Testvéreink a hitben

A keresztény szabadság kiteljesedésének egyik feltétele, hogy helyesen értelmezzük azokat az alapelveket, amelyeket örökül kaptunk. Ez létkérdés.

Kis Ferenc
2019. 09. 20. 6:00
Salgótarján, 2019. szeptember 10. Talaj menti köd Salgótarjánban a Szent Imre-hegy felõl fényképezve 2019. szeptember 10-én. Az elõtérben a kálvária keresztjei láthatók. MTI/Komka Péter Fotó: Komka Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindez összhangban van a Szentírással, álljon itt példaként Pál apostol üzenete a galatáknak: „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” A jézusi tanításnak része tehát az is, hogy védelmezzük saját identitásunkat, kultúránkat. A magyar kormány ennek szellemében segít a bajban lévőknek, példát mutatva a keresztényi szolidaritásból.

De napjainkból is idézhetünk számos elismert keresztény közéleti személyiséget, így például Richard Schröder, a berlini Humboldt Egyetem professzora, protestáns teológus és filozófus szerint a bevándorlás nem alapvető emberi jog. Az állam megtagadhatja a belépést, mert joga van eldönteni, kik élhetnek a határai között.

A keresztény szabadság kiteljesedésének egyik feltétele, hogy helyesen értelmezzük azokat az alapelveket, amelyeket örökül kaptunk. Ez létkérdés, ellenkező esetben a hamis próféták eltántoríthatnak és értékeink feladására késztethetnek minket. Ez pedig a keresztény kultúra végső hanyatlásához vezetne.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.