A hatóságot érdekes kérdéssel kereste meg a minap egy Budapesten parkolási szolgáltatást igénybe vevő panaszos. A bejelentés szerint hiába indította el mobilparkolását és kapott sms-ben visszaigazolást az elfogadásáról, a parkolás négy óra elteltével automatikusan leállt. Így mire visszatért a kocsihoz, már egy büntetőcédulával is találkozhatott. Kérdése arra vonatkozott, hogy amennyiben az sms szerint a tranzakció elindult, szabályos lehet-e az, hogy az bizonyos idő elteltével magától leállt, igaz később vette észre, hogy a leállításról külön üzenetet kapott a mobilszolgáltatójától.
A fővárosra vonatkozó parkolási szabályokat a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) fővárosi közgyűlési rendelet tartalmazza.
E rendeletnek az általános feltételei között az 1. § i) pontjában szerepel a várakozási övezet fogalma, melyben szerepel a három vagy négy óra időtartamig vagy időtartam-korlátozás nélkül használható várakozás kikötése. A rendelet később, a II. fejezet 4. § (1) bekezdésében kimondja: „A várakozási övezeteknél elhelyezett jelzőtábla alatti kiegészítő táblán a díjfizetési kötelezettség mellett utalni kell a kötelezettség időbeli hatályára és a megengedett maximális várakozási időtartamra.” A fenti rendelkezések szerint tehát – amennyiben van az adott parkolási területen időbeni korlát – a felhasználót tájékoztatni kell a maximális várakozási időről.
Jelen esetben azonban nem a fenti helyzet miatt kapott fizetési felszólítást a panaszos. Az előzőektől függetlenül a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. viszonteladó partnerei – amely mobilszolgáltatónak a felhasználó az sms-t küldi – saját hatáskörben meghatározhatják, hogy ügyfeleik részére milyen időtartamra, milyen keretösszeg felhasználásáig engedélyezik a mobiltelefonos vásárlásokat.
A partnerek vonatkozó belső szabályozásának és szerződési feltételeinek megismerésére az igénybevevőnek lehetősége van a szerződéskötés előtt, így például a Mobilparkolás.hu oldalon (Gyakran ismételt kérdések, 10. pont) is olvasható, hogy a szolgáltató partnereket illetően igénybe vett parkolás esetén „legfeljebb 4 órát lehet egy tranzakció keretében parkolni”.
Ezért javasolt az első mobilparkolás használata előtt alaposan áttanulmányozni a szolgáltatás igénybevételének feltételeit, költségeit. Érdemes továbbá a maximális várakozási idő leteltekor kapott sms-t figyelemmel kísérni, mert amennyiben az adott parkolási zónában lehetőség van a várakozási időtartam meghosszabbítására, egy újabb parkolási tranzakció elindításával (sms- küldéssel) a pótdíj kiszabása elkerülhetővé válik.
Probléma esetén javasolt első körben a parkolásüzemeltetőhöz fordulni, amelynek elérhetőségeit (neve, címe, telefonszáma) fel kell tüntetni a jegykiadó automatán; illetve mobilszolgáltatójához, amelyen keresztül az illető parkolást igénybe vette. Amennyiben a fentiek ellenére az illető szerint a szolgáltató panaszkezelési gyakorlata nem felelt meg a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény vonatkozó rendelkezéseinek, illetve megtévesztőnek érzi a parkolóautomatán található tájékoztatást – illetve az időkorlátra vonatkozó tájékoztatás hiányát –, panaszbejelentést tehet a lakóhelye szerint illetékes területi fogyasztóvédelmi felügyelőségnél.
További hasznos információk: www.nfh.hu