Bársonykorbács

Julian Assange nem hős, vagyis csak amolyan korunk hőse.

2021. 01. 05. 6:00
ASSANGE, Julian
A 2021. január 4-én közreadott képen Julian Assange, a WikiLeaks oknyomozó internetes portál alapítója a sajtó képviselõinek nyilatkozik az ecuadori nagykövetség egyik erkélyén Londonban 2017. május 19-én. A londoni központi büntetõbíróság 2021. január 4-i határozatának értelmében Assange-ot nem adják ki az amerikai hatóságoknak. Fotó: Andy Rain Forrás: MTI/EPA/
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Természetesen ez sem igaz, ahogy a valóságban sosem volt Amerika ilyen értelemben szabadabb a többi államnál, csak sokkal ügyesebben intézték a saját imázsuk polírozását a washintoni fejesek a hidegháború idején. Sőt ez máig tart, hiszen Barack Obama úgy lett Nobel-békedíjas politikus, hogy egy éve volt csak hivatalban amerikai elnökként, és nyolc éve alatt folyamatosan dúlt a háború a keleti végeken. Utódja, Donald Trump a katonák többségét visszahívta, mégse vált világszerte elismert béketeremtővé, sőt vele riogatták a kisgyereket a demokraták. Amikor Assange világgá kürtölte az amerikai hadsereg iraki tevékenységét, Obama volt az elnök. Az őt támogató közösség viszont még véletlenül se a konzervatív körből kerül ki, hanem a nemzetközi szélsőbaloldal demokratákkal kritikus háttéremberei közül, akik kivennék a hatalmat az államok kezéből, s átadnák az egyéneknek. Az olyanoknak, mint Julian Assange. Az ausztrál újságíró-showman pedig, jól megérezve a meglovagolható hullámokat, levédette saját nevét, hogy brand lehessen belőle, magazinok címlapján szerepel, éppen csak főzőműsort nem csinál, feltehetően csakis azért nem, mert a brit börtönök szabályai ezt nem teszik lehetővé. Azt pedig biztosan nem tudja, mennyit árt tevékenységével az igazságkeresésnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.