Grjaznij Groznij, azaz mocskos Groznij! Így hívják a csecsenek egykor szeretett fővárosukat, ahol mára eluralkodott az erőszak, a rettegés. E két szóban nemcsak a rommá változott sugárutak, terek elvesztésének fájdalma van. Benne van a félelem is a jövőtől, mert a háború legfőbb következményeként a jelen a középkori banditizmus sötétségébe süllyedt. A helyszíni beszámolók szerint éjszakánként banditacsoportok fésülik át a romokat. Csecsen banditák, hasonló mentalitású katonákkal vegyülve. Egy háborút elkezdeni nagyon egyszerű dolog, befejezni annál nehezebb.
Moszkva több-kevesebb sikerrel, de most ezzel is meg-megpróbálkozik. A szellemvárossá változott Groznijban például már észlelhetők az élet jelei. Az egykor 400 ezres városból aki tudott, elmenekült, mintegy 150 ezren azonban még így is maradtak. Többségükben a szegények a maguk kilátástalanságával. Különösen az orosz nagyvárosokban, elsősorban Moszkvában lett érezhetően népesebb a csecsen diaszpóra. A jórészt a szomszédos Ingusföld táboraiban meghúzódó 150–200 ezernyi menekült egy része azonban – igaz, sokszor nyomásnak engedve – már visszatért. Az utcákon nincsenek harcok, megjelent viszont néhány busz. Nincs kijárási tilalom, s nappal legfeljebb az öngyilkos merénylők jelenthetnek veszélyt. Nem véletlenül az elsők között éled újjá az olajipar, 14 lelőhelyen már mintegy 800 kút működik, bár a termelés még jócskán elmarad az egykori 21,4 millió tonnás csúcstól. A munkanélküliség nyomasztó, ám lassan megkezdődött az újjáépítés, és részben üzemel az energia-, valamint a melegvíz-ellátás is. Megnyílnak az iskolák és a legfontosabb közintézmények, folyósítják a nyugdíjakat. Moszkva az idén közel hárommilliárd rubelt (1 dollár: 32 rubel) költ az energiahálózat helyreállítására, s 14 milliárd dolláros ingatlan-kárpótlási alapot hozott létre. Csakhogy a statisztikát erősen rontja, hogy a csecsenföldi adminisztráció helyettes vezetője, Uszman Maszajev szerint az újjáépítésre tavaly elkülönített 148 millió dollárnak csupán 20 százaléka jutott el a köztársaságba, azaz rendeltetési helyére.
A 14 éves Zarema mindössze négyéves volt, amikor Dudajev bejelentette, hogy a lányoknak egyáltalán nem kell tanulniuk. Hétéves az első háborúban. Tizenkettő a Komszomolszkoje lerombolásakor. Mindent a saját szemével látott. A köztársaságban gyakran megforduló, a Kremllel a legkevésbé sem rokonszenvező, a moszkvai túszdráma idején ismertté vált újságíró, Anna Politkovszkaja az elmúlt évtized háborúskodásában felnőtt nemzedék hangulatának illusztrálására mutatta be könyvében a fiatal lányt. Mint írja, a tizenévesek radikalizmusa érthető, hiszen kamaszkoruk szüntelen szörnyűségben telt. Folyamatosan temetésekre jártak, mindenütt erőszak vette körül őket. Jellemző módon még a legnagyobb harcok alatt is azt tárgyalták izgatottan, milyen fegyvert használ az ellenfél az adott pillanatban. Készen állni a halálra – errefelé ez az élet legfontosabb törvénye. A halálról szóló történetek mindennapos esti „szórakozásnak” nevezhetők. S hogy a harcok megszűntével még nem okvetlenül köszönt be a béke, igazolják a pusztítás méreteit jelző szomorú statisztikák is. Tavaly például 5695 halálos áldozatot követeltek az aknák, miközben ugyanezen idő alatt a csendesnek szintén nem nevezhető Afganisztánban „mindössze” 1286-an robbantak fel ily módon. A háború elpusztította az emberek lelkét is.
Ki az úr ma valójában Csecsenföldön? A kérdés nagyon is húsba vágó. Andrej Rjabov, a moszkvai Carnegie Központ politológusa szerint alapjában még a hadsereg irányítja a köztársaságot, 25 százalékban érvényesül az újjáépítést, a pénzcsapokat felügyelő szövetségi bürokrácia, míg a fennmaradó részben a Moszkva és a szeparatisták között őrlődő helyi adminisztráció dominál. Maszhadovékhoz köti őket a közös biznisz, az illegális olajkitermelés és a lakosság máig nem elhanyagolható részének szimpátiája, a központhoz pedig a pénzforrások miatt lojálisak. Ezek az erők versenyeznek egymással, konfliktusokba keverednek, azonban nem tudnak egymás nélkül létezni, s megcsontosodott rendszert építettek ki.
Paradox módon ez az összefonódás jellemzi a legélesebben szemben álló erőket is. A legmeghökkentőbben ezt azok a történetek igazolják, amelyek félreérthetetlenül arra utalnak, hogy a szakadár vezetők életét többször szándékosan kímélték meg a szövetségiek. Hogyan reménykedtek például vagy két éve a sajátjaiktól is szenvedő Tovzenyi lakói, hogy végre letartóztatják Baszajevet, aki harcosaival egyetemben végtelenül kimerülten érkezett a településre. De a katonákat, akik egészen addig szoros gyűrűbe vonták a falut, hirtelen máshová vezényelték. Pontosan annyi időre, amíg Baszajev ott tartózkodott. Mintha a közös bűn forrasztotta volna őket egybe. Egyik oldal sem riad vissza a zsarolástól s a jól fizető emberrablástól sem. De legendák keringenek arról is, hogy jó pénzért orosz katonák kísérik a tejpek (törzsek) mára gyakran rablóbandák vezéreivé lett első embereinek illegálisan olajat szállító tartálykocsijait. A rendezésben tehát még túl sokan ellenérdekeltek. Mint Rjabov fogalmaz, elsősorban a transznacionális jellegű illegális kereskedelem haszonélvezői, akik komoly politikai kapcsolatokkal rendelkeznek mindkét oldalon. Ezenkívül a nemzetközi terrorizmushoz kötődő erők, amelyek számára ideális terep Csecsenföld, a Maszhadov körüli egyes csoportok és az orosz tábornoki kar bizonyos elemei szintén ellenérdekeltek.
A 90-es években alapvetően három nézet ütközött Csecsenföld jövőjével kapcsolatban. Az oroszpárti Zavgajev s most Kadirov nevével fémjelezhető berendezkedés, az Oroszországgal nemzetközi kapcsolatokat fenntartani igyekvő Dudajev, majd Maszhadov által képviselt függetlenségi modell, végül a Csecsenföldet, valamint egyre inkább a szomszédos köztársaságokat is a szélsőséges nemzetközi erők terepévé változtatni igyekvő, leginkább Baszajev és Hattab által képviselt elképzelés. A legnagyobb társadalmi támogatást a második forgatókönyv élvezte, miután azonban ennek illuzórikus volta egyre nyilvánvalóbbá vált, az események mindinkább a harmadik, szélsőséges szcenárió felé tolódtak. A társadalom több tűz közé került, háborúkba belefáradt, már csupán élni akaró többsége, ha nem is probléma nélkül, de mintha kezdené elfogadni, hogy az önálló Csecsenföld utópia. Figyelemre méltó, hogy eddig soha nem látott, közel 90 százalékos többséggel utasítja el a terrorakciókat. Érezhetően csípi Moszkva szemét is az időnkénti robbanások füstje, s szívesen hagyná a felelősséggel együtt a további rendezést a hozzá lojális csecsen adminisztrációra. E forgatókönyv legfőbb akadálya, hogy Csecsenföldről van szó, ahol ennyi háború után zavaros klánviszonyok, az etnikai alapú gyűlölet és a vérbosszú hagyománya még hosszú évekre garantálják a feszültség fennmaradását.
origo.hu
Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról
