Lankás út vezet az apró családi házakkal ölelt péceli futballpályához, mely a Huszár utca végében, egy valódi kis katlanban fekszik. A gyepen Vasas-mezes edző adja az utasításokat, de nem visszhangzik minden szava, sehol egy kidagadt ér a fején, mint kollégái egy részétől megszokhattuk. Irigylésre méltó higgadtsággal magyarázza el a bóják közti feladatokat Pécel- és Barca-mezes tanítványainak, az ötfős kis csapatnak. A tizenéves fiúk olykor fegyelmezett mozdulatokkal teljesítik is őket, persze van, aki lóg. – Balázska, nyújtsunk, nyújtsunk, ne mással foglalkozzunk – szól a finom helyreutasítás, és a 9 éves megszólított enged. A mester dicsér, felment, de egyszer sem korhol, még a kabaréba illő megoldásoknál sem.
Pedig nem a híres kölni edzőképző különdíjasa, még csak sportpszichológiai képesítse sincs. Ő Váczi Zoltán, a 90-es évek cselgépe, a magyar Paul Gascoigne – játéktudása és alkoholfogyasztási teljesítménye a hasonlat alapja –, az egyik utolsó olyan középpályás, aki mert és tudott úgy a labdához nyúlni, hogy attól tátva maradt az ember szája. Megfordult számos NB I-es csapatban, a válogatottban, 36 évesen is hívták a Bundesligába, de nem ment, erről később.
– A kicsi ügyes, de picit lusta, a ducibbnak elképesztő akarata van, sokra fogja vinni – értékeli a fújtató fiatalokat a Vasas-legenda négyszemközt. Látszik rajta, hogy odáig van a munkájáért. Pedig nem sok edzőt elégítene ki, hogy 9–15 éves, egyelőre ingatag mozgású csemetéknek tartson foglalkozást, őt viszont ez élteti. NB I-es meccsekre nem jár, a tévében is ritkán nézi őket. A véleménye azonban még mindig markáns, ha a magyar foci kerül szóba.
– Szépek az új stadionok, de előbb futballt kellett volna csinálni. Ahogy például a 90-es évek elején a bolgárok, tizedannyiból, mint mi most. Világbajnoki 4. hely lett az eredménye. Miközben az akadémiákba milliárdokat ölünk, egyetlen nemzetközi mércével is kiemelkedő játékos sem jön ki onnan. A taós pénzek szépen csengenek, de azért a futballban dolgozók pontosan tudják, hogy előfordul: ha valaki sportcélra kap társasági adót, akkor egyesek visszaosztanak 25-30 százalékot oda, ahonnan jön. A pénz egy része így el is folyik.
Bronzérmek, whiskey-s üvegek
A debreceni születésű Váczi Zoltán a város csapatában játszhatott először a legfelsőbb osztályban, majd Békéscsabára igazolt, ahol a település történetének legfényesebb időszakában rúghatta a labdát. Négy éven át futballozott a Viharsarokban. Az 1993-1994-es szezonban majdnem bajnok lett Pásztor József irányításával a gárda, de végül bronzérmet akasztottak Vácziék nyakába, és indulhattak az Intertotó Kupában. A sorozatban a Rapid Wient, a svájci Siont és a Dynamo Dresdent is kiverték a lilák, Váczi remekelt, bejutottak az UEFA Kupába. Itt a Vardar Szkopjén még túljutottak, de az orosz Kamisin összesítésben 6-2-vel búcsúztatta őket. Váczi irányítóként számtalan gólpasszal szolgálta ki társait az itt töltött időszak alatt, sőt eredményes is volt, nem egyszer szabadrúgásból. Békéscsabán az alkohol rabja lett, a Vasashoz igazolva viszont állítása szerint kikerült az ördögi körből, és miként előző csapatával, az angyalföldiekkel is bronzérmet szerzett. Kispesti, majd ferencvárosi kitérő után még visszatért a Vasashoz rövid időre, de ezután már csak alacsonyabb osztályú csapatoknál futballozott, még az osztrák negyedosztályban is volt pár meccse. Végül a megye kettes Kaszapernél fejezte be pályafutását. Kétszer volt válogatott, mindkettő barátságos találkozó volt (Macedónia, Irán). Edzőként alacsonyabb osztályú csapatoknál dolgozott, majd a Ferencvárosnál és a Vasasnál az utánpótlásban. Jelenleg Ózdon és Pécelen tart egyéni edzéseket több korosztálynak is.
Váczi nem nevez meg klubokat, de tapasztalatnak nincs híján: a megyei ligákban felnőttek mellett dolgozott edzőként, míg most a péceli és az ózdi korosztályos csapatok egyéni képzését vezeti. Teljesen átszervezné a kicsik bajnoki rendszerét: területi helyett országos szinten játszatná a csapatokat, így nem fordulhatna elő, hogy a Honvéd „idejön és rúg harmincat. Kinek jó ez?” Követendő példaként hozza fel Békés megyét, ahol román és szerb csapatok is indulnak. A magyar gyerekek itt már tizenévesen szembesülnek az agresszív stílussal, sokat tanulhatnak. A külföldi beáramlást csak ezen a szinten támogatja, a felnőtteknél ellenzi, de itt is a múltbeli rossz élményekből táplálkozik. – Anno Ebedli vagy Törőcsik volt az etalon, akiért kijött a néző, de a mai NB I-ben a játékosok jó része már külföldi. A Fradiban is egyik Ciric, a másik Cukic, mint a búcsúban És ha már itt tartunk: nyílt titok, ahol sok a szerb, ott a játékosok visszaosztanak a fizetésükből az edzőnek. Az egyik fővárosi klubban annak idején kilenc szerb légiós volt, ebből egy-kettő volt kezdő, a többi a padon csücsült. Megérte nekik, kaptak ötezer eurót, abból kétezret leadtak az edzőnek, aki odahozta őket, mindenki jól járt.
– Ha kivédem, öt fekvő, öt felülés, ha kifejelem, tíz – Váczi immár a gólvonalról dirigál, majd a harmadik kapura lövést a felső lécre bólintja, amit egy srác nevetéssel nyugtáz. – Nem csak a rúgó, mindenki csinálja, gyerünk, gyerekek! – fojtja belé a kacajt Zoli bá. Szenvedély, szenvedés és a legnagyobb öröm: ezeket sorolja, amikor arra kérem, öntse szavakba érzéseit a futball kapcsán. Elsősorban rendes embernek nevelni, ez a legfőbb elv nála, csak ezután jön minden gyakorlat. Talán saját sorsa a mérce. Váczi ugyanis nem csak a pályán volt lehengerlő, a kocsmában is kevesen tudták lenyomni. Éveken át futballozott olyan véralkoholszinttel, mellyel más a mosdóig sem jutott volna el. De erről meséljen inkább ő maga.
– Békéscsabán úgy ment, hogy felkeltünk, elindultunk délelőtti edzésre. Útközben volt három bódé, mind a háromból kaptam egy sört. A borozóban találkoztunk, én whiskyztem, a többiek boroztak, Szarvas Jani sörözött, Horváth Béla két deci konyakot ivott. Aztán edzés. Délután ugyanez a kör, végül a Pálma presszóban zártuk a napot. Egyik idegenbeli meccs előtt Pásztor Józsi (a Békéscsaba akkori edzője– a szerk.) kocsmájában találkoztunk. Meghívtam Józsit egy boros kólára, ő visszahívott, így ment egy darabig. Aztán buszra szálltunk, elmentünk Kispestre, rúgtam két gólt, nyertünk, és jöttünk haza. Ez azért mehetett így, mert az edzésen nem volt kecmec: mindhalálig játszottunk ott is, ahogy a meccseken is. Olyan közönségünk volt, hogy nem tudtál rosszul futballozni – emlékszik vissza a gólvágó, aki bronzérmet nyert 1994-ben a Békéscsabával, majd később a Vasassal is. Hajnali négykor tízezrek fogadták a székesfehérvári szezonzáróról hazaérkező csapatot. A delírium Váczi számára akkor ért véget, amikor a Vasasba igazolt; állítása szerint egy évbe tellett, mire kitisztult a szervezete, de azóta nem iszik. – Békéscsabán a végén már 1 deci whisky, 1 deci cherry brandy volt a menü, másképp nehezen csúszott. Ma a kamillatea.
Reakció
A Váczi Zoltán által elmondottakkal kapcsolatban megkereste lapunkat Horváth Béla, aki az 1992-93-as bajnoki évben a DVSC kölcsönjátékosaként szerepelt a Békéscsabában, és a tavaszi szezonban együtt játszott Váczival. Állítja, ő sem volt szent, de a munkája, illetve a családja, a csapattársai és klubja iránti tisztelet miatt sem engedhette meg magának, hogy alkoholos állapotban menjen edzésre mérkőzésre. Kapusként ezt pláne nem tehette volna, ha mégis megtörténik, biztosan hazazavarják. Horváth úgy látja, Váczi Zoltán hazudik az ő alkoholfogyasztási szokásával kapcsolatban, és nem szeretné, ha besározná a becsületét, őt ugyanis a mai napig tisztelik azok a békéscsabai, debreceni drukkerek, akik annak idején meccsre jártak, ezért szeretett volna reagálni a cikkben megjelentekre.
Már sokszor nyilatkozott róla, nem brahiból csinálta. Másképp nem tudta volna elviselni a sztárságot, hogy mindig tőle várják a gólokat, a meccs megnyerését. Amikor a Fáy utcába került, a cigaretta maradt stresszűzőnek. A szertárban szívta a csikket a mérkőzések szünetében, miközben Gellei Imre (a Vasas akkori vezetőedzője – a szerk.) az öltözőben magyarázta a taktikát. – Nem érdekelt, ki mit mond erre, ahogy az sem, mi volt a csütörtöki edzésterv. Nekem az volt a horgásznapom, csak ültem a pecabottal meg a csomag cigimmel, és kitisztult az agyam. Illovszky Rudi bácsi tudta, hogy én ettől leszek jobb. Mondta is Gellei Imrének, hiába büntet meg, ő duplán kifizeti nekem az összeget másnap. Mert ha lógok is, tiszta fejjel másnap én fogom hozni a meccset.
Ma már elképzelhetetlen, hogy ilyen életvitellel valaki a legmagasabb szinten játsszon, de Váczit még külföldre is hívták. A Békéscsaba Intertotó Kupa-menetelése során kiejtett Drezda és a Werder Bremen is csábította, de ő nem akart napi 20 kilométert futni. Görögországba viszont ment volna az első osztályba, ám visszahívták a próbajátékról, mondván, hogy a Torgyán leszólt: kell a Fradinak. – Utáltam a Fradit, de profiként igent mondtam, csak az érdekelt, hogy a pályán lehessek. Azonban a vezetőség behívatott, és mondták, hogy ha a fizetésemből leadok 100 ezret, akkor kezdő leszek, ha nem, ülök a padon. Nem vagyok madár, az utóbbit választottam.
Edzés végeztével, immár cigivel a szájában, felülünk a kétsoros péceli lelátóra, az egyik szék mellett három deréknyi fatönk áll ki a földből. Akármerre kanyarodunk a múltban, a magyar futballt fojtogató korrupt módszerekbe botlunk. Szinte magától értetődő, hogy az ő csapatainál is jöttek apukák, akik pénzt tömtek volna a zsebébe, ha kezdő lesz a gyerekük. A szenvedélyt viszont szerinte nem ez öli ki a magyar játékosokból. – Mi vagyunk talán az egyetlen ország, ahol kétszer alapoznak hosszan az évben, nyáron és télen. Máshol nem pihennek hónapokat, Angliában karácsonykor is van forduló. Mi meg csak futtatjuk a játékosokat, amíg a végén már a labda látványától is elhányják magukat. Sokakat ez éget ki teljesen.
Lassan lemegy a nap Pécel fölött, de újabb cigaretta gyullad, a politikával zárjuk a beszélgetést. Váczi ugyanis a fanatikus Vasas-drukker Schiffer András rábeszélésére felkerült az LMP országos listájára a 2014-es választásokon. Viszont nagy hibának tartja, hogy nem hazai pályán, Angyalföldön indították, ott Schiffer húga volt a jelölt. – Van két menhelyes kutyám, így a sport, a gyermek- és családvédelem mellett az állatok védelme voltak a témáim. De kiszálltam, nem érdekel már a politika, úgysem az történik, amit a kisember szeretne. Hogy mi lenne, ha András visszatérne, és hívna? Elgondolkoznék.
Búcsúzunk, de Váczi marad. Pécelen, a kopott gyepszőnyegen a kicsikkel. Ez számára a világ közepe.
