Más kérdés, hogy nemrég megjelent önéletrajzi könyvében már nem ír ennyire pozitívan a csapatról és liverpooli tapasztalatairól. A 61 Minutes in Munich (Hatvanegy perc Münchenben) című kötetből több brit újság is közölt részleteket. A The Guardianben megjelent cikk szerint Gayle borzalmas hangulatot tapasztalt a ’Pool edzőközpontjában, amikor felkerült az első csapathoz, és ő lett a klub első színes bőrű játékosa. Egy történetet is elmesélt Gayle: az élő legenda Tommy Smith is rasszista módon viselkedett vele, ám azt követően, hogy a fekete focista egyszer hangosan kiállt magáért egy edzésen, Smith inzultusai is elmaradtak, Graeme Souness pedig megdicsérte Gayle-t.
Ám nem mindenki viszonyult így a focistához Liverpoolban. A The Independent cikke felidézte, hogy egy későbbi liverpooli fekete sztárról, John Barnesról szóló könyvben a csapat egyik háttérembere így nyilatkozott Gayle-ről: bajkeverő volt, aki mindig kikérte magának, ha becenevein szólították. Az öltözőben ugyanis egyesek Fekete Hercegnek nevezték, míg mások – köztük Tommy Smith, aki ráragasztotta a nevet – fehér niggernek. Smith később elmondta, azért hívta így Gayle-t, mert fehér emberként gondolkodott, és ezt „dicséretnek szánta”.
Minden bizonnyal hozzájárult Howard Gayle fehérekhez való viszonyához, hogy szüleit átköltöztették egy multikulturális kerületből – amelynek rozoga házait elbontották, és újakat építettek helyükre – egy tisztán fehérek lakta környékre. A kis Howard itt tapasztalt először rasszista megnyilvánulásokat, egy kislány az iskola udvarán elkántálta neki a „Nigger, nigger, pull the trigger, bang, bang, bang!” rigmust is („Nigger, nigger, húzd meg a ravaszt, bang, bang, bang!”). Howard agresszióval válaszolt, majd egy utcai bandához csapódott. A helyzet csak rosszabbodott, amikor anyukája meghalt rákban, ám a mélypontot követően a futball révén csak ki tudott törni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!