern labdarúgás talán utolsó aktív klasszikus tízese. Mindezek fényében tényleg nem túlzás azt állítani, hogy ha valakiről, akkor róla kellene mintázni a klubhűség szobrát.
Akadt néhány olyan ellenfele, aki hasonló ívű pályát futott be, például az Inter legendája, Javier Zanetti, vagy a Milannal 1000 mérkőzés fölé jutó, végül 41 évesen visszavonuló Paolo Maldini. Francesco Totti viszont korának legzseniálisabb támadója volt, tipikus olasz rosszfiú, nemegyszer állítottak ki ostoba szabálytalanságért, imádta felbosszantani az ellenfél szurkolóit szelfizős gólörömmel, és a legnagyobb téthelyzetben is képes volt fineszesen behelyezni a maga tizenegyesét. Csibész, akiből időközben csapatkapitány, férj és apa lett, s neki az egyetlen olasz bajnoki címe annyit jelentett, mintha tíz másikat szerzett volna a Juventusszal vagy a Real Madriddal.
Hogy mégis mekkora futballista volt, arra nem is lehetne kifejezőbb válasz, mint a Lazio-szurkolók gesztusa a május 21-ei, Inter elleni bajnokin. A városi rivális legvérmesebb ultrái ezzel a drapériával hajtottak fejet előtte:
Az életre szóló ellenségeid is tisztelnek téged.
Ha csak az elmúlt napok történéseit vesszük alapul, akkor Diego Maradona Twitter-üzenetét is kiemelhetnénk, melyben a világbajnok argentin nem kevesebbet állított, mint hogy Totti volt a legjobb játékos, akit valaha látott játszani – pedig aligha csukta be a szemét Zidane, Ronaldo, Ronaldinho, Messi vagy Cristiano Ronaldo meccsei alatt.
Totti zsenijéhez nem férhet kétség, viszont az utóbbi egy-két évben felerősödtek azok a hangok a Roma táján, miszerint lassan időszerű lenne visszavonulnia, mert a mindenkori edzőre óriási terhet rak azzal, hogy ott van a keretben. Az pedig nem fordulhat elő, hogy nem játszik a Romában. Játéka az évek alatt megváltozott, a támadó középpályásból visszavont csatár lett, sebessége megkopott, és fizikailag sem bírta már úgy felvenni a versenyt a védőkkel, mint tíz éve. Mindezek ellenére 40 évesen is játékra jelentkezett, és vállalta azt a kínos szerepet, hogy időhúzás gyanánt néhány percre cseréli be Luciano Spalletti. Apropó, Spalletti: ha valaki, akkor a kopasz mester tisztában van Totti képességeivel, de néhány hete az őt folyamatosan Tottiról kérdező újságíróknak kifakadt.
„Amikor az utolsó öt percre becserélem, azt mondják, bolondot csinálok belőle, és tiszteletlen vagyok. Amikor visszaszerződtem Rómába, elmondtam: nem Totti örökségét fogom ápolni. Ugyanolyan játékosként kell néznem rá is, mint a többiekre.
Ha visszamehetnék az időbe, nem vállaltam volna el újra a Roma irányítását.”
James Pallotta, az AS Roma elnöke nyilatkozta azt a tavasz elején, hogy Totti teste már nem feltétlenül képes arra, amire a feje, vagyis itt lenne az ideje lezárni karrierjét, és a júniusban lejáró szerződését beváltani a plusz öt évre szóló vezetői szerződésre. A klubvezetés nyártól tehát már inkább saját soraiban, mintsem a pályán képzeli el Tottit, ezeket a szavakat pedig a szurkolók és az egész futballvilág azzal azonosította, hogy a Genoa elleni vasárnapi bajnoki lesz az aranyifjú
búcsúmeccse.
A történet vasárnap este ért véget, amikor a második félidőben csereként állt be a Genoa elleni bajnokin – 1-1-nél, a vége 3-2 lett, így ezüstérmes helyen végzett a Roma. Ám hogy marad-e bármilyen módon a klub kötelékében, netán focizik-e még más klubban, kérdéses.
