– Hogyan értékeled a Liverpool 2016/2017-es szezonját?
– Nagyon jó szezon volt, hiszen az volt a csapat célja, hogy valamilyen módon elérjük a Bajnokok Ligája-részvételt. Ez maradéktalanul nem sikerült, az utolsó selejtezőkörben még játszanunk kell. Nagyon erős volt az idei bajnokság, ellentéte volt a tavalyinak, amikor a nagy csapatok bukdácsoltak, és bajnok tudott lenni a Leicester. A Chelsea iszonyatosan erős volt, a Tottenham és a Manchester City is, de a Liverpool is jó szezont produkált. Emellett olyan „kisebb” csapatok, mint az Everton vagy a Southampton, komoly kihívás elé állították a nagyokat. Jobb helyezést lehetett volna elérni, ha nincs a rossz januári forma (2017 első hónapjában az együttes csak egyszer győzött – a szerk. ), amit egyrészt sérülésekkel, másrészt azzal lehet magyarázni, hogy Sadio Mané elutazott az Afrika-kupára, Coutinho pedig sérülés miatt nem játszott. A bajnokság utolsó mérkőzésein jól látszott, mekkora pluszt jelent, ha ő pályán van. Mindketten zsenik, bármelyik másik csapat megérezte volna a hiányukat. Összességében azonban sikeres a szezon, akkor különösen, ha ott leszünk a BL főtábláján.
– Láttam, hogy ott jártál a Liverpool szezon végi díjátadó gáláján. Milyen volt a hangulat, melyik volt a legemlékezetesebb pillanat?
– Őszintén: az öt és fél órás esemény a játékosoknak azért tortúra is. Nem csak díjátadó volt, előtte a főszponzorokkal több mint másfél órán át osztogattunk aláírásokat. Magán a díjátadón pedig nem igazán tudod elengedni magad, mert még nem ért véget teljesen a szezon. Sadio Mané nyert, abszolút megérdemelten. Az tetszik a Liverpoolnál, hogy a régi nagy játékosaikat is bevonják az ilyen eseményekbe – idén Steven Gerrard volt az egyik díjátadó –, életműdíjat adnak nekik, a csapattársaik sztorizgatnak a pódiumon. A szezonban azonban nem ez volt a legnagyobb élmény, hanem az a gálaest, amit a Liverpoolnál tíz éve focizó Lucas Leiva tiszteletére rendeztek. Itt is szerepelt Gerrard, de Kenny Dalglish is beszédet mondott. Hatalmas élmény volt azon részt venni, jó volt látni, hogy megadják a módját, hogy egy legendává vált játékost köszöntsenek.