A politikai függőségben élő magyar foci a saját fejlődését teszi lehetetlenné

Államilag dotált klubelnök, pénzzel kitömött, motiválatlan fiatalok. Becsey Zsolt volt fideszes politikus többek közt ezekben látja a valódi gondot.

– A taó megjelenésével pedig együtt jár, hogy az „adományozó” olyan kapcsolatrendszerbe kerül az adott klubvezetővel, amely számára abszolút pozitív (egyébként sem kerül pluszpénzébe), hiszen az nemcsak anyagi, hanem személyi vagy hatalmi kapcsolatrendszer formájában is megtérülhet neki.

– Persze Ukrajnában vagy épp Szerbiában is hatalmas az oligarchanyomulás a labdarúgóklubokon (így akarnak társadalmi megbecsülést szerezni), azzal a különbséggel, hogy ezen országok futballjában tudtommal nincsenek jelen nagy mennyiségű állami pénzek. A befektető annyival száll be, amennyije van. A vállalkozást ennek szellemében piaci alapon mozgatják, míg nálunk ez nem így van.

– Az Orbán-kormányok prioritásként tekintenek a sportra, s azon belül a labdarúgásra. Erről miként vélekedik? Hallott-e olyanokról fideszes körökben, akik mindezt ellenezték?
– Ellenzői irányról nem hallottam. De az nem baj, sőt jó, ha a futball nagyobb figyelmet kap, beépül a magyar társadalompolitikai modellbe, ez valóban a modern magyar nemzettudat és büszkeség része lehet. Az már probléma, hogy a politika belépett a professzionális klubvezetők helyére. Ugyanis azokat, akik a pénzt adják (taóadományozók, szponzorok, monopol- és állami tulajdonú szolgáltatók) nem lehet elválasztani a politikától, vagyis nem fognak a pénzükért maximális teljesítményt követelni. Meg lehet azt magyarázni, hogy részükről ez piacilag szükséges marketinglépés, de az összefüggések nem tudják ezt alátámasztani. Egyetértek például azon elképzeléssel, hogy

a közpénzek felett rendelkező politikusok ne lehessenek klubtulajdonosok vagy klubvezetők. Emiatt nem is jönnek komoly külföldi befektetők, hiszen azok olyan versenytisztaságot várnak, mint amilyen Angliában vagy Skóciában van,

ahol simán negyedosztályba soroltak egy csődbe jutott Portsmouth-t vagy Glasgow Rangerst míg nálunk még a fegyelmi bizottság többmércés döntései is megmosolyogtatók.

– A társasági adó 2011 óta jelent segítséget sok egyesületnek, ugyanakkor túlzott kényelmet is ad. A rendszer az írás elkészültekor még csak kétéves volt, ma már hat. Mit gondol e támogatási forma szerepéről a magyar sportban? 
– Pozitív, hogy az infrastruktúra fejlődött, és rengeteg fiatal játékos került be a sportág vérkeringésébe, de rosszul lett megoldva az ösztönzés. Szakmai és nem pénzügyi ösztönzést kellett volna megvalósítani a liga, illetve a klubtulajdonosok felé, hogy minél több magyart építsenek be.

– Ugyan a Magyar Labdarúgó-szövetség beszállt, és fizet azon első osztályú csapatoknak, amelyek minél több fiatalt szerepeltetnek, ám amennyire érzékelem, ez nem biztos, hogy sikeres, a magyar fiatalok több pénzt zsarolnak ki mindennemű többletteljesítmény nélkül A rendszerbe kerülő pluszpénz, amely több csatornán (Szerencsejáték Zrt., MTV, taó, MLSZ) keresztül érkezik, automatikusan ki van adva. Céltartalékot kéne létrehozni, s a többletpénzek nagy részének átutalását feltételhez kötni – például növekedést kell elérni a ténylegesen megjelenő nézőszámban vagy a klubcsapatok nemzetközi szereplésében.

– A taó egyik árnyoldala, hogy fejnehézzé tette a klubokat, csak erre számítanak
– Persze, mert a taó miatt nem áramlanak magánszereplőktől piaci bevételek a klubokhoz. Most hallottam az egyik kiváló specializált közgazdász elemzését arról, hogy a közpénzek nem beemelnek magánforrásokat – amelyek idővel a közpénz helyébe lépnének –, hanem kiszorítanak szponzori magánpénzeket a fociból. Végső soron a futball marketingpiaci látványszakma. Mindebben

az államnak csak pozitív, ösztönző szerepet kellene betöltenie, nem pedig közvetlen szponzorként megjelennie. Ezáltal ugyanis torzulnak a versenyviszonyok.

Nem független piaci kérdés, hogy melyik csapatnál jelenik meg taópénzzel egy nagyobb nyereségű cég. Nem értem teljesen, hogy a jó célú rendszer versenyszempontból miként tud így működni. Igaz, az Európai Unió mindezt jóváhagyta, ami fontos, de a valódi eredmény kulcsa itthon van.

– Ha már taó és versenyszemlélet: a Puskás Akadémia a rendszer 2011-es működése óta a fociba bekerülő 23,2 milliárd forintból magasan a legtöbbet, 13,9 milliárdot kapott. Négy éve még úgy gondolta, hogy csak az NB I-be jutás miatt térnek el a nevükben is szereplő utánpótlásképzés útjától. Azóta látható, nem egyszeri esetről volt szó.
– Koncepcionálisan és szakmailag is nehezen követhető számomra, ami Felcsúton zajlik, hiszen nem lehet tudni, mi is a filozófia. Először úgy tűnt, a Videoton nevelőcsapataként funkcionálnának, majd összeraktak egy csapatot az NB I-re, így vetélytársai lettek a székesfehérváriaknak. Saját neveléseiket ugyanakkor nem NB I-es húzójátékosnak tartották meg, hogy később eladják, ebben különböznek a tizenöt évvel ezelőtti MTK-modelltől. Csak Sallai Rolandot értékesítették az APOEL-nek. De amit például Gyurcsóval és Kleinheislerrel csináltak, az kevésbé tűnik racionálisnak, hiszen közben maguk is élcsapat lettek. A Paks kivételével sehol nem látok hosszú távú klubfilozófiát.

– Ugyan az Európai Bizottság márciusban engedélyezte, hogy újabb hat évig fennmaradjon a taó, ellenben ez sem örök életű. Mi lesz, ha nem lesz?
– Ha van pár évünk, akkor az államnak az iskolai nevelésnél kéne most belépnie. Iskolákra építeni csapatokat, edzők tornatanárként megnyíló lehetőségeit erősítve és ezáltal tömegesen sulibajnokságokat létrehozva. A pályaépítési programban ugyanis rengeteg pálya épült, de amerre én járok, lakat van rajtuk, gyerek sehol. Tehát eltűnt a grundszellem, ezzel együtt pedig a rengeteg iskolai edzés és bajnokság. A mai társadalmi viszonyok között nem látok más lehetőséget, mint az iskolákat, ahonnan nagy tömeget be lehet hozni. Belgiumban voltam diplomata jó tizenöt éve, ott az ebédszünetben gyilkos sulimeccsek voltak a fiatalok között. Nagy energiát fektettek abba, hogy a suliban a fiatalok imádják a focit. Magyarországon az akadémiákra azért nem lehet csak minőséget építeni, mert a szegény sorsú gyerekek nem fognak oda bekerülni. Kontraszelekciós mechanizmus van: a szülők azért fáradoznak és esetleg fizetnek, hogy a gyerekük játsszon, amikor az iskola ingyen kéznél van.

– Azt is írta négy éve, hogy nem érti, miért adnak el egyes akadémiák külföldre tizennyolc év alatti játékosokat. Nos, az első, ami szembejön velük kint, az a magasabb szintű edzés.
– Egyetértek, szakmailag ez így is van, de szinte mind elkallódtak, például a korábban a Liverpoolt megjáró játékosok Gulácsi kivételével. Másodszor, a nagy számok törvényét nézve sem jutottak előrébb. Nekünk az első ligákba kéne behozni játékosokat, hogy abból legyen jó pénz – ahogy Horvátországban csinálják. Így lehet pénzt keresni, s ezzel együtt mozgatni egy játékospiacot. Ugyanis a bejövő pénzből fiatal játékosokat vesz majd másoktól itthon egy exportáló klub az első csapatba vagy az akadémiájára.

– Úgy látom, hogy aki 14-15 évesen kiment, nem vitte többre, mint akit 20 évesen eladtunk az NB I-ből. Még akkor is, ha az NB I sebessége olyan, amilyen – most meg ráadásul halálra is fizetjük őket

– A Honvéd pozitív példa, saját nevelésű magyar fiatalokkal nyert 2017 tavaszán bajnoki címet. Ám amint kilépett a nemzetközi színtérre, szemmel látható volt a különbség
– Nem érdeke a kluboknak a nemzetközi szereplés. Nincsenek jól premizálva, érdekeltté téve a játékosok abban, hogy a maximumot hozzák ki magukból, így minél hamarabb kiesnek. Hat éve nem jutott csapatunk a jól fizető európai csoportkörökbe, ez már a Balkánon is rekord.

Azért is hiba, hogy a fiatalokat telenyomják pénzzel, mert így a nemzetközi szereplés is független attól, mennyi pénzt kapnak. Nem érdekli, hogy többet keressen, vagy hogy eladják külföldre, ahol teljesíteni kell.

A klub pedig nagyrészt az állam oldaláról érkező finanszírozásból él, nem alapvetően a piacról, vagyis neki is majdnem mindegy. Jól elvannak egymással a szereplők – ki is taszítják maguk közül az igényesebbeket –, nem kell külföldi tükör.

– A másik problémát a kiteljesedésnél abban látta, hogy nem megfelelően menedzselik a játékosokat. Mint írta, központilag létrehozott MLSZ-menedzserirodára van szükség. Ezzel ellentétes, hogy alapvetően piaci alapú labdarúgásról volt szó idáig, amelynek fontos szegmense a játékosok képviselése.
– Abnormálisan működik az exportrendszer. Szerbiában vagy Ukrajnában egy klubtulajdonosnak az az érdeke, ami a játékos mögött álló menedzsernek: jól működjön egy vállalkozás, s minél több pénzért eladják a játékosokat. Nálunk az a probléma, hogy a klubtulajdonos politikusok vagy a politika felé mozgolódó vállalkozók a közmegrendelések szempontjából függőek. Ezért nem a játékoseladásból származó árbevételben, hanem az egyéb irányított pénzek beszerzésében érdekeltek. Nem piaci alapon kelnek el a játékosok: bármennyire rossz is az NB I, nem lehet eladni másfél millió euróért Nagy Ádámot a sikeres Eb után. Ilyen nincs, illetve a menedzserek részéről azonnali pénzleszakítást jelez, nem tervszerűen felépített modellt. Akkor nem adom el, hiszen hiába vettek helyette három játékost, mindegyik rosszabb volt, mint ő.  Az egy horvát ifi játékos ára volt, olyan is lesz a respektje odakint. Egy cseh vagy horvát élcsapat vagy Hagi klubja Romániában csak nagy pénzekért ad el játékost, mert abból él.

– Megkérdőjelezte a 16 csapatos NB I-et, a 12-es mezőnyt jobbnak ítéli?
– Nem jobb. Ez egyértelmű. Korábbi írásomban arra céloztam, hogy nem tudtunk behozni annyi játékost, aki kitöltötte volna a tizenhatos mezőnyt, illetve ameddig nem özönlöttek be a taó- vagy más közpénzek, több csapat is csődbe ment. Az akkori finanszírozási probléma a mostani nagy állami segítséggel eltűnt. Majd pont fordítva ültünk a lóra. Akkor csökkentettük a létszámot, amikor megszűntek az anyagi gondok. Ráadásul ha a taópénz az utánpótlás-nevelésnél eredményben jelenik meg, akkor fel kellene tudnunk tölteni a tizenhat csapatot.

– Nézőszám tekintetében is bőven a régiós átlag alatt vagyunk. Mi kell ahhoz, hogy többen menjenek ki a stadionokba?
– Egyszerű: futballt kell csinálni. Ha klubelnök lennék, kimennék az iskolákba, B közép bérleteket adnék a gyerekeknek, toboroznék magam alá az iskolai serdülő- vagy ificsapatokba, micisapkás, tapasztalt játékosmegfigyelőket kérnék fel a jó szemű nyugdíjasok köréből. A családok felé megjelennék a munkahelyen úgy, hogy a kafetériába tenném a bérlet vásárlását. (Ehhez persze saját nevelésű, nem pedig vásárolt idolok is kellenének.) De ezt nem csinálják. Azért, mert a klubelnöknek abszolút lényegtelen, mit ad el. Persze megfelelő marketinggel meg lehetne támogatni, ám ha a klubelnök nem igazán érdekelt abban, hogy növelje a nézőszámot, s nem tesz valódi lépéseket a megoldására, akkor gond van. Ez pedig azt jelenti, hogy az ő marketingbevétele, amelynek legalább megközelítőleg relációban kellene állnia a nézőszámmal, egyszerűen állandó bevétel. Ez független attól, hányan nézik meg a meccset. Jellegzetes, hogy épülhetett olyan stadion is közpénzből, ahol nincs kapu mögötti B közép, de van nagy parkolóval VIP-rész.