„És akkor ott álltam. Közszereplőként készen álltam arra, hogy kockára tegyem az életemet, a pályafutásomat, mindent, amit a hírnév az ölembe szórhatott volna, egyetlen eszme, egyetlen cél: Horvátország kedvéért.”
Így fogalmazott utóbb Zvonimir Boban, a horvát futball legendája arról, ami 1990. május 13-án történt a zágrábi Maksimir Stadionban. A jugoszláv bajnokság két élcsapata, a belgrádi Crvena zvezda és a Dinamo Zagreb csapott össze ezen a napon, de a meccs nem a végeredmény miatt maradt meg a közös emlékezetben, hanem azért, mert sokak szerint ez volt az a szikra, ami belobbantotta a tüzet a Balkánon, amely a mintegy 140 ezer áldozattal járó délszláv háború egy évvel későbbi kirobbanásához vezetett.
###HIRDETES###
A találkozóra hét nappal azután került sor, hogy a horvátok az első szabad voksoláson azt a Franjo Tudmant választották elnökké, aki lazább konföderációvá akarta átszervezni Jugoszláviát. A bizonyos mértékű függetlenedést, Jugoszlávia tagolását követelő hangok Szlovéniában is felerősödtek, elkezdett recsegni-ropogni a Slobodan Milosevic jugoszláv elnök vezette föderáció.
Ebben a hangulatban érkezett meg a vörös csillagosok (a Crvena zvezda jelentése vörös csillag) mintegy háromezer drukkere a vendégszektorba. A meccs előtt már voltak összecsapások Zágráb utcáin, de a feketelevest a stadionbeli találkára tartogatták a fanatikusok. A belgrádi kemény mag, a Delije vezetője Zeljko Raznjatovic volt, ismertebb nevén Arkan, aki később létrehozta az Arkan Tigrisei irreguláris alakulatot. Az ultrákból verbuvált csoportot a hágai nemzetközi bíróságon azzal vádolták meg, hogy etnikai tisztogatásokat hajtott végre a délszláv háború során. Természetesen a másik oldalon is meg lehetett találni a szélsőséges horvát ultrákat a katonák között.
A Crvena zvezda-szurkolók szerb nacionalista dalokat és Tudman halálát kívánó rigmusokat kezdtek énekelni, amire a felbőszült horvátok kőzáporral feleltek. A szerbek feltépték a székeket, áthajigálták a szomszédos sorokba, majd kidöntötték a kerítést, és megindultak a horvát szektorba. Amikor ezt meglátták a hazai ultrák (a Bad Blue Boys) tagjai, ők is kidöntötték a pályát a szektoruktól elválasztó kerítést, és rátámadtak a belgrádiakra.
A futballisták nagy része az öltözőbe menekült, a szerb irányítás alatt álló rendőrök pedig csak ekkor kaptak parancsot a beavatkozásra. Vízágyúval felszerelt és páncélozott autók gurultak a pályára, a szerb játékosokat helikopterekkel próbálták kimenteni.
Ebben a helyzetben döntött úgy Zvonimir Boban, a zágrábiak csillaga, későbbi világbajnoki bronzérmes, hogy a tettek mezejére lép. Nem menekült el, sőt odafutott egy horvát szurkolót gumibotozó rendőrhöz, és egy karaterúgással leterítette. Nem tudta, hogy amit csinál, felveszik a kamerák, ez utólag derült ki számára. A fenti gondolatot ennek kapcsán mondta el később. A szerb rendőrök rárohantak Bobanra, elkezdték ütlegelni, de a horvát ultrák gyorsan körbevették, így az egyenruhások többé nem fértek a közelébe.
Boban karaterúgása 1 perc 13 másodperctől:
A mérkőzés természetesen félbeszakadt, több mint egy órába tellett, mire sikerült kiüríteni a háborús állapotba került stadiont.
A horvát középpályás hat hónapos eltiltást kapott, így nem vehetett részt az 1990-es olaszországi világbajnokságon. Hazájában viszont nemzeti hőssé vált. Az általa fejbe rúgott rendőr, aki egyébként egy boszniai muszlim volt, később kijelentette, megbocsát neki, mert tudja, hogy a nemzeti hevület vezette.
Az AC Milannal Bajnokok Ligáját nyerő Zvonimir Boban akkor vált végleg Horvátország héroszává, amikor az 1998-as francia vb-n csapatkapitányként bronzéremig vezette társait, olyan gárdákat félresöpörve, mint Németország vagy Hollandia. Aki viszont valaha megemlékezik pályafutásáról, soha nem felejti el karaterúgását a Maksimir Stadionban.
A horvát Vecernji list lap 2005-ben ezt írta a mérkőzésről:
„( ) az az összecsapás volt a hazafias háború első csatája. Kortársaink szinte kivétel nélkül úgy vélik, hogy ez a mérkőzés elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük a horvátok ügyét.”
(A cikk megírásához forrásul szolgált Jan Stradling Több mint sport című könyve, a História folyóirat egyik 2011-es száma és a Wikipédia.)
