Nem nyugszanak a kedélyek a szombati FTC–Debrecen találkozót követően. A rendőrség és a klub továbbra is keresi azokat a verekedőket, akik összetűzésbe kerültek egy korábbi vezérszurkolóval a meccs alatt. Az illető késsel megsebesített többeket, majd alaposan megverték. Megpróbáltuk szóra bírni a zöld-fehérek egykori kedvenceit, kíváncsiak voltunk, ők miképp találnának megoldást a kialakult helyzetre. Bánki József és ifjabb Albert Flórián elhárította érdeklődésünket, de voltak, akik szívesen nyilatkoztak, például Vincze Ottó.
„Bebizonyosodott, hogy a magyar pályákra kellenek a szurkolók, akár ultráknak, akár B-középnek hívják őket. A játékosok maguk mondták, hogy hátborzongató volt ennyi ember előtt játszani. Egy közepes meccset is egy-két szinttel magasabbra emelnek, ott a helyük a stadionban” – véli a csapat Bajnokok Ligája-menetelésének egyik szereplője. Hozzátette persze, hogy ilyen incidens nem engedhető meg a stadionban.
„Több ezer embert ugyanakkor nagyon nehéz kontrollálni, mint az óvodában, hogy ki veszi le a cipőjét és ki nem. A következményeknek lesz visszafogó erejük, de továbbra is szurkolópárti vagyok.
Rajongok az FTC-ért, kötődöm a mindenkori szurkolóihoz, tőlük érezte magát annak az ember, aminek. Az embernek optimistának kell lennie, mert az ilyen incidens eddig sem volt jellemző, és a jövőben sem lesz az” – hangsúlyozta.
Telek András kint volt a meccsen, de egy oldalsó szektorban, és csak a találkozó után értesült a verekedésről, késelésről. „Nem tudom, hogyan lehetne ezt megfékezni, én is rosszul vagyok tőle. Se a Fradi imázsának, se a szurkolóknak nem tett jót az balhé. A kamerákkal azonosíthatják az elkövetőket, így nincs is más feladat, mint örökre kitiltani őket a stadionból” – mondta Vincze csapattársa. A volt söprögető hangsúlyozta: „Mindenkinek meg kell értenie, hogy
a mai kor meghaladta már azt, hogy a stadion környékén éljék ki az agresszivitásukat az emberek. A meccs ugyanolyan kulturális program, mint a színház, csak nem úgy öltöznek fel. Azt kell elérni, hogy ezt mindenki belássa.”