A magyar labdarúgó-válogatott nemrég kinevezett kapitánya, Georges Leekens egyelőre – ahogy többször is fogalmazott – tájékozódik, felméri a terepet. Na meg, amikor ideje engedi, interjúkat ad. Most például az Origónak beszélt hosszabban. A beszélgetésből kiderül, amikor felkérték a munkára, természetesen tisztában volt a magyar futballal s annak „fantasztikus múltjával”, ráadásul volt alkalma játszani magyarokkal is egy csapatban, ugyanakkor sietve hozzátette, a múltra nem tud hatással lenni, így a jelenből kell erőt meríteni.
Magáról elmondta, szenvedélyes ember, aki szeret szövetségi kapitány lenni, és szerinte vannak pozitív dolgok Magyarországon, például a stadionok és edzőközpontok, de sokat kell még dolgozni.
„Nem ez a legkönnyebb munkahely, amit választhattam, de nagy a kihívás. Sokan mondják, hogy igazi lehetetlen küldetésre vállalkoztam, de minél többen mondják ezt, nekem annál jobban tetszik” – emelte ki.
A Luxemburg és Costa Rica elleni mérkőzések kapcsán arról beszélt, hogy bölcs döntést hozott azzal, hogy nem ugrott fejest, azaz csak megfigyelőként volt jelen, de így nehezen élte meg a kétszer 90 percet. Az előbbivel kapcsolatban rávilágított:
„Lehet sírni, de ezt mi rontottuk el, tehát ki is lehet javítani.”
Ami a szakmát illeti, Leekens úgy látja, közelebb kell tartanunk a labdát az ellenfél kapujához, ha több mérkőzést szeretnénk nyerni, és nem lehet ennyi labdát eladni. Ezenkívül tenni kell azért, hogy az ellenfelek ne játszanak túl könnyen a magyar csapattal szemben. S persze újból hangsúlyozta a sok munka jelentőségét, hozzátéve, hogy érdemes két lábbal a földön állni: „Nem szaladgálnak Messik vagy Ronaldók a magyar pályákon, éppen ezért a rendelkezésre álló játékosokból kell a legjobb egységet megtalálni.”
Arra a kérdésre, hogy mire lehet tőle számítani, kifejtette, utál veszíteni, szóval abból minél kevesebbet szeretne. A válogatás tekintetében pedig csak a teljesítmény számít, továbbá intelligens, jó csapatszellemmel rendelkező játékosokra van szükségre, akik megértik, nem lesz mindig náluk a labda.
Leekens már több bajnoki mérkőzést, több fiatalt is látott, nekik is üzent:
„a tehetség és a technika nem elég, hogy valaki eljusson a nemzetközi szintre. Intelligencia és komoly fizikum is szükségeltetik. Mindenben jónak kell lenni, ezt pedig csak kemény munkával lehet elérni, szenvedni kell érte.”
Kiemelt még két dolgot. Egyrészt azt, amit már Storck is: kell a nemzetközi tapasztalat. Másrészt, hogy nem baj, ha a fiatalok tovább maradnak az NB I-ben és előbb hazai szinten válnak jobb játékosokká. Nem szabad nagyon fiatalon túl nagyot lépni fölfelé.
