Egyoldalúan mondott fel a Cselényi László vezette Duna Televízió olyan megállapodásokat, amelyek még Pekár István elnökségének idején köttettek színházi darabok átvételéről és vetítéséről. Mint Nyerges Ferenc, a Pro Kultúra Sopron Színházi és Kulturális Közhasznú Társaság igazgatója lapunknak elmondta: a Duna Televízió Pekár elnöksége alatt állapodott meg a társasággal a soproni Petőfi Színház egyik darabjának sugárzásáról. Arthur Miller Az ügynök halála című darabjának rendezője Erdőss Pál Balázs Béla-díjas alkotó, címszereplője pedig Szilágyi Tibor kiváló művész volt. A Duna el is juttatott a társaságnak egy szerződéstervezetet, amelyben összesen kétmillió forintnyi felvételi díj és tiszteletdíjak szerepeltek. A soproni kht. elfogadta a szerződést, majd elküldte a számlát és a vetítésre kész kazettát. A Duna TV április elejére tűzte ki a sugárzást.
Az elnökváltás után törölték az előadást az áprilisi műsortervből. Pörös Géza alelnök telefonon felkereste Nyerges Ferencet, és a csatorna anyagi helyzetére hivatkozva lealkudott félmillió forintot a megállapodásban szereplő díjból. A soproniak ezt az ajánlatot is elfogadták, majd ismét elküldték Duna Televíziónak az újabb szerződést és a számlát a módosított összeggel. Április elején azonban a csatorna egyik munkatársa telefonon közölte a kht. igazgatójával, hogy a televízió lemondja a megállapodást.
Az eljárást Nyerges Ferenc elfogadhatatlannak tartja. Szilágyi Tibor, a darab főszereplője elmondta: nincs benne harag, de szomorúnak tartja, hogy nem valósulhatott meg egy ilyen jelentős kulturális érték televíziós bemutatója.

Kocsis Máté: Na hello, röfik!