Gianluigi Buffon az övéit siratta hétfő este a svédek ellen elveszített vb-pótselejtezős párharc után, mi a mieinket kedden, de már a meccs előtt. A Costa Ricával szembeni keddi barátságos évzárón a Groupama Aréna foghíjas lelátóin körülnézve egy 2003-as magyar–észt meccs ugrott be az embernek. 457 fizető néző előtt kaptunk ki a harmatgyenge északiaktól egy év végi összecsapáson. Akkor még a válogatottat azért kívánták a pokolba a szurkolók, mert egy lettországi vereség miatt lecsúsztunk a pótselejtezőt jelentő második helyről, így nem játszhattunk a portugáliai Eb-re jutásért. Ma elérhetetlen messzeségben ez a szint: a válogatottért szorítók már akkor kibújnának a bőrükből, ha képesek lennénk legyűrni egy törpeállam csapatát.
Bizony, 2017 arról szólt a nemzeti csapat számára, hogy kedvükre leckéztettek bennünket a néhány tízezres államok. A focitörténelem során mi kaptunk ki először néhány hónap leforgása alatt Andorrától és Luxemburgtól is. A statisztikusok a találkozó előtt azt találgatták, vajon elérjük-e a 2009-es mélypontot (három győzelem mellett hat vereség egy naptári évben), vagy 2001-ig zuhanunk vissza (akkor mindössze két sikert jegyeztünk tizenegy meccsből). Alig másfél évvel az ünnepelt Eb-szereplés után odáig süllyedt a magyar válogatott, hogy már a szurkolótábora sem kíváncsi rá. Akik tombolva ünnepelték a nagykörúton az akkori sikereket, most közleményben adták Dzsudzsákék tudtára: annyit sem ér a játékuk, hogy a helyszínen biztassák őket. Ennél kristálytisztábban nem is lehetne kifejezni azt a lejtőt, ahol tavaly meglódult a csapat. A kérdés csak az, ki fogja megállítani.
Szélesi Zoltán már biztosan nem: a két barátságos mérkőzésre beugró tréner a hétfői, telki sajtótájékoztatón nyilvánvalóvá tette, nem vállal sorsközösséget a labdarúgókkal a luxemburgi 1-2 után. Nem gondoljuk, hogy meglett futballisták ettől rátalálnak a győztes útra, biztosra vesszük, hogy Georges Leekens, Szélesi már októberben kinevezett utódja is másban hisz.
A 4-3-3-as felállásban biztosan, ezt kedd este is tapasztalhattuk. A hadrend, amelyet a belga válogatott is játszik, egészen újszerű a válogatott számára, láthatóan nehezen sikerül hatékonyan játszani. Itt ugyanis jórészt az volna a két szélső támadó feladata, hogy a vonal mellé húzódva teret nyisson a labdával a centert kereső, hátulról érkező középpályások számára. Luxemburgban Németh Krisztián és Ugrai Roland töltötte volna be ezt a szerepet, de vajmi kevés olyan akciót láthattunk, amelyben a centerjátékot csak hírből ismerő Nikolics Nemanja le tudott volna készíteni labdákat Pátkai Máténak, Dzsudzsák Balázsnak vagy épp Nagy Ádámnak. Ilyenre ezúttal sem került sor.
Costa Rica ellen sérültet jelentett a csapatkapitány, így Szélesi Zoltán kényszerűségből és frissítés céljából hét helyen is változtatott a kezdőn. A kapuba Dibusz Dénes, a hátvédsorba Bese Barnabás, Vinícius Paulo és Szabó János került, középen Varga József és Nagy Dániel, a jobb szélen pedig Priskin Tamás kapott lehetőséget. Az első félidő legizgalmasabb pillanata Nikolics Nemanja gólja volt, amely az után született, hogy csatárunk szó szerint belebotlott Ugrai Roland szabadrúgásába a 37. percben. De mit kellene várni egy olyan csapattól, amelynek nyolc kezdőjátékosa a futballistatemető NB I-ben edződik, míg az ellenfél futballistáinak az amerikai egyletek mellett a Celtic, a Bologna, az Espanyol vagy épp a Deportivo La Coruna adja a kenyeret? A szerb-magyar gyökerű támadó gólt ígért visszatérésével, és tartotta a szavát, két meccsen kettőt lőtt.
A kapu mögötti lelátórészt félig üresen hagyó magyar tábor híján a gyerekszektor teremtett hangulatot. Nekik még rövid idő is elég a focisokkok feldolgozására, az idősebbeknek ez már nehezebben megy. Dibusznak csak Bolanos és Oviedo lövéseinél kellett nyújtóznia, így a hátborzongató évet záró válogatott végül becsületből 1-0-ra győzött a vb-résztvevő Costa Rica ellen. Vajon ezzel a rémálomnak is vége?
A mérkőzés percről-percre tudósítását itt lehet megnézni.
Válogatott felkészülési mérkőzés
Magyarország–Costa Rica 1–0
Gól: Nikolics 37.
Budapest, Groupama Aréna, 9860 néző.
V: Harkam (osztrák).
