Stuart Harbison, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) mezőgazdasági bizottságának elnöke az október 6–9-re tervezett ülést elhalasztotta. A mezőgazdasági tárgyalásokra várhatóan az általános ügyek tanácsának ülésig nem kerül sor. A tárgyalások pedig annál is sürgetőbbek, mivel jövő év elején lejár az uruguayi forduló során elfogadott „békeszerződés”, az a záradék, amelyben a tagállamok vállalták, hogy kilenc évig nem fordulnak a vitarendezési testülethez a mezőgazdasági szubvenciók ügyében. Márpedig éppen a mezőgazdasági támogatások kérdése volt az az egyik érzékeny pont, amely a cancúni konferencián a legnagyobb konfliktust váltotta ki a fejlett és fejlődő országoknak a kereskedelem liberalizációjáról folyó tárgyalásai során.
A támogatáspártiak, így az Európai Unió, az Egyesült Államok Cancúnban megpróbálták ismét életbe léptetni a „békeklauzulát”, amire már csak az általános ügyek tanácsának december közepére tervezett ülésén marad esély. Az európaiaknak a cancúni tárgyalások kudarca után felül kell vizsgálniuk a világkereskedelemhez való hozzáállásukat, de továbbra is a többoldalú szerződéseken kell dolgozniuk – fogalmazott Pascal Lamy a múlt héten Prágában. Mint mondta, a cancúni kudarc több kérdést vetett fel a WTO jövőjével, illetve azzal kapcsolatban, hogy Európának inkább a kétoldalú kereskedelmi ügyletekre kellene koncentrálnia – írta a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva az MTI– Eco. Az európai főtárgyaló megismételte a Cancúnban az AFP-nek adott nyilatkozatban megfogalmazott véleményét, amely szerint „kétoldalú megállapodásokat kötni sem sokkal könnyebb, mint többoldalúakat”.
„Kevésbé nyitottak lesznek a piacaink, a nemzetközi kereskedelem szabályait kevésbé befolyásolják majd a környezettel kapcsolatos aggodalmaink vagy a földrajzi származás” – vélte Pascal Lamy, aki szerint az EU-nak mindenképpen le kell majd vonnia a következményeket. „Elismerem, hogy veszítettünk” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az Egyesült Államoknak a saját költségvetési kényszerén kívül nem lesz más ösztökéje, hogy lépjen az agrártámogatások területén.
Az a tény, hogy Ausztrália, Brazília, Mexikó és több más fejlődő ország szintén vesztes, nem vigasz. „Amikor az emberek az elszámolást végzik, világos lesz számukra az elkövetett hatalmas hiba” – fogalmazott Lamy. Az EU kereskedelmi biztosa szerint az 1996-ban, az Európai Unió indítványára a napirendbe vett új, szingapúri néven ismert kérdések megakadásával a változatos témakörökre kiterjedő tárgyalási forduló lezárásának eshetősége egyre távolabbinak tűnik. Pascal Lamy nem zárta ki a kapcsolatok élénkülését az EU kapuját döngető számos országgal. „A mi válaszunk az volt: el kell érni a forduló végét” – hangsúlyozta. Ezt az álláspontot azonban felül kell vizsgálni, ha a dohai forduló lezárása 2006-ra vagy 2007-re eltolódik.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról