Néhányan ebben látták minden lehetséges válság gyógyszerét, s az Európai Unió egyes vezetői ezen eszmével szerették volna megoldani mindazokat a problémákat, amelyek nem is léteztek volna, amennyiben ők normálisan teszik a dolgukat.
Az Európai Egyesült Államok eszméje halott eszme. Halva született. Senki sem tudja, mit jelent, senki sem tudja, hogyan is kellene megvalósítani, de azt mindenki tudja, hogy lehetetlen létrehozni.
S ami lehetetlen, az már a születése pillanatában elavult, korszerűtlen. Ma különösen az, ha megnézzük az európai trendeket: nem éppen erre vágynak az emberek.
Sokkal inkább valamiféle nemzeti újjászületés előszelének lehetünk tanúi. Nem nacionalisták, soviniszták, fasiszták stb. ébredeznek Európában, hanem hazafiak. Talán éppen a Gyurcsány-, Barroso-, Macron-, Juncker-féléknek köszönhetően, akik megmutatták, hogy az az út, ahová ők vezetnének bennünket, zsákutca.
Eddig ugyanis az uniót ért egyetlen kihívásra sem tudtak választ adni, sem a gazdasági-pénzügyi válságokra, sem a brexitre, sem az illegális bevándorlásra.
Ez persze nem azt jelenti, hogy el szeretnénk veszejteni Európát. Egyáltalán nem. Csak szeretnénk megtartani Magyarországot is, a hazánkat, az életünket, a kultúránkat. A Gyurcsányék hamis álma meg annyi szavazatot úgyis hoz nekik, hogy a pártelnök és felesége – ki Budapesten, ki Brüsszelben – élvezhesse a mentelmi jog előnyeit, bármi is fenyegesse őket.
A laposföld-hívőktől pedig elnézést kérek, hogy Gyurcsánnyal és Gyurcsánynéval egy lapon említettem őket. Ezt a sorsot senki nem érdemli.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!