A magyar labdarúgó-válogatott jelenlegi trénere, Georges Leekens tavaly év vége óta van hivatalában, azóta végigturnézta a teljes magyar sajtót. Lehengerlő stílusban, kifinomult eleganciával beszélt hitről, szenvedélyről, motivációról. Többször említette a munka és a csapategység fontosságát. Kazahsztán ellen azonban eljött a pillanat, amikor a kérdőjelek kiegyenesedtek, s a kíváncsi futballszurkoló választ kaphatott kérdéseire.
Olyan ellenfél lépett pályára péntek este a nemzeti tizeneggyel szemben, amelyre nyugodtan lehet használni az ideális jelzőt. A közép-ázsiai válogatott 2016. június 7-e óta nem hagyta el győztesen a játékteret. Ez tizenkét nyeretlen mérkőzés egymás után. Ugyanakkor jelen állapotában a kazah csapat is arra készül, amire a magyar, nevezetesen, hogy kijusson az Európa-bajnokságra. Igaz, számára csak a Nemzetek Ligája jelent valódi esély.
A magyar közönséget azonban nem hozta lázba sem Georges Leekens, sem az, hogy az ország legjobb futballistái 2018-ban először játszottak. Kis túlzással állítható csak, hogy félig megtelt a Groupama Aréna, ráadásul a talaján jelentősen meglátszott, hogy néhány nappal korábban még a Ferencváros és a Puskás Akadémia játékosai használták. A kilátogatók azért becsülettel megemlékeztek a magyar–lengyel barátságról, hogy aztán tizenöt perc se teljen el, s már teli torokból üvölthessék: „Nagyon gyenge!”, csak kevésbé szalonképes kifejezést használva.
Teljesen jogosan, ugyanis mire az utolsó ember is kiért a VIP-páholyból, már 0-2 állt a kijelzőn. Előbb a 6. percben egy szöglet csúszott el minden arra járó lába alatt, Murtazajev kivételével, aki ha már arra járt, bepasszolta a hálóba a labdát. Nem telt egy négy perc, s jött az újabb gól, Szeidahmet addig forgatta Botkát, amíg az el nem szédült, majd középre tett, Fiola rosszul ért bele, Zainutdinov így a rövidbe lőtt. Próbálkozott, próbálkozott a magyar csapat, de támadásépítése annyiból állt, hogy hosszan előre ívelt labdákkal keresték a sokszor egy vonalban álló Ugrai, Szalai, Nikolics, Dzsudzsák négyest. Gyorsan jeleznénk, mindez nem járt sok sikerrel. A 21. percben aztán az erőlködésből szépítés lett: Szalai talált a hálóba egy gyorsan elvégzett jobb oldali szabadrúgás után. De, ahogy előtte, úgy ezután is megállja a helyét a „kilátástalan játék” jelzős szerkezet. A problémát nagy vonalakban a közönség is érzékelte, zúgott is a „Dárdai Pali!”. Hogy még kevésbé örüljenek a hazai drukkerek, arról Szeidahmet a 39. percben szerzett gólja gondoskodott. A második játékrész elején hármat is cserélt Leekens, s a frissen beálló Németh Krisztián 2-3-re módosította az állást a 68. percben, de a döntetlent a nagy akarás ellenére nem sikerült kicsikarni.
A magyar válogatottat az esetlegesség, egymás meg nem értése jellemezte, emellett halvány jelét nem lehetett látni, hogyan is akarunk eljutni a kazah kapuhoz – legalábbis az előrevágott labdákon kívül. Az eddig hellyel-közzel stabil védekezés nyomait se lehetett látni. Az azonban látszott, Otigba remekül rúg bele minden arra járóba, s veszekszik bíróval, partjelzővel. S, leginkább úgy tűnik, a nagy fogadkozásnak, akarásnak, nyögés lett a vége. Leekens tehát bemutatkozott, Magyarország–Kazahsztán 2-3. Folytatás kedden Skócia ellen.
