Miért Pirlo volt minden idők leglazább futballistája?

Zsenialitás és profizmus – Andrea Pirlo a régimódi klasszisok egyik utolsó mamutja volt.

Ha magyarázni kellene, hogy miért volt korának legkülönlegesebb játékosa Andrea Pirlo, említhetnénk sajátosan flegma mozgását, a nem épp túl olaszos, kifejezéstelen arcát vagy akár azt a tényt, hogy Olaszország három legnagyobb klubjában is pályára lépett, a rivális csapatok szurkolói mégsem haraggal, hanem inkább hálával gondolnak vissza rá.

A legkevesebbet az Interben játszott, ahol nem is azon a poszton szerepeltették, melyet később ő tett világhírűvé. Pirlo pályafutása a Bresciában indult, ahol már tizenhat évesen bedobta a mély vízbe Mircea Lucescu. A kezdetben támadó középpályást játszó Pirlo 2000-ben megnyerte az U21-es Európa-bajnokságot, nem mellékesen a torna legértékesebb játékosa és gólkirálya is ő lett. Nagyszerű teljesítménye az Internél sem maradt észrevétlen, ám két szezonban is hiába próbálkozott bekerülni a kezdőcsapatba, mindkét esetben kölcsönadták. 

Második bresciai tartózkodása hozta meg az áttörést játékstílusában is, ahol a legendás Roberto Baggio foglalta el a támadó középpályás posztját 2000-ben. Carlo Mazzone vezetőedző ennél fogva kénytelen volt visszavonni Pirlót egészen a védelem elé, mélységi irányítóként játszatva. Már új szerepkörében számított rá új csapata, a Milan, mely közel tíz évig az ő karmesterkedésével dominálta Európát.

Carlo Ancelotti híres rombusz középpályája Gennaro Gattusóval, Clarence Seedorffal, Andrea Pirlóval és Kakával egy bajnoki címet, két Bajnokok Ligája-győzelmet hozott a konyhára, illetve a büntetőkkel elvesztett BL-döntőt az emlékezetes 2005-ös szezonban. Akkor a Liverpool 3-0-s hátrányból verte meg a jobb erőkből álló Milant, de két évvel később ugyanebben a párosításban újra a milánóiak hódították el a serleget.

Pirlo jelenléte nem csupán klubjában, hanem a válogatottban is garanciát jelentett a sikerre, hiszen ha ő nincs, akkor szinte biztos, hogy Olaszország nem nyeri meg a 2006-os, németországi világbajnokságot. Pirlót háromszor is megválasztották a meccs legjobbjának a tornán – köztük a döntőben is, három gólpasszával és egy góljával pedig statisztikailag mérhetően is hozzátette a magáét Olaszország sikeréhez.

A halott labda mestere

Andrea Pirlo nemcsak játék közben volt klasszis, hanem kivételes rúgótechnikája révén a rögzített szituációk is specialitásának számítottak. A Serie A-ban 28 szabadrúgásgóljával Sinisa Mihajloviccsal holtversenyben ő tartja a rekordot. Egyszer bevallotta, hogy a Lyonban nagy karriert befutó brazil Juninho Pernambucanótól tanulta el a technikát, miszerint három lábujjal kell érinteni a labdát.

A dicsőségtábla ecsetelése mellett meg kell állnunk, hogy megemlékezzünk Pirlo futballtörténeti jelentőségéről is. Amellett, hogy forradalmasította a mélységi irányító posztját, olyan kivételes mozgatórugója volt csapatainak, mint napjainkban Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo. A képlet egyszerű volt: ha Pirlónak minden mozdulata klappolt, labdái gyorsak és pontosak voltak, akkor szinte biztos volt a győzelem, ellenben ha rossz napja volt, és lassan mozgatta a csapatot, akkor nehézkes játékra és rossz eredményekre lehetett számítani. Utolsó két évében a Milannál pontosan ez történt, s ezért aggatták rá a kiégett, kiöregedett címkét – mint kiderült, korán. Lejáró szerződése miatt ingyen igazolt át a Juventushoz, mely az idei évig zsinórban szállítja a bajnoki címeket, a motort pedig Antonio Conte vezetőedző indította be Andrea Pirlóval 2011 őszén.

Ha a lábán van a labda, akkor ébren álmodhatsz – mondta róla költői eleganciával válogatottbeli és torinói csapattársa, Gianluigi Buffon. Sokatmondó, hogy már huszonéves korában megkapta az Il Professore becenevet, életrajzi könyve pedig még aktív juventusos időszakában, 2014-ben jelent meg Gondolkodom, tehát játszom címmel.

A könyv valódi csemege, melyből kiderül, mit csinált 2006 nyarán, a vb-döntő előtt, és érdekes az is, amilyen mániákusan beszél Pep Guardioláról és a modern futball talán legizgalmasabb házasságáról, mely végül csak a szereplők képzeletében történt meg. A kései Ancelotti-éra vége egyre kilátástalanabb volt a Milannál, melyben Pirlo is alaposan benne volt, a Barcelonában közben világverő csapatot felépítő Guardiola pedig megpróbálta magához csábítani az olasz középpályást.

Még egy Barcelona elleni barátságos meccs után meghívott az irodájába. Diszkrét, elegáns bútorok mindenhol és egy kis vörösbor az asztalon. Ez jó kezdés – motyogtam magamban.

Hiába azonban a kölcsönös szimpátia, a Milan nem engedte el a Barcába, pedig elképzelni is félelmetes, hogy milyen középpályás sort alkotott volna Sergio Busquetsszel, Xavival és Iniestával.

A hasonló poszton játszó, válogatottszinten két Európa-bajnoksággal többet nyerő Xavi egyébként még 2014-ben mondta azt, hogy csak Pirlo miatt nézi a Juventus meccseit: Futballista, csupa nagybetűvel. Látványos minden, amit csinál. Jelenleg nincs olyan játékos, aki osztozna Pirlo tehetségében.

Andrea Pirlo a Milanban és a válogatottban egymást kiegészítve halálos párost alkotott Gennaro Gattusóval, aki szinte parodisztikus módon nyújtotta az ellenpontját annak, amit Pirlo képviselt. Technikailag képzetlen, a passzjátéka felejthető, gólokat szökőévente szerzett, agresszivitása és alázata azonban összemérhetetlen Pirlo zsenialkatával.

Egészen különleges figura a pályán belül és kívül egyaránt. Amikor nála volt a labda, mindig elgondolkodtam azon: lehet, hogy szakmát kellene váltanom. Hogy fejlődött-e Pirlo attól, hogy velem játszott? Ne beszéljünk baromságokat, ne keverjük a Nutellát a szarral!– fogalmazott Gattuso Pirlo visszavonulásának hírére reagálva.

Nem vitás, hogy élvezet volt nézni Pirlo játékát, s ahogy önéletrajzi könyvében bevallja: legalább annyira élvezte odabentről is. Ha egy csapatba tartozol, akkor mindenki hozzátesz az örömödhöz. Bizonyos szinten jobb, mint a szex, hiszen több ideig tart, és ha balul sülnek el a dolgok, nem lehet minden csak a te hibád.

Pirlót sokan a modern labdarúgás filozófusának tartják, könyvében pedig számtalan példát hoz arra, hogy a futballt fele-fele arányban kell játszani, vagyis először fejben, aztán lábbal. Váratlan módon egy titkot is elárult, miszerint ülve is lehet hasznosnak lenni: A legjobb ötletek a teljes koncentráció állapotában jönnek, vagyis akkor, amikor a vécén ülsz.

Visszatérve a címben feltett kérdésre, a mentális erő és az ebből fakadó magabiztosság lehet talán a válasz. Pirlo karrierjének egyik szimbolikus pillanata öt éve, a 2012-es Európa-bajnokság negyeddöntőjében épp ezt példázza. Tizenegyespárbajokra került sor, Anglia pedig 2-1-re vezetett az olaszok ellen, amikor ő lépett oda a labdához. Joe Hart grimaszai és különös tánca ellenére Pirlo hihetetlen higgadtsággal panenkázta be a büntetőjét, és Olaszország egészen a döntőig menetelt.

Az utóbbi két évben a New York City FC-ben vezetett le az olasz karmester, hatvanegy meccsen egy gólt szerezve. Utolsó meccsén 2-0-s sikerrel hálálta meg csapata, hogy őket választotta egy példátlan pályafutás utolsó fejezetéül.

S hogy mi történt 2006. június 9-én? Azt a délutánt Berlinben alvással és playstationözéssel töltöttem. Este kimentem a pályára, és megnyertem a világbajnokságot.