A Befektetési Szolgáltatók Szövetsége (BSZSZ) támogatja azokat a javaslatokat, amelyeket Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnöke adott át Gyurcsány Ferencnek az árfolyamnyereség-adó bevezetésének ellensúlyozása, a tőzsdei forgalom növelése, illetve a befektetési kultúra növelése céljából. A BSZSZ elnöksége megvitatta az elképzeléseket, s jó tárgyalási alapnak tekinti azokat. Kész részt venni az adó mértékéről, bevezetésének idejéről, illetőleg a nyereségkorlátról folytatott vitában, ha a kormányzat július végéig érdemi választ ad a kezdeményezésekre – áll a BSZSZ közleményében.
„A BSZSZ többször kifejtette álláspontját, amely szerint az egészséges befektetési szerkezet megvalósításának legfontosabb feltétele a tőzsdei forgalom élénkítése. Ugyancsak elmondtuk, hogy ez kizárólag egyidejű keresleti és kínálati ösztönzéssel lehetséges. Az elnökség úgy foglalt állást, hogy az árfolyamnyereségek és -veszteségek szembeállíthatóságát, a veszteségek elhatárolhatóságát, az adó diszkriminációmentes bevezetését s a régóta sérelmezett iparűzési adó módosítását olyan feltételeknek tekinti, amelyek teljesülése nélkül nem lát lehetőséget jó kompromisszumra. A BSZSZ számára fontos szempont továbbá, hogy az adó bevezetése ne rójon értelmetlenül nagy adminisztratív terheket a szolgáltatókra, ezért kiemelten támogatjuk a BÉT elnöke által felvázolt bevallási konstrukciót is” – áll a közleményben.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
