Piknikhangulat és 200 fős „B-közép”: ilyen a foci Ausztráliában

Megnéztünk egy átlagos meccset Sydneyben, tízezer embert találtunk. A színvonal mondjuk még nem az igazi.

A magyarországi viszonyokat alapul véve nehéz elképzelni, hogy egy alig hat éve alapított klub meccsére minimum 10 ezer néző látogat el kéthetente – természetesen a csapat aktuális szezonra szóló mezét büszkén viselve. A Western Sydney Wanderers fiatal kora ellenére szép sikereket tudhat maga mögött: első hivatalos idényükben az ausztrál bajnokság első helyéig jutottak, hogy egy évre rá, 2014-ben elhódítsák az ázsiai bajnokcsapatok első számú sorozatát, az AFC-bajnokok ligáját.

A tőkeinjekció tehát gyorsan meghozta gyümölcsét az ausztrál rekordbajnok, Sydney FC-vel való rivalizálást tekintve: a Wanderers első két évében mindent megnyert, amit lehetett. A nagy sikereket csendesebb évek követték, a jelenleg zajló, féltávnál tartó ausztrál alapszakaszban a tíz csapatból csupán a hatodik helyen állnak, ám ez a legkevésbé sem zavarta azt a 10 771 nézőt, akik szerdán az Adelaide United ellen biztatták kedvenceiket.

A győztes döntő az ázsiai BL-ben: 

A klub új stadionjában még most is zajlanak építési munkák, de az átmeneti időszakban is szép otthont kapott a csecsemőkorú csapat: a 2000-es nyári olimpiára épített, s azóta némileg átalakított és visszabontott ANZ Stadionban játsszák hazai mérkőzéseiket. A bökkenő ott van, hogy hiába az elmúlt húsz év óriási anyagi és népszerűsítési lökete az ausztrál szövetség részéről, a 83 ezres arénát egyelőre a Tim Cahill fémjelezte – az oroszországi vb-re egyébként kijutott – ausztrál válogatott meccsein is alig sikerül megtölteni.

Hangulatot az ásítozóan üres stadion látványa ellenére is sikerült varázsolnia a kapu mögött helyezkedő „B-középnek”, az Adelaide United elleni bajnoki rangadón (a déliek három ponttal előzték meg a meccs előtt a Western Sydney Wandererst). A 200 fős kemény mag hangereje a lefújás pillanatáig nem hagyott alább, az európai meccsekről ismerős rigmusokat énekelték. Volt, hogy egy-két popsláger dallamát is kihallhattuk a morajlásból, de a helyiek fel sem kapták rá a fejüket.

Márkaépítés vs. hagyománytisztelet

A magyar futballfinanszírozási anomáliák közepette mi magyarok már kevés dolgon lepődünk meg, de a WSW FC-t – bajnoki létszámhiány miatt – maga az ausztrál szövetség alapította, majd tartotta fenn jó két éven át. Ezután sikerült végre saját tulajdonost találni, s bajnokságot, ázsiai BL-t nyerni, egy egészen jól menő brandet építeni. Ausztráliában nem a sydney-i az egyetlen földből kinőtt új focis márkanév: az arab tulajdonú City Football Group, amely az angol Manchester Cityt is birtokolja, 2014-ben vette meg a Melbourne Heartsot és csinált belőle Melbourne Cityt. Miképp az angol „anyaklubnak”, nekik is rögvest égszínkék lett a mezük. Hiába, itt nem a hagyománytiszteletért fizetnek. (GB)

A szurkolók összetétele a középkorú férfi szurkoló európai mítoszára fittyet hányva elsősorban családokból, és nem kevés nyugdíjasból tevődött össze. Előttem hattagú család csemetéi játszadoztak papírrepülőkkel a második félidőben, miközben apjuk lázasan kereste telefonján a legjobb élő fogadási opciót. A családi piknikhangulatot a Wanderers piros-fekete meze foglalta keretbe, hisz alig volt olyan, akinek ne lett volna legalább egy szurkolói sálja. 

Hiába, az ausztrál lakosság menthetetlenül szereti a sportokat, s miként az Egyesült Államokban, lassan a nemzetinek számító sportágak (rögbi, krikett, ausztrál futball) nyomába ered a labdarúgás. Az elmúlt húsz év fejlesztéseinek emblematikus példája a Western Sydney Wanderers, hisz a szintén focilázban égő USA-ban is nehezen lenne elképzelhető, hogy öt év alatt a semmiből nőjön ki egy ekkora márka, és rövid idő alatt ezrek szurkoljanak neki hétről hétre. A klubvezetők európai mintákat vettek át a mérkőzések felvezetésétől kezdve a szurkolói bázis kiépítéséig, de fiatal sportág lévén, egyelőre kevés szenvedélyes momentumot lehetett tapasztalni a lelátón.

Leginkább talán azért, mert egy kifejezetten gyenge színvonalú meccset játszott a bajnokság közepén tanyázó két klub. Az 55. percben a hazai Jack Clisby kontragólja azért szép hangrobbanást eredményezett, de a 87. percben jött a fekete leves, és az Adelaide megérdemelten egyenlített egy szöglet utáni kavarodásnál. Az 1-1-es döntetlent követően szedtük a sátorfánkat, és a hatezer forintos jegy felébe kerülő parkolójegy kifizetése után tízezer ember pár perc alatt kislisszant a parkolóból, este 10 óra körül már az óvodás korú gyermekek is ágyba kerülhettek. 

Kiváló közösségi időtöltést szolgáltatott a Wanderers bajnokija – még egy szurkolói sálra is befizettem, de valódi, európai értelemben vett futballélmény híján kullogtunk vissza a kocsinkhoz. Hiába a korábbi jó eredmények, nem érdemes csodát várni egy olyan csapattól, mely a világ összes együttesét rangsoroló (az aktuális formák és a nemzeti bajnokságok erejét arányosan figyelő) honlap, a Footballdatabase.com-nál a 704. helyen áll, éppen az Újpest mögött...