Bogdán: Semmi bajom nincs Storckkal

Liverpooli mindennapjairól, felépüléséről, Simon Mignolet-ről és jövőjéről is beszélgettünk Bogdán Ádámmal.

– Hogyan értékeled a Liverpool 2016/2017-es szezonját?
– Nagyon jó szezon volt, hiszen az volt a csapat célja, hogy valamilyen módon elérjük a Bajnokok Ligája-részvételt. Ez maradéktalanul nem sikerült, az utolsó selejtezőkörben még játszanunk kell. Nagyon erős volt az idei bajnokság, ellentéte volt a tavalyinak, amikor a nagy csapatok bukdácsoltak, és bajnok tudott lenni a Leicester. A Chelsea iszonyatosan erős volt, a Tottenham és a Manchester City is, de a Liverpool is jó szezont produkált. Emellett olyan „kisebb” csapatok, mint az Everton vagy a Southampton, komoly kihívás elé állították a nagyokat. Jobb helyezést lehetett volna elérni, ha nincs a rossz januári forma (2017 első hónapjában az együttes csak egyszer győzött – a szerk. ), amit egyrészt sérülésekkel, másrészt azzal lehet magyarázni, hogy Sadio Mané elutazott az Afrika-kupára, Coutinho pedig sérülés miatt nem játszott. A bajnokság utolsó mérkőzésein jól látszott, mekkora pluszt jelent, ha ő pályán van. Mindketten zsenik, bármelyik másik csapat megérezte volna a hiányukat. Összességében azonban sikeres a szezon, akkor különösen, ha ott leszünk a BL főtábláján.

– Láttam, hogy ott jártál a Liverpool szezon végi díjátadó gáláján. Milyen volt a hangulat, melyik volt a legemlékezetesebb pillanat?
– Őszintén: az öt és fél órás esemény a játékosoknak azért tortúra is. Nem csak díjátadó volt, előtte a főszponzorokkal több mint másfél órán át osztogattunk aláírásokat. Magán a díjátadón pedig nem igazán tudod elengedni magad, mert még nem ért véget teljesen a szezon. Sadio Mané nyert, abszolút megérdemelten. Az tetszik a Liverpoolnál, hogy a régi nagy játékosaikat is bevonják az ilyen eseményekbe – idén Steven Gerrard volt az egyik díjátadó –, életműdíjat adnak nekik, a csapattársaik sztorizgatnak a pódiumon. A szezonban azonban nem ez volt a legnagyobb élmény, hanem az a gálaest, amit a Liverpoolnál tíz éve focizó Lucas Leiva tiszteletére rendeztek. Itt is szerepelt Gerrard, de Kenny Dalglish is beszédet mondott. Hatalmas élmény volt azon részt venni, jó volt látni, hogy megadják a módját, hogy egy legendává vált játékost köszöntsenek.

– Lucasszal milyen a kapcsolatod?
– Nagyon jó. Szereti a borokat, erre az alkalomra hat különböző magyar borból álló válogatást hoztam neki. Jó srác, egyidősek vagyunk, egyszerre kerültünk Angliába.

– Mit szóltál ahhoz, hogy Simon Mignolet visszanyerte a formáját? Milyen vele és a többi kapustársával a viszonyod?
– Nekem mindenkivel jó a viszonyom. Nagyon örülök neki, hogy ahhoz képest, hogy sokszor mennyi kritikát kapott, fel tudott állni. Jót tett neki, hogy kis kényszerpihenőt kapott, sokkal nyugodtabb, tisztább kapusként tért vissza. Ő az az ember, akinél többet nem nagyon melózik senki. Meccs után tovább marad az edzőteremben, odafigyel, fejleszti magát, úgyhogy nagyon megérdemli. Nagyon örülök, hogy a szezon végén így védett, mert ő is kellett ahhoz, hogy végül a Liverpool odaérjen a negyedik helyre.

– Miként élted meg a novemberi sérülésed? Elkeseredtél?
– Nem tört le, alapvetően jól kezelem ezeket. Nyilván, a szituáció nem volt ideális, nem így terveztem, de nem véletlenül történt ez meg, valami nem stimmelt. Ezt az időszakot föl lehet használni arra, hogy újra felépítsem magam és erősítsem azokat az izmokat, amelyek esetleg nem voltak elég erősek, és ez hozzájárulhatott a sérüléshez. Persze nagyon nehéz, hiszen olykor itt fáj, máskor amott. Szerencsére a szerződésemre nem kellett gondolni, még két évem van hátra, jó helyen csinálom a rehabilitációt, úgyhogy csomó pozitívumra is tudok gondolni a felépülés alatt.

Rengeteget lehet tanulni ebből az egészből.

– Mi írtuk meg elsőként, hogy Steven Gerrard is támogatásáról biztosított  a felépülésed során. Mennyiben segítettek a liverpooli és wiganes társak? A Vörösök csapatkapitánya, Jordan Henderson megkeresett?
– Liverpoolban ez abszolút magától értetődő, itt vagyok velük minden nap a sérülésem óta. Együtt végeztük a rehabilitációt Philippe Coutinhóval, Adam Lallanával és Hendersonnal is. Mindenki kérdezget, hogy vagyok, sokakkal lett jobb a viszonyom, mint előtte, de lehet, hogy ez csak a második szezonom miatt van így. Mindenki baromi rendes, segítőkészek. Lucasszal emiatt is sokat beszélgettem, mert neki is volt ugyanilyen sérülése, csak éppen a bal lábán. „Miért nem hajlik a térded? Nyugi, hajlani fog az” – mondogatta olykor, adott egy-két tippet. Azokkal, akik térdsérüléssel bajlódtak korábban, többet beszéltem, így például Danny Ingsszel is, akivel együtt kezdtük a rehabilitációt még tavaly. A wiganesek is írtak, amikor megtörtént az eset, de utána elvesztettem velük a kapcsolatot, miután visszatértem Liverpoolba. Azóta minden nap itt edzem, meccsekre pedig nem nagyon tudtam járni a dagadt térdem miatt.

– Jó hallani, hogy ilyen családias a hangulat

– Ez a normális, a Liverpool ugyanolyan futballcsapat, mint bármelyik másik.

Magától értetődő dolgokról beszélünk, csak az emberek amiatt, hogy a Liverpoolról van szó, nehezebben tudják elképzelni, mi zajlik. Annyi különbség van csak, hogy itt rengeteg külföldi játszik, a hasonló kultúrából érkezettek – mint a spanyolok vagy angolok – pedig jobban összetartanak.

– Mit gondolsz, a sérülésednek lehet abban szerepe, hogy a Wigan Athletic végül kiesett az angol másodosztályból?
– Erre lehetetlen válaszolni. Jó formában védtem, voltak kapott gól nélküli meccseink. De már akkor is lehetett érezni, hogy ez elég „meleg lesz”, akkor is a kieső helyek környékén tanyáztunk. Két edzőt kirúgtak, sok minden közrejátszott, hogy végül kiesett a Wigan. Sajnálom, hogy így alakult, mert szerették volna stabilizálni a klubot a Championshipben.

– Hogyan halad a felépülésed? Mikorra lehetsz ismét száz százalékos?
– Az elképzelt forgatókönyvhöz képest jól haladok.

Az előre tervezett hét hónapom július 5-én jár le, ekkortól már elvileg teljes edzést végezhetek.

A cél, hogy a Liverpoollal tudjam elkezdeni a felkészülést, ez mindenképpen fontos, akár elmegyek kölcsönbe, akár nem. Lehet, hogy ez egy-két héttel elcsúszik, de nagyjából a júliusi időpont tűnik reálisnak.

– Tudom, hogy az élfocisták nem szeretnek pletykákra reagálni, de spanyol sajtóértesülések szerint Jürgen Klopp vezetőedző szemet vetett Iker Casillasra, a Porto spanyol kapusára. Mit gondolsz, jó fogás lenne a spanyol kapus a Vörösöknek? Mennyiben változtatna egy ilyen transzfer a helyzeteden?
– Mesélt erről nekem ebéd közben a spanyol fizioterapeutánk, de elsőre nem gondolnám, hogy ez komolyan felmerült volna.

Nehezen tudnám elképzelni Casillast Angliában az adottságai miatt, az sem tiszta, hogy Mignolet elé jönne a kapusrangsorban, vagy leülne-e a kispadra. Abszolút pletykának tartom,

de minden elképzelhető, nem látok az edzőnk fejébe. Az én szituációmon viszont nem nagyon változtatna. Nem túl jó a helyzetem, a célom, hogy felépüljek, részt vegyek a felkészülésben és addigra szerintem ki fog derülni, hogy mi a felállás kapusposzton a csapatnál. Utána kell kitalálnom, hogyan tovább, de már korábban jeleztem, hogy én szeretnék valami újat kipróbálni tíz északnyugat-angliai esős év után.

– Valami mediterrán vidékben gondolkodsz?
– Az, hogy miben gondolkozom, és milyen lehetőségek lesznek, két különböző dolog. Az a legfontosabb, hogy legyen esélyem védeni, elkezdjek játszani, nem mellesleg egy olyan helyre kerülni, ahol jobban lehet élvezni az életet, jobb az időjárás.

– Kloppal vagy a stáb más tagjaival beszéltél már a jövőről, vagy még nem volt értelme?
– Nem beszéltem, de tudja a stáb, hogy meccsekre van szükségem, és több mint valószínű, hogy ezt Liverpoolban nem fogom megkapni, ezért merült fel a kölcsönadás lehetősége.

Külön az edzővel nem beszéltem tavaly nyár óta erről, de azt gondolom, tiszta a kép, komoly meglepetés már nem várható e téren.

– Lehetett arról olvasni, hogy Bernd Storckkal nem túl jó a viszonyod. Igaz ez, vagy csak felfújta a sajtó?
– Nem, nem, ez félreértés volt. Az újságíró kérdései nem jelentek meg a cikkben, így sajnos erősnek tűnt az a kijelentés, hogy „nem fogok könyörögni Storcknak”. A kérdésekkel együtt a szövegkörnyezetből nem ez jött volna le.

De abszolút semmi bajom vagy problémám nincs a szövetségi kapitánnyal.

Az Európa-bajnokság előtt jelezte nekem, hogy nem leszek az utazó keret tagja, de ha gondolom, negyedik kapusként elmehetek az edzőtáborba. Én megköszöntem, hogy elmondta az álláspontját, de egy pár óra gondolkodási idő után jeleztem neki, hogy nem élek a lehetőséggel. Véleményem szerint hogyha valakiről kijelentjük, hogy nem fog elutazni, úgy elvész a verseny, így nem láttam értelmet, hogy elmenjek az edzőtáborba. Azonban szeretném hangsúlyozni, itt abszolút az ő döntéséről, meglátásairól, felelősségéről van szó, és ezzel nekem nem is volt, és nem is lesz gondom.

– Egy szakmai érved volt, amiből a sajtó csinált „balhét”?
– Így van, semmi rossz érzésem nincs a szövetségi kapitánnyal kapcsolatban. Nyilván szerettem volna ott lenni Franciaországban, részt venni az Eb-n, de nem így alakult. Ez hozadéka volt annak is, hogy januárban úgy alakult a sorsom, hogy Liverpoolban hátrébb kerültem a sorban, és nem volt esélyem védeni. Igaz, az utolsó fordulóban a West Bromwich ellen beállhattam a kapuba, és előtte a horvátok elleni felkészülési mérkőzésen is védhettem a válogatottban. De még egyszer mondom, semmilyen személyes gondom nincs vele, hozott egy szakmai döntést, amit el kell fogadni, más kérdés, hogy én személy szerint egyetértek-e vele, vagy sem. Ennyi.

– Azóta beszéltetek?
– Nem, de jelenleg nincs is nagyon miért. A kapusedzője, Holger Gehrke néha rám ír, hogy mi van velem, rajta keresztül tartjuk a kapcsolatot. De régóta nem védtem, most sérült vagyok, így jelenleg nem tudok hasznára lenni a válogatottnak. Bízom benne, hogy ez a helyzet változni fog a jövőben.